2024

  • 2024. május 4.

           Fraknói-centenárium 1924–2024
    A Nagyváradi Egyházmegye, a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport (HUN-REN PTE-PPKE) és a PPKE BTK, valamint a Moravcsik Gyula Intézet 2024. május 2–4. között a nagyváradi püspöki palotában rendezte meg a Festum Varadinum keretében immáron tizedik alkalommal a Fraknói Akadémiát. A tudományos emlékkonferencia címe a következő volt: „Fraknói Vilmos püspök, nagyváradi kanonok, az MTA-főtitkára és a magyar történetkutatás”.

    A X. Fraknói Akadémia helyszínét és témaválasztását az indokolta, hogy 2024-ben van Fraknói Vilmos (1843–1924)  halálának 100. évfordulója. Fraknói volt a vatikáni magyar történeti kutatások fő szervezője a szentszéki gyűjtemények 1881-től kezdődő fokozatos megnyitását követően. Útnak indította a Monumenta Vaticana Hungariae-t, majd az 1890-es években egyházi javadalmai bevételeiből költségén magánintézmény formájában megalapította a római magyar történeti intézetet. Nem egyedül dolgozott, a munkálatokba többen is bekapcsolódtak. Fraknói munkatársainak a szerepe fontos, római működésüket azonban még nem vizsgálta alaposabban a történettudomány. Magának Fraknóinak római éveiről, terveiről és kiváltképpen örökségéről szintén lehetett és lehet még újat mondani. A róla elnevezett, 2015-ben még az MTA Lendület-program keretében a Pázmányon létrehozott, korábban nyaranta megrendezett Fraknói Akadémia az ő életét, szerteágazó tudományos tevékenységét, valamint a vatikáni kutatások élvonalához tartozó kortársait mutatta be.

    A nagyváradi püspöki palota dísztermében Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, az Fraknói Akadémia alapító kurátora, Tusor Péter, Kanász Viktor tolmácsolásában a PPKE BTK dékánja, Birher Nándor, majd Solymosi László akadémikus köszöntötte a nagyszámú, a Pázmányról, Pécsről, Szegedről, Kolozsvárról és Váradról érkező hallgatóságot. Fodor József püspöki helynök, a nagyváradi székeskáptalan nagyprépostja osztotta meg a tudós apát-kanonokkal kapcsolatos gondolatait. Ezt követően Böcskei Lászlóval együtt átadták a hallgatóságnak Fraknóinak az erre az alkalomra reprintben, a megyéspüspök ajánlásával kiadott Várad felszabadítása 1692-ben és XII. Incze pápa című művét.

     

    Ezt követően kezdetét vette az első szekció, melynek előadásai a Rómában elkezdett magyar történeti kutatások hőskorát járták körbe új adatok és szempontok alapján. Tusor Péter előadásának középpontjában a Fraknói Vilmos által az 1880-as években elindított vatikáni magyar történeti kutatások intézményesülése állt. Élete végén Fraknói arról beszélt, hogy már a Monumenta Vaticana Hungariae elindulásától kezdve történeti intézetet hozott létre Rómában. A választott püspök 1894-ben épített római villájában ez az intézet „csupán” méltó székhelyet kapott. A Fraknói-villában működő történetkutató magánintézetet alapítója 1905-ben, majd 1911–1912-ben a nagyváradi káptalan, egyházmegye, valamint a püspöki kari közreműködésével kívánta szilárd jogi és pénzügyi alapokra helyezni. A tárgyalásokat mindkét alkalommal nyilvános polémia kísérte, és nem vezettek eredményre. A Római Magyar Történeti Intézet 1913-ban állami közreműködéssel jött létre. Fraknói egyházi javadalmai bevételéből épített villáját kizárólag történeti intézet céljaira – tehát nem azért, hogy követségi rezidenciaként működjön – az államnak adományozta. A püspöki kar e vita keretében határozta el egy tisztán egyházi intézet létrehozását az Örök Városban, megalapítását azonban „kedvezőbb időkre” halasztotta.

    Szovák Kornél előadásában bemutatta Fraknói Vilmos helyét és szerepét a magyar középkorkutatás történetében. A pályakezdés forrásaira támaszkodva hangsúlyozta a történetkutató tárgyával való elköteleződésének tudatosságát, munkáinak kritikai méltatására emelt igényét, továbbá eszmevilágának és történetfilozófiai meggyőződésének kezdettől megingathatatlan voltát. Kiemelte a forráskiadási tevékenység mellett a feldolgozásra való törekvést, és a történetírói műfajnak a tudatos megválasztását. Noha a szintetizáló törekvés sem tagadható el Fraknóitól, a monografikus biográfiában találta meg a szándékainak és a történetkutatás helyzetéből adódó igénynek leginkább megfelelő formát, amelyben leginkább lehetősége nyílt arra, hogy a történetformáló személyiségen keresztül a személyiséget formáló korszak egészét bemutassa, hangsúlyait pedig az összegyűlt forrásanyag alapján a diplomácia, egyház- vagy művelődéstörténetre helyezze. Az előadó kitért a magyar középkorkutatás korabeli adottságaira, a pozitivista szemlélet és a belőle fakadó elvárások dominanciájára, és a késő középkor kutatásának nem pusztán hazai, hanem nemzetközi tekintetben is elhanyagolt állapotára. Forráskiadványait értékelve természetesen alapvetésként értékelte a két kiadványsorozatot, az ezek alapján megszületett szentszéki kapcsolattörténet három kötetét, továbbá a kegyúri jogról írott monográfiát és összeállított okmánytárat. Az előadó Fraknói tevékenységének távlati hatását a folyamodványok kutatástörténetében követte nyomon, ennek kapcsán végezetül kitért Fraknói vatikáni forráskutatásainak kiterjedt voltára, és az ebből fakadó nehézségekre, többek között egyes források „újrafelfedezésére”.

    Őt követően Fedeles Tamás Szirtes Zsófia tolmácsolásában Fejérpataky László vatikáni kutatásokban játszott szerepét tekintette át. A fiatal történész Fraknói Vilmos kérésére kapcsolódott be a Monumenta Vaticana Hungariae sorozat munkálataiba 1883-ban. Ekkor Gentilis de Monteflorum bíboros pápai legátus magyarországi tevékenységére vonatkozó okmányok feltárásán és sajtó alá rendezésén munkálkodott, amelynek eredménye 1885-ben látott napvilágot. Második római kutatóútja alkalmával (1885–1886) pedig a Pesty Frigyes által megkezdett 14. századi pápai adószedők számadáskönyveinek magyar vonatkozású adatain dolgozott, amely kötet végül 1887-ben jelent meg nyomtatásban. Az említetteken túl Fraknóival, Theodor Sickellel, valamint néhány magyar és osztrák történésztársaival elsőként kutathatott a Dataria Apostolica levéltárában is, amelyről részletesen beszámolt Rómából írt leveleiben. 1913-tól egészen 1923-ban bekövetkezett haláláig aktívan részt vett a vatikáni kutatásokat szervező, a Magyar Tudományos Akadémia keretei közt működő Római Magyar Történeti Bizottság munkájában. Fejérpataky vatikáni vonatkozású munkásságának utolsó eredménye már elhunytát követően látott napvilágot. A Magyar Történettudomány Kézikönyve sorozat szerkesztősége Fejérpatakyt kérte fel a paleográfia és a pápai oklevelek diplomatikai összefoglalásának elkészítésére, azonban halála miatt ezeket már nem tudta megvalósítani. A hagyatékában lévő jegyzetekből, vázlatokból tanítványa, Áldásy Antal formált egységes kéziratot, amely 1926-ban, három évvel Fejérpataky halálát követően látott napvilágot.

     

    A második szekció Fraknói kortársainak vatikáni munkásságáról szólt. Kanász Viktor Óváry Lipót nápolyi egyháztörténeti kutatásait ismertette. Ennek során kiderült, hogyan került az ifjú szerkesztő Garibaldi hadseregébe, majd mikor telepedett le Nápolyban, s ott milyen indíttatásra kezdte el magyar vonatkozású, közép- és kora újkori történelmi kutatásait. Felvázolta, hogyan dolgozott az MTA finanszírozásával a nápolyi és környékbeli gyűjteményekben, valamint milyen visszhangja volt későbbi publicisztikai és levéltári munkásságának. Bár Óváry Nápolyon kívül sok itáliai gyűjteményben, például Velencében és Firenzében is kutatott, minden próbálkozása ellenére sosem kutatott a vatikáni levéltában és könyvtárban, többek között a nápolyi Farnese-levéltár kora-újkori forrásainak – elsősorban III. Pál pápa korának – regesztázásával és feldolgozásával, illetve a Monumenta Vaticana Hungariae-ban való közreműködésével beírta magát a vatikáni kutatások historiográfiájába.

    Nemes Gábor Fraknói Vilmos egyik tanítványáról és munkatársáról, Lukcsics Józsefről tartott előadást. Fraknói a fiatal klerikust a Hornig Károly veszprémi püspök támogatásával elindított okmánytár (Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis) munkálataiba vonta be. Lukcsics József négyéves római kint tartózkodása alatt oroszlánrészt vállalt a veszprémi okmánytár III. és IV. kötetének létrejöttében, átnézte az Apostoli Kamara levéltárának köteteit. Nyári itthon tartózkodásai alatt rendezte a veszprémi püspöki és káptalani levéltárat is, az itt talált a veszprémi püspökség római vonatkozású okleveleket még beépítette a forráskiadvány függelékébe. Az előadás bemutatta, hogy a Monumenta Romana munkálatai során egy klasszikus csapatmunka zajlott, amely során a különböző fondokat egyes, a vatikáni kutatásokban járatos személyek (Beke Antal, Czaich Gilbert, Kollányi Ferenc, Sörös Pongrác, Tóth-Szabó Pál) vettek részt. A Monumenta Romana sikere Széchenyi Miklós győri püspökre is ösztönzőleg hatott, Nitsch (később Bossányi) Árpád személyében ő is kiküldött egy fiatal klerikust Rómába, hogy a győri püspökség római okmánytárát elkészítse, a vállalkozás azonban Nitsch alkalmatlansága és a kedvezőtlen körülmények miatt kudarcot vallottak.

    Kruppa Tamás előadásának középpontjában Veress Endre nem sokkal Fraknói után megkezdett vatikáni kutatásai álltak. Veress elévülhetetlen érdeme, hogy kutatásainak köszönhetően a 16–17. századi Erdély, Erdélyi Fejedelemség rákerült a magyarországi és a nemzetközi tudományosság térképére. 1901-től megkezdett vatikáni kutatásai, amelyek nem sokkal később további itáliai levél- és kézirattárakkal bővültek, eredménye egy 20000 oldalra rugó gyűjtemény lett. Ezt az óriási mennyiségű anyagot, amelynek egy tekintélyes része máig kéziratban maradt, különböző, főleg életrajzi monográfiákban, illetve okmánytár formájában több sorozatban publikálta 1901 és 1948 között. Ezek között találjuk a Fraknói által alapított Monumenta Vaticana Hungariaet, valamint az MTA Monumenta Hungariae Historica sorozatait. Veress ugyanakkor ezek mellett saját sorozatot is indított Fontes rerum Transylvanicarum címen, amely mellé nem sokkal később újabb, a Fontes Rerum Hungaricarum párosult. Veress kiváló kapcsolatépítő és ápoló képességét mutatja, hogy kutatásait Trianon után a Román Akadémia is támogatta, amelynek köszönhetően folytathatta forráspublikációk készítését a szintén általa alapított Documente sorozat keretei között.

     

    A Fraknói Kutatócsoport 19. századi kutatásai a Bischofslexikon/Püspöklexikon-projekt keretében az egyházmegyetörténetre összpontosulnak. Ennek keretében hangzott el a harmadik szekció keretében Abendvortragként az osztrák projektpartner, Rupert Klieber professzor előadása az 1804–1918 közötti magyar püspöki karról. A hierarchiához az 1889. decembertől arbei választott püspök Fraknói több szálon kapcsolódott. A Klieber-előadást Forgó András fordította és olvasta fel. (Részletek magyarul itt; németül itt) A nap zárásaként a püspöki köszöntőt követő vacsora után rendezték meg Kanász Viktor és Sági György vezetésével a szokásos egyháztörténeti kvízt.

     

    A negyedik szekció Fraknói Vilmos, a „magyar Ranke” szerepét vizsgálta a modern medievisztikai és kora újkori kutatások meghonosításában Magyarországon. Újonnan elkészült életmű-bibliográfiájának elemzése mindezen túlmenően 18–19. századi munkásságára is rápillantást enged.

    Rácz György Fraknóiról mint a magyar medievisztika megalapozójáról beszélt. Előadásában hangsúlyozta Fraknói hungarika kutatásai mellett a hazai forrásbázis növelésében betöltött szerepét. A Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárának vezetőjeként ugyanis 1875-től a Kállay-levéltár átvételével megteremtette a családi levéltárak múzeumi kézirattárba kerülésének lehetőségét. Ezzel Fraknói könyvtárigazgatósága Pauler Gyula Országos Levéltárban végzett tevékenységével, a Diplomatikai Levéltár felállításával állítható párhuzamba. Az előadás több ponton utalt Fraknói és Pauler párhuzamos életrajzára, barátságukra, a segédtudományokban végzett tevékenységükre. Az előadás Pauler mai recepcióját is érintette.

    Nemes Gábor Fraknói  életművét a neves tudós bibliográfiájának összeállítása alapján elemezte. A tudománymetriai vizsgálat megállapította az életmű adatait: 63 kötet, 199 tanulmány, 230 lexikon szócikk, 15 recenzió és csaknem száz tudománypolitikai, közéleti írás alkotja a már a kortársakat is lenyűgöző munkásságát. Az előadó Fraknói Vilmos recenzióinak elemzése során során újabb adalékokkal gazdagította a neves tudós munkamódszeréről és tudományos hitvallásáról alkotott eddigi ismereteinket. Előszeretettel mutatott be külföldi kiadványokat, amelyek során mindig levéltári kutatásokra és forráskiadványok készítésére ösztönözte a magyar történész szakmát. A szakmailag kevésbé kvalitásos műveket erős hangnemű, olyakor vitriolos kritikával illette, de színvonalas munkáknál nem fukarkodott a dicsérő szavakkal sem. Bemutatta Fraknói álneveket írott cikkeit is, kísérletet téve az álnéven való publikálás okaira.

     

    Az utolsó két szekció előadásai a főpap-történész kötődését Váradhoz, Erdélyhez, MTA-főtitkári tevékenységét, továbbá a munkásságát övező vitákat, valamint publicisztikáját és halálának körülményeit mutatták be.

    Fraknói nagyváradi irodalmi kanonikátusáról, illetve a szentjobbi apáti javadalmáról Lakatos-Balla Attila szólt. A nagyváradi kanonokok kinevezésének és személyeinek történetét felvázolása után kimutatta, hogy a közhiedelemmel ellentétben az általa kutatott levéltári források szerint a tudós szentjobbról lényegesen kevesebb jövedelmet kapott az elképzelteknél, s mecenatúrájához a váradi stallum járult elsősorban hozzá.

    Lőrincz Zita előadásában Fraknói Erdély-képét mutatta be. Erdély története a magyar nemzet tudatában hosszú ideig összefonódott a magyar nép történetével. Fraknói tudományos publicisztikájában Erdély nem jelentette a fő irányvonalat, munkáiban mentes volt a felekezeti elfogultságtól, törekedett a tudatosan objektív szempontból való bemutatásra. Az előadó Erdély problémáját „A magyar királyi kegyúri jog Szent Istvántól Mária Teréziáig” című Fraknói-munka alapján mutatta be. Erdély 1526 utáni kiszakadása az országból egy különleges jogi helyzetet eredményezett, amelyet a Szentszék is érdeklődéssel követett végig. Fraknói Vilmos munkájában a korabeli források ezek felhasználásával ismertette az erdélyi katolikus egyházszervezet újjászervezésére irányuló törekvéseket.

    Orsós Julianna tudománypolitika-történeti elemzésre vállalkozott. Előadásában a Tudományos Akadémia elnöki tisztségét több mint harminc évig betöltő Berzeviczy Albert értékelését vette alapul. Berzeviczy Fraknói Vilmos emlékezete című, 1927-ben megjelent munkájában Fraknói legjelentősebb vitapartnereiként Thaly Kálmánt, Kossuth Lajost és Marczali Henriket nevezte meg. Az előadásból azonban kiderült, hogy a források alapján Fraknóinak Kossuthtal és Thaly-val egyszeri vitája volt, Thaly-val alkalomszerűen együtt dolgozott. Marczali Henrikkel pedig kifejezetten jó és rendszeres munkakapcsolatot tartott fenn. Ugyanakkor Fraknóinak a magyar államisághoz, közjogi kérdésekhez kapcsolódó műveiről szóló viták az emlékbeszédben nem szerepelnek.

     

    Hőgye Attila és Cziráki Csongor közös előadásának témája Fraknói főtitkári tevékenysége, amit elsősorban levelezése és főtitkári jelentései alapján mutattak be. Fraknói Vilmos már tizenhét éves korában bekerült a tudományos életbe, mikor 1860-ban az MTA pályázatán díjat nyert munkájával. Huszonhét éves korában választják meg levelező taggá, majd három évvel később, 1873-ban az Akadémia rendes tagja és a II. Osztály (1870–1891  között a „bölcsészeti, társadalmi és történeti tudományok” osztálya) titkára lesz. Pályája gyorsan ível felfelé, 1877-től Arany Jánost helyettesíti főtitkári hivatalában, mikor ő azt már romló egészségi állapota miatt nem képes ellátni, majd 1879-ben Fraknóit választják Arany utódjának. A választás élethosszig szólt. Főtitkári teendői közé tartozott a hivatal személyi ügyeinek intézése, különböző felajánlások bejelentése, melyek közül több érdekes adomány is felbukkan tíz éve során. Feladatai között kiemelt szerep jutott az akadémiai tagokkal folytatott levelezésnek, meghívók, körlevelek és értesítők küldésének a tudósoknak. 1889-ben azonban már terhesnek érzi a pozícióhoz tartozó adminisztratív ügyintézést, így a másodelnöki tisztségre „cseréli” főtitkári kötelezettségeit, amit az alapszabály szerint csupán három évig tölthetett be.

    Oláh P. Róbert előadásában, Fraknói Vilmos közéleti publicisztikáit ismertette, ami a nagy tudós pályájának kevésbé ismert szegmense. Fraknói 1870 és 1920 között több mint 30 cikket jegyzett főként a Magyar Sion és a Budapesti Szemle hasábjain. Három nagyobb témakör kapcsán, a katolikus autonómia 1870-es évek vitáiban, az 1882-es tanügyi törvény, valamint a világháború, főként Olaszország hadba lépése kapcsán ragadott tollat. A Magyar Sion szerkesztőjeként az 1870-es években minden évben elemezte a magyar katolicizmus helyzetét és számos megoldási javaslatokat is tett. Visszatérő pozitív példaként az Amerikai Egyesült Államok berendezkedését és a vallásszabadsághoz való viszonyulását emelte ki. A világháborús publicisztikái kiadott diplomáciai források elemzésén alapultak, amelyek így szinte külpolitikai elemzésekként is értékelhetők mindamellett, hogy éles kritikát fogalmazott meg mind az olasz kormány, mind a monarchia külpolitikai vezetése irányába. A vesztes világháború után Fraknói nem jegyzett több közéleti cikket, a kialakult helyzetre adott véleményét történeti munkáiból olvashatjuk ki.

    Utolsó előadóként Kanász Viktor Fraknói Vilmos utolsó éveit és korai emlékezetét ismertette. Ennek során 1923-tól, a tudós 80. születésnapjától kezdve járta körbe a rendületlenül dolgozó idős pap utolsó éveit: a Trianon miatt jövedelmeitől nagyrészt megfosztott apát-kanonok, az utolsó arbei választott püspök műtétjét, lakhelyének problémáját, utolsó kutatásait és kéziratait.  A Corvin-könyvtár feldolgozása végül posztumusz jelent meg, az MTA centenáriumi története befejezetlen maradt, ennek írása közben hullott ki kezéből végleg a toll. Halála és temetése bemutatását követően megtudhatták a jelenlévők síremléke felállításának körülményeit, valamint a róla készült képi – festmények, rajzok, karikatúrák, fotók, stb. – források áttekintésével jelezte a „sztártörténész” korabeli megítélésének mélységét és sokoldalúságát.

     

    A tudományos előadásokat követően a harmadik napon Lakatos-Balla Attila és Böcskei László megyéspüspök vezetésével a többségében pázmányos résztvevők megtekintették a püspöki palotát, valamint a székesegyházat, végül a váradi vár és a belváros bejárásával zárták le a X. Fraknói Akadémiát.

    Az előadások írott változatait, kiegészítve az életrajzzal foglalkozó egyéb közleményekkel Fraknói halálának napján,  november 20-án emlékülés keretében mutatja be a névadója vatikáni tudományos örökségét folytató Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport. A centenáriumi emlékülés helyszíne annak a Központi Szemináriumnak a díszterme lesz, melynek Fraknói hat évig, 1858–1864 között a növendéke volt.

    A X. Fraknói Akadémia megrendezését Birher Nándor dékán jóvoltából a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, Böcskei László megyéspüspök és a Nagyváradi Egyházmegye, részben pedig a Fraknói Kutatócsoport költségvetése (HUN-REN TKI) finanszírozta. A Fraknói-emlékkonferencia létrejöttét, lebonyolítását a nagyváradi püspökség munkatársai segítették: Méhész-Géczi-Erdei Anita referens (Centrum Patachich Zarándok és Kulturális Központ), Lakatatos-Balla Attila és Tünde történész-muzeológusok, Csorba Sándor levéltáros, valamint a székesegyház orgonaművésze, Kristófi János.

     

    PROGRAM

    GALÉRIÁK: 1. nap, 2. nap, 3. nap

    3619
  • 2024. április 29.

    Április 25-én nagy érdeklődés mellett tartott a Thúry György Múzeumban előadást a Kutatócsoport két munkatársa, Sági György és Kanász Viktor az irgalmas nővérek történetéről és nagykanizsai működésükről.

    Száraz Csilla igazgatónő köszöntőjét követően Sági György Az irgalmas nővérek magyarországi működésének áttekintése (1853-tól napjainkig) címmel megtartott előadásának bevezetőjében röviden bemutatta a Páli Szent Vincéről Nevezett Szeretet Leányainak Társulata alapításának hátterét, a rend mind nemzetközibbé váló kibontakozását, a szerzet fő jellemvonásait és karizmáját. Előadása fő részében bemutatta az irgalmas nővérek Magyar Tartományának kialakulását, illetve az abban szolgáló nővérek működését. Röviden vázolta az egyes magyar vizitátornők (értsd tartományfőnöknők) alatt történő változásokat, nehézségeket és a nővéreken kívül álló körülmények adta szolgálat lehetőségeit. Előadása végén a létszámadatokkal szemléltette, hogy Magyarország egykor legnépesebb szerzetesközössége a „szétszóratás” évtizedeit követően megfogyatkozva bár, de négyes fogadalmukhoz (tisztaság, szegénység, engedelmesség, szegények szolgálata) hűen napjainkban is továbbra is készen áll szolgálni a rászorulókat.

    Kanász Viktor Az elfeledett kanizsai nővérek és a kórházkápolna című előadásában a nővérek 1885 és 1950 közti sokszínű kanizsai működését ismertette. Ennek során kitért az évek óta zajló kutatás menetére, valamint a források változatos voltára, bemutatva a Kanizsán, Zalaegerszegen, Budapesten és Párizsban fellelt iratok, fotók jellegét, felhasználhatóságát (erről röviden itt). Ezt követően bemutatta a nővérek kanizsai megtelepedésének körülményeit, a kórházban végzett ápolási és étkezetetési feladatokat, a nővérek karitatív, kulturális és szociális tevékenységét, ezen belül elsősorban a Szeretet Egyesület és a Mária Társulat munkáját. Felvázolta a nővérek lelkigondozásának alakulását is, kiemelve a ferencesek, a Jézus Szíve plébánia, valamint a kórházlelkészek munkásságát. Ennek kapcsán részletesen elemezte a ma is működő kórházkápolna építéstörténetét, valamint Longauer Imre szerepét. Rámutatott, hogy a rend egyes ünnepeinek kanizsai visszhangja milyen jelentős volt, ami azt is bizonyítja, hogy a nővérek a város életének szerves és fontos részét képezték, melynek csak az 1950. évi szétszórattatás vetett véget. A kommunista dikatatúra alatt a rend kanizsai működése lassan feledésbe merült, a helytörténeti szakirodalom csak érintőlegesen foglalkozott vele, fizikailag is csak a kórházkápolna, a nővérek sírja, illetve a Thúry György Múzeumban őrzött üvegablakok mesélnek a jelenlétükről. Ezért Sági Györggyel együtt a jövőben egy a Múzeum gondozásában megjelenő kötetben tervezik az előadásban felvázolt eseményeket részletesen bemutatni.

    Zalai Hírlap

    3613
  • 2024. április 16.

    Április 16-án a PPKE Szent II. János Pál pápa teremben tartották a Dies Academicus egyetemi napot, ahol a katolikus egyetem újonnan kinevezett egyetemi docensei és egyetemi tanárai mutatkoztak be előadásaikkal.

    Ennek keretében Tusor Péter az esztergomi érsekek hercegi címének eredetéről értekezett. Prezentációjában jelentősen átértelmezte a többek között Meszlényi Antal által képviselt  hagyományos álláspontot. Forráskritikai alapon kimutatta, hogy a hercegi cím igénye már Pázmány Péternél megjelenik. Pázmány érsekutódait a misszilisekben rendre „Celsissime Princeps” néven illeték. A megszólítás magyar változata Széchényi Györgynél tűnik fel „Méltóságos és Nagyságos Fejedelem” formában. A hercegi cím 1714. évi uralkodói adományozása Keresztély Ágost kérelmére ezen előzmények összefüggésében értelmezhető. Saját intitulatúráikban az esztergomi érsekek ezt követően használják a szent római birodalmi hercegi (Sacri Romani Imperii [S.R.I.] Princeps) titulust. Maga Keresztély Ágost is élt vele, aki korábban csupán Dux Saxoniae volt.

    A legtöbbször a mindenkori érsek személyéhez kötődő hercegi rang a 19. században, Scitovszky Jánosnál kapcsolódott össze a prímási címmel. Az esztergomi érsekek a középkortól az ország prímásai, a Pázmány által megfogalmazott igényt követően 1714-től hercegek is. A „Magyarország hercegprímása” patinás kifejezése – a 19. század első felében szaporodó informális megjelenések után – az osztrák konkordátum megkötésének évében, 1855-ben született meg. Ekkortól lesz az esztergomi érsekek hivatalos címe, sőt az informális használatban az érsekit megelőző rangja. A „Princeps-Primas inclyti Regni Hungariae” fogalma valós történeti előzményeken alapul, de e formájában a romantika és a historizmus korában, a magyar nemzeti és egyházi függetlenség védelmezésének összefüggésében keletkezett. Szerepe a történeti, nemzeti identitás megőrzésében Trianont követően, a király nélküli királyság időszakában, majd kiváltképpen 1945 után a korábbinál is jelentősebbé vált.

    A kutatás eredményeit tartalmazó nagyszabású tanulmány (Az esztergomi érsekek hercegi címe Pázmánytól Scitovszkyig, 1635–1855) a közeljövőben lát napvilágot. A pázmányi igények részletes kifejtése 2022-ben megjelent. Az előadás hangfelvételét lásd alább, ppt-je itt tekinthető meg.

    Meghívó

    3594
  • 2024. április 18.

    Április 17-én a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében tartott Kanász Viktor, a Kutatócsoport tudományos munkatársa Hit és háború. Róma és Sárvár a 16-17. században címmel előadást.

    Szibler Gábor köszöntője után a nagyszámú érdeklődő közönség előtt a Kanizsai és a Nádasdy család történetének egy-egy Rómához kötődő történetét járta körbe, bemutatva eközben a Vatikáni Apostoli Levéltár, illetve az Apostoli Könyvtár ide vonatkozó forrásait. Előadásában részletesen kitért Kanizsai László 1525. évi római és loretói zarándoklatára és halálának körülményeire, Nádasdy Tamás vallásossága körüli évszázados polémiára, illetve a főúrnak a nunciusokhoz fűződő, eddig rejtve maradt kapcsolataira. Ezt követően bemutatta, hogy a tizenötéves háború során milyen Nádasdy-vonatkozású szentszéki források kerültek elő az elmúlt időszakból. Röviden kitért a Kutatócsoport legújabb kötetének, illetve az árpási oltárkép kutatásának sárvári vonatkozásaira is. Előadása végén hangsúlyozta, hogy a különböző szentszéki gyűjteményekben, illetve a Nádasdy-levéltárban még sok olyan feldolgozásra váró forrás található, amelyek jelentősen árnyalhatják a Kanizsai és a Nádasdy család eddig ismert történetét.

    Fotók: Takács-Reichardt Gabriella

    3599
  • 2024. április 11.

    Szerdán, 2024. április 10-én tartotta a Fraknói Kutatócsoport IX. műhelyszemináriumát pázmányos egyetemi hallgatók jelenlétében a Központi Szeminárium, egykoron pálos kolostor falai között. A szeminárium tárgya a Collectanea Vaticana Hungariae újonnan megjelent olasz–magyar nyelvű kötete volt. Címe: A római Német–Magyar Kollégium szentelési anyakönyve. A magyarországi hallgatók szentelési bejegyzései (1599–1713). Vonatkozó kutatását és eredményeit a szerző, Tusor Péter ismertette.

    A Bevezetés I. fejezete összefoglaló képet ad a Kollégium történetéről. A patinás, 1552-ben még csupán Német Kollégiumként alapított, és 1580-tól Német–Magyar Kollégiumként működő intézmény mind a pozitivista, mind pedig a modern történetírás által jól kutatott. Mindenek előtt Andreas Steinhuber, Endre Veress, Peter Schmidt és István Bitskey munkáinak köszönhetően a kora újkorra nézve a hallgatók proszopográfiája, az intézmény működése és hatása a német és magyar művelődés- és egyháztörténetre kiválóan ismert. A Kollégium a „régi kontinens” missziós szemináriumának tekinthető, amely a maga belső multikulturalitásával és multietnicitásával, valamint természetszerű szupranacionális jellegével sokban hozzájárult a Trentói Zsinat európai egyház- és klérusképnek a kiformálódásához. A II. fejezet a szentelési anyakönyvet elemzi. A III. fejezet a forrásközlés szempontjairól nyújt tájékoztatást.

    A kötet korpusza kivonatos formában a magyar Szent Korona országaiból érkező növendékek szentelési bejegyzéseit közli. A növendékek neve és az egyházi rend szentelés során feladott fokozata (prima tonsura, ordines minores, [sub]diaconatus, sacerdotium) mellett megtalálható a szentelés ideje és helye. Ez legtöbbször a Lateráni-székesegyház, a Kollégium temploma és kápolnája, több más rendszeres és alkalmi helyszínnel. Mindig szerepel a szentelő püspök személye. Utóbbi rendre a római bíboros vikárius állandó helyettesítője, az úgynevezett vicegerente volt. Amennyiben a vicegerente kivételesen nem volt püspökké szentelve, a bíboros vikárius egyik segédpüspöke helyettesítette őt. Szép számmal fordulnak elő alkalmai szentelő főpapok is a Liber Ordinationum lapjain.

    Leginkább a szentelési anyakönyv bejegyzéseinek proszopográfiai és biográfiai forrásértéke a jelentős. A máshonnan csak elvétve kinyerhető papszentelési adatok par excellence kiemelt információi egy történeti életpályának. Egyúttal a segítik tudatosítani az inkább köz- és művelődéstörténeti szerepük kapcsán a történeti emlékezetben megőrzött szereplők konfesszionális karakterét a felekezetszerveződés korából, akár a német, akár a magyar növendékek esetében. Utóbbiak között ott találjuk Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek utódai: Lósy Imre (1637–1642), Lippay György (1642–1666) és Szelepchény György (1666–1685) és számos egyéb főpap adatait. Közülük például Bosnyák István, Szegedy Ferenc, Pálffy Tamás, Gubasóczy János és Jaklin Balázs bécsi udvari magyar kancellárok neve említhető. Valamint a magyar nemzeti történeti tudatban kiemelkedő helyen álló Telekessy Istváné, aki egri püspökként egyedül állt II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek a spanyol örökösödési háború erőterében folytatott Habsburg-ellenes rendi küzdelme mellé (1703–1711). A hivatalos egyházi emlékezetben kiemelt helyet elfoglaló, a három kassai vértanú egyikeként 1905-ben boldoggá, majd 1995-ben szentté avatott Kőrösi Márk esztergomi kanonoknak a tonzúra 1612. évi felvételétől kezdve az 1615. áprilisi papszentelésig bezárólag az összes szentelési adata megismerhetővé válik a kötet lapjain.

    A kutatást egy 2022. decemberi római nemzetközi konferencia inspirálta. A kötet megjelenése egyúttal a Fraknói-emlékévhez kapcsolódik. A modern történettudomány részéről Fraknói Vilmos (1843–1924) foglalkozott a Kollégium történetével az Katholikus Szemle hasábjain 1887-ben megjelent tanulmányában. A könyv dedikációja püspökszentelése első évfordulóján Martos Levente Balázsnak, a római Német–Magyar Kollégium volt növendékének szól. A 19. század végén a Központi Szeminárium többször helyt adott a Monumenta Vaticana Bizottság üléseinek Haynald Lajos bíboros elnöklete alatt. Mindenkori rektora Fraknói Vilmos 1904-es elképzelése szerint a Szent Jobb-i apátság üresedése esetén tagja lett volna a római magyar történeti intézetet felügyelő testületnek. A Fraknói Kutatócsoport működésének infrastrukturális hátterét 2004 óta biztosítja a Központi Szeminárium, melynek a névadó Fraknói Vilmos 1858–1864 között maga is növendéke volt.

    A könyv e-book változata letölthető itt

    Meghívó

    PPT

    Magyar Kurír

    Képek & videó alább 

    3600
  • 2024. április 11.

    Nemes Gábor, a Fraknói Kutatócsoport tudományos főmunkatársa április 6-án részt vett a M5 csatorna História című magazinjában, amelynek témája Bakóc Tamás bíboros, esztergomi érsek volt. Nemes Gábor - vatikáni levéltári kutatásai eredményeit is felhasználva - beszélt a bíboros római tartózkodásáról, pápaválasztási esélyeiről és a végül X. Leó pápa megválasztását hozó konklávéról. Kitért továbbá arra, hogy Bakóc Tamás legátusi kinevezésével mi lehetett X. Leó pápa célja.

    Ugyanezen a napon Kanász Viktor, a Kutatócsoport tudományos munkatársa a Kossuth Rádió Országjáró című műsorában adott interjút Nagykanizsán, melyben Thury György kanizsai főkapitány életét, halálának körülményeit, illetve feltételezett sírhelyét mutatta be egyház- és hadtörténeti kutatásai alapján. Minderről részletesen is beszélt az előző napon, Nagybakónakon a XIV. Thury Portya keretében elhagzott előadásában.

     

    3565
  • 2024. április 4.

    Fedeles Tamás, a Fraknói Kutatócsoport társ-vezetője, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Karának tanszékvezető professzora a Középkori Esték előadássorozat keretében Az utolsó középkori magyar herceg. Újlaki Lőrinc (1459/60–1524) címmel tartott előadást 2024. április 3-án, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. Az előadás apropóját egyrészről Újlaki Lőrinc halálának közelgő 500. évfordulója, másrészt pedig Fedeles professzor készülő, a herceg életét feldolgozó kötetének előrehaladott munkálatai nyújtották.

    Újlaki Lőrinc – aki apja, Miklós (†1477) boszniai királysága (1472–1477) nyomán viselte a hercegi címet – pályafutása két, a közvéleményben mind a mai napig meglehetősen ellentétes megítélésű korszakban, Hunyadi Mátyás és a Jagellók uralkodása idején teljesedett ki. De miért is tarthat egyáltalán érdeklődésre számot Újlaki Lőrinc személye? – tette fel a kérdést előadása elején Fedeles. Az egyik legbefolyásosabb Hunyadi-kori báró fiáról joggal gondolhatnánk azt, hogy az apja által kitaposott ösvényen haladva pályafutása egyenesen felfelé ívelt. A valóságban azonban nem ez történt, ugyanis Mátyás regnálása alatt egyáltalán nem kapott hercegi rangjához méltó kormányzati tisztséget, jóllehet az uralkodó kedvelte őt. Vajon mi lehetett mellőzöttségének az oka? Túl fiatal volt a bárói méltósághoz, a király nem tartotta elég tehetségnek, esetleg más körülmények is befolyásolták pályakezdését? E kérdésekre kaphattak választ a szép számban megjelent érdeklődők a lendületes, informatív előadás keretében.

    Mátyás halálát követően Lőrinc a néhai uralkodó természetes fiát támogatta a koronáért zajló küzdelemben, Corvin János táborának egyik meghatározó vezetője volt. Ekkor Lőrinc 16 vár, 9 kastély, 20 mezőváros és mintegy 400 falu uraként az ország harmadik legvagyonosabb birtokosának számított. Pártválasztása érthető, hiszen így látta megvalósíthatónak hatalmi törekvéseit, vagyonához és hercegi rangjához vezető szerepet remélt az ország irányításában. Hamar be kellett látnia azonban, hogy rosszul mérte fel az erőviszonyokat, ugyanis Corvin serege 1490. júliusában vereséget szenvedett, amely következtében a korona elérhetetlen távolságba került Mátyás törvénytelen fia számára. Ekkor ismét válaszút elé került, s döntése újfent kedvezőtlennek bizonyult, ugyanis párttársainak többségéhez hasonlóan, ő is a magyar trónra pályázó Habsburg Miksa római király (1486–1519) mellett tette le a garast.

    Lőrinc herceg nézőpontja akkor sem változott, amikor 1490. szeptemberében Jagelló Ulászlót magyar királlyá koronázták, sőt egyfajta tiltakozásképpen részt sem vett a szertartáson. Újlaki ellenzéki szerepkört töltött be II. Ulászló (1490–1516) regnálásának első éveiben, és jelentős szerepet játszott abban, hogy a Délvidéken a királyi befolyás kevéssé érvényesülhetett. A kortársak között pedig az a szóbeszéd járta, hogy Újlaki az uralkodót egyenesen ökörnek nevezte. E – nem minden alapot nélkülöző – bulvárhír nyilvánvalóan eljutott az uralkodó fülébe is, ám ez legfeljebb csak az utolsó csepp lehetett a pohárban. A renitens herceg bűnlajstromán ugyanis számos olyan vétket találunk, ami önmagában is kimerítette a felségsértés fogalmát. Mégis hogyan reagált erre, meddig tűrte Újlaki engedetlenségét a gyengekezűnek tartott uralkodó?

    II. Ulászló más lehetőséget nem látván, tanácsadói javaslatára úgy döntött, hogy fegyverrel szerez érvényt tekintélyének, s kihasználva a kedvező alkalmat, hadjáratot vezet a lázadó herceg és szövetségesei ellen. A büntetőhadjárat előkészületei 1494 novemberében kezdődtek, majd megindultak az uralkodói seregek. A közel négy hónapos katonai vállalkozás során elfoglalták Újlaki és társai legfontosabb erősségeit, így a rebelliseknek más választásuk nem lévén, meghódoltak a király előtt. Az uralkodó végül kegyelemlevelet állíttatott ki a herceg és szövetségesei számára, amely a lázadás felszámolását, valamint a királyi hatalom helyreállítását jelentette. A herceg és társai visszaadták az általuk jogtalanul elfoglalt birtokokat korábbi tulajdonosaiknak. Mindemellett Újlaki Lőrinc több várát lefoglalta az uralkodó, és néhány évig az általa kinevezett tisztviselők kormányozták azokat. Felmerül a kérdés, hogy a hercegnek e felettébb kínos incidenst követően volt-e bámiféle esélye a királlyal való kapcsolatának rendezésére? Hiszen ez jelenthette az egyetlen esélyt számára, hogy bármiféle kormányzati szerephez juthasson.

    Amint az előadótól megtudhattuk, a békeszerető uralkodó hatalmának helyreállítását, megerősítését követően rehabilitálta Újlakit. Elsőként visszakapta az ideiglenesen elkobzott várait (1498), majd pedig a királyi tanácsülésekre is meghívta az uralkodó. A királyi udvarban lassan helyreállt tekintélyét kellően szemlélteti, hogy ő vezette az uralkodó leendő hitvese, Candalei Anna elé Itáliába utazó küldöttségét (1502). A következő évben pedig a királyi pár első gyermeke, Anna hercegnő keresztszülei között találjuk. A híres rákosi végzést követően (1505) a királyi hatalom megerősítésére létrejött főúri csoportosulás tagja lett. Újlaki egyre fontosabbá váló szerepét, súlyát figyelembe véve nem meglepő, hogy egy kisebb kormányzati pozícióba emelte a király: az egyre fontosabbá váló nándorfehérvári bánság élére nevezte ki (1510–1513). Nyilvánvalóan ez nem számított igazán jelentős kormányzati szerepkörnek, de ennek ellenére mindenképpen jelzésértékű gesztusként értékelhetjük, hiszen lázadását követő rehabilitálása nyert e tisztségben kifejezést. Ugyanakkor arról sem feledkezhetünk meg, hogy a király számára igencsak hasznos volt az oszmánok által veszélyeztetett terület egyik mágnására bízni e szimbolikus, az ország déli kapujának tekintett erődöt. Újlaki saját birtokainak megóvása iránti, továbbá a királynak az ország védelmére irányuló törekvései ezúttal egybeestek, így Ulászló méltán számíthatott a főúr anyagi támogatására. Kétségtelen ugyanis, hogy e kinevezéssel a végvár és a környező erősségek fenntartási költségeinek jelentős része ezután a herceg vállát nyomta.

    Ulászló halálát követően sem vált mellőzötté, tekintélyét jelzi, hogy a II. Lajos (1516–1526) kiskorúsága idejére felállított 16 tagú kormányzótanácsban Lőrinc is helyet kapott. 1518-ban ért pályafutása csúcsára, ugyanis ekkor az uralkodó országbíróvá nevezte ki. Jóllehet e bárói tisztség a nádor és az erdélyi vajda után következett, korszakunkban azonban a presztízsen túl nem jelentett valós politikai befolyást, hatalmat.

    Első felesége az előkelő származású Dengelegi Pongrác Katalin volt, aki 1510 táján elhunyt. Második hitvese a Körös megyei nemesi családból származó Bakócai Magdolna lett, s talán az ő származása is hozzájárult ahhoz, hogy élete utolsó éveit Lőrinc a felesége szűkebb pátriájához közeli Raholcán töltötte. Két házasságát azonban nem kísérte gyermekáldás. A köszvényben szenvedő, a középkor viszonylatában idősnek számító herceg végül 1524 nyarán távozott az élők sorából. Magtalan halálával azon kevés bárói család közé került az Újlaki família, amelyek Mohács előtt letűntek a történelem színpadáról. A család temetkezőhelyén, az újlaki ferences templomban helyezték végső nyugalomra, apja és első felesége mellett, valamint Kapisztránói János nyughelye közelében. Vörös márványból készült gótikus sírfedőlapján a herceg páncélba öltözött alakja látható, lábainál egy nyugvó oroszlánnal, a sírkő négy sarkában pedig egy-egy címerrel.

    3564
  • 2024. április 6.

    Tusor Péter „Szent Péter árnyékában” – A római Német-Magyar Kollégium és növendékei a hosszú 19. században címmel tartott előadást április 6-án a Központi Papnevelő Intézetben szervezett Prohászka-konferencián.

    Meghívó

    PPT

    3608
  • 2024. március 29.

    A korábbi évek mintájára (lásd például 2018 Budapest, 2019 Róma2021 Róma) folyamatos a Fraknói Kutatócsoport aktív kooperációja az Istituto Nazionale di Studi Romanival és a Viterbói Egyetem pápaságtörténeti és közép-európai kutatóközpontjával. Utóbbihoz már másfél évtizedes munkakapcsolat fűzi a Kutatócsoportot. Az együttműködés keretében került megrendezésre 2023 év végén Külföldi kollégiumok Rómban 1750 és 1915 között (I Collegi per stranieri a Roma 1750-1915) c. nemzetközi szimpózium, ami az előző évi, a római nemzeti kollégiumok kora újkori történetét vizsgáló tudományos tanácskozás folytatása volt. (Beszámoló róla itt.) A rendezvény előadásait tartalmazó tanulmánykötet máris napvilágot látott. Szerkesztői Alessandro Boccolini, Philippe Roy-Lysencourt, Matteo Sanfilippo és Tusor Péter, kiadója a viterbói Edizioni Sette Città.

    Az előszó mellett tíz, főként olasz, részben angol nyelvű tanulmányt és névmutatót is tartalmazó tanulmánykötet a Fraknói Kutatócsoport immáron kilencedik, rangos külföldi kiadónál nemzetközi együttműködésben megjelent kiadványa.

    A kötet adatai: I collegi per stranieri a/e Roma nell’ età moderna. II: 1750-1915,  a cura di Alessandro Boccolini–Philippe Roy-Lysencourt–Matteo Sanfilippo–Péter Tusor (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche 11) Viterbo: Sette Citta 2024.

    Ismertetés és letöltés itt.

    3535
  • 2024. március 16.

    A 2024-es Fraknói-centenáriumi programsorozatban több előadás keretében mutatja be a Kutatócsoport egy-egy tagja a Fraknói és kortársai által kutatott témák kapcsán a legújabb tudományos eredményeket. Ennek részeként Rétfalvi Balázs előadását követően 2024. március 13-án Kanász Viktor ismertette Szász Móric 1552-es magyarországi hadjáratának és győri táborozásának történetét.

    Előadásában kitért rá, hogy a korabeli nunciusok magyar vonatkozású jelentéseinek fontosságára már Fraknói Vilmos is felhívta a figyelmet, s e források fontos információkat tartalmaznak az 1552-es év geopolitikai hátteréről és hadi eseményeiről, többek közt Eger ostromáról, valamint Szász Móric győri táborozásáról, ezekhez pedig az itáliai, bécsi, valamint a magyarországi levéltárak korabeli dokumentumai is további adalékul szolgálnak.

    E források segítségével az előadó először felvázolta a szász választó működése kapcsán kialakult felettébb negatív historiográfiai értelmezéseket, majd ezeket ütköztette az előkerült forrásokkal. Ennek során megvizsgálta, hogy miért nem I. Ferdinánd vagy Miksa főherceg vezették a keresztény hadakat a magyar hadszíntéren, miért kellett Magyarországtól távol tartózkodnia az uralkodónak, s hogyan sikerült rávennie a lázadó szász fejedelmet, hogy Habsburg zászlók alatt végül az oszmánok ellen vonuljon. Ezt követően megvizsgálta, milyen útvonalon, mekkora sereggel érkezett Magyarországra Móric, hogyan táborozott le Győr alatt, s miképpen erősítette meg a települést. Külön kitért arra, hogy miért nem indult el a sereg az Egert ostromló oszmán erők ellen, s ennek ellenére milyen módon igyekezett a vár felmentését elérni, ebben pedig milyen szerepet játszott az Esztergom alatti ütközet.

    Előadása végén Kanász Viktor tanulságként többek közt azt vonta le, hogy Szász Móric 1552-es magyarországi hadjárata és győri táborozása jóval fontosabb szerepet játszott, mintsem az utókor tulajdonít neki. Ez akkor lesz egyértelmű, ha a korabeli magyar történelmet összeurópai összefüggésben vizsgáljuk, s a korabeli eseményekhez – nem csak egyházi, hanem politikai és hadtörténetiekhez is – kiváló és alig hasznosított forrást jelentenek a Fraknói Vilmos által is olyannyira értékelt nunciusi jelentések.

    Kanász Viktor előadásának tartalma az Arrabona 2023-as számában látott napvilágot, s itt tölthető le.

    A Fraknói-centenárium következő programjaként április 10-én Tusor Péter tartja meg a IX. egyetemi műhelyszemináriumot.

    3520
  • 2024. március 22.

    A Corvin-lánc Testület 2024. március 12-én tudományos ülésszakot tartott városligeti patinás székházában. A meghívott előadók között szerepelt Tusor Péter kutatócsoport-vezető.  Prezentációjának címe: "Antiquitás és modernitás között. A pápaság a kora újkorban".

    További részeletek itt és itt.

    3519
  • 2024. február 27.

    2024-ben van Fraknói Vilmos, szekszárdi majd szentjobbi apát, nagyváradi kanonok, arbei választott püspök, az MTA osztálytitkára, főtitkára és másodelnöke halálának 100. évfordulója. A Fraknói Kutatócsoport évek óta készül arra, hogy nem ad hoc, hanem névadójához méltó tudományos eseményekkel és eredményekkel állítson emléket a centenáriumnak.

    Május 2–3-án nagyszabású historiográfiai konferenciát rendezünk Nagyváradon, a püspöki palota dísztermében. Június 6-án az Istituto Nazionale di Studi Romani ad helyet a római Aventinuson annak az általunk kezdeményezett és szervezett nemzetközi szimpóziumnak, amelyen Fraknói és munkatársai vatikáni kutatásait elemezzük, bevonva a vizsgálatba az osztrák, cseh, lengyel és horvát kortárs szereplőket is. A centenáriumi programsorozatban több előadás keretében mutatja be a Kutatócsoport egy-egy tagja a Fraknói által kutatott témák kapcsán a legújabb tudományos eredményeket (lásd például itt és itt).

    Fraknói halálának napján, november 20-án megkoszorúzzuk az alkalomra általunk felújítandó síremlékét a Fiumei úti temetőben. Ezt követően emlékülést rendezünk a Központi Szeminárium dísztermében, mely intézménynek Fraknói egyetemi évei alatt mindvégig lakója volt. Itt mutatjuk be a váradi konferencia előadásait tartalmazó kötetet, kiegészítve az életrajzzal foglalkozó egyéb közleményekkel.

    Az emlékév lezárása 2025. február 27-én, Fraknói 182. születésnapján lesz a római nemzetközi szimpózium kötetének prezentálása keretében. (További részletek az institutumfraknoi.hu nyitóoldalán: "Események – Fraknói-centenárium").

     

    A Fraknói-centenárium meghirdetése Fraknói Vilmos 181. születésnapján, február 27-én  történt. Ebből az alkalomból  Adalékok Fraknói Vilmos (18431924) életrajzához címmel tartotta meg a Kutatócsoport 8. műhelyelőadását Rétfalvi Balázs, a Kutatócsoport külső munkatársa.  Az előadó prezentációja elején felhívta a figyelmet a dualizmuskori egyházi középréteg vizsgálatára és röviden ismertette Fraknói Vilmos életének főbb pontjait.

    Ezután az életút három epizódját tárgyalta részletesebben. Elsőként Fraknói Vilmos származását és családját mutatta be az ürményi katolikus anyakönyv adatai alapján. A zsidó hitben, Frankl néven született Vilmost két lánytestvérével együtt 1845. szeptember 12-én keresztelte meg Markly József plébános az ürményi Szent László templomban, és a keresztségben a János nevet kapta.

    A második téma a magyar irodalomtörténet egyik híres sajtópere volt, amely Fraknói Vilmost is érintette. A 24 éves Ady Endre  fiatal újságíróként a Nagyváradi Friss Újságban 1901. április 22-én megjelent, Egy kis séta c. cikkében megtámadta a nagyváradi kanonokokat és azzal vádolta őket, hogy érzéketlenek a társadalmi problémák iránt és haszontalan dolgokkal foglalkoznak. A  káptalan nevében a nagyprépost becsületsértés vádjával feljelentést tett, amelyet minden nagyváradi kanonoknak, így Fraknói Vilmosnak is alá kellett írnia. A peranyagot a nagyváradi Ady Endre Múzeum őrzi. 

    Végezetül Fraknói időskori megpróbáltatásait ismertette 1924. november 20-i halála előtt. A háború után a trianoni határok és idős kora miatt komoly anyagi nehézségekbe jutott, mivel javadalmaihoz és járandóságaihoz csak töredékesen jutott hozzá. 1923-ban hazaköltözött Bécsből és végül a Vöröskereszt Kórházban hunyt el. Megpróbáltatásairól a sajtó szinte naponta részletesen beszámolt. 

    Meghívó

    Az előadás PPT-je

    3610
  • 2024. március 16.

    A római Pontificia Universitá della Santa Crocén mutatták be rangos résztvevők jelenlétében a Synodalis consonantia. Konziliengeschichte als Spiegelbild kirchlicher Diskussionskultur und Identitätsfindung c. tanulmánykötetet 2024. márc. 9-én. A nagyszabású mű az egyetem tanárát, a 70 éves Johannes Grohét köszönti. Prof. Grohe az Annales Historiae Conciliorum főszerekesztője, egyben a Nemzetközi Zsinattörtneti Társaság egyik vezetője. A Gesellschaft für Konziliengeschitsforschunghoz a Fraknói Kutatócsoportot másfél évizedes munkakapcsolat fűzi (lásd itt, itt és itt). A Fs. Grohe magyar vonatkozású tanulmánya: Councils of Hungary in the Early Modern Period.

    Meghívó

    Tartalomjegyzék

    3514
  • 2024. február 27.

    A Fraknói Kutatócsoport kiemelten fontosnak tartja tudományos alapkutatási eredményeinek disszeminációját. Ennek keretében 2023 folyamán a Múlt-kor történelmi magazinnal kötött megállapodás értelmében két cikket is publikáltak a Fraknói Kutatócsoport tagjai (ld. itt és itt). A nagy érdeklődésre való tekintettel e kezdeményezésből nőtt ki az idei tavaszi szám fő tematikája, melyben Tusor Péter és Kanász Viktor társszerkesztésében a Kutatócsoport részéről Tusor Péter, Fedeles Tamás, Nemes Gábor, Kruppa Tamás, Kanász Viktor, Sági György és Oláh P. Róbert írtak cikkeket a szentszéki-magyar kapcsolatok ezeréves történetéről.

     

    3460
  • 2024. február 29.

    2024. február 29-én 17.30 órai kezdettel rendezték meg Rómában a Secretum, Papi, guerre, spie: misteri dell’Archivio Vaticano svelati dal Prefetto che lo guida da un quarto di secolo, Intervista con Mons. Sergio Pagano c. könyvbemutatót. A különleges alkalomnak  a  Fondazione Marco Besso díszterme adott otthont, az Örök Város szívében, a Largo di Torre Argentinán. Az eseményen a szerző, a Vatikáni Apostoli Levéltár püspök-prefektusa mellett számos újságíró és nagyszámú érdeklődő vett részt. A Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport (PPKE-PTE HUN-REN) képviseletében jelen volt  Nagy Katalin,  Kutatócsoport vatikáni levéltári rezidense, egyben a Moravcsik Gyula Intézet tudományos munkatársa. Az alábbiakban az ő rövid tudósítása olvasható.

    A bemutatót a La Repubblica főszerkesztője, Paolo Pagliaro nyitotta meg, aki maga is több könyv szerzője. Elsősorban felhívta a figyelmet arra, hogy a könyv címe Secretum a „Vatikáni Titkos Levéltár” névre utal vissza. A Levéltárban fellelhető dokumentumok még a mai napig arra várnak, hogy alapos kutatás révén megfelelő értelmet nyerjenek. Sok megválaszolatlan kérdés vár mindmáig válaszra XII. Pius és akár Galileo Galilei személyei körül.

    Másodikként Paolo Mieli szólalt fel. Ő nyugdíjazásáig a Corriere della Sera  vezető szerkesztője volt. Beszédében kiemelte, hogy Mons. Pagano könyve a helyes módon rajzolja le XII. Pius pápa alakját a Holokauszt eseményei körül. Ugyanez mondható el VIII. Henrik angol királyt és Amerika felfedezését illetően. Lucio Caracciolo, az Italian Geopolitical Review főszerkesztője arra hívta fel a figyelmet, hogy mit jelent XII. Pius hallgatása, akkor is, ha köztudott, hogy az Egyház rengeteg zsidó üldözött segítségére kelt.

    Végül, ám nem utolsósorban Massimo Franco, ugyancsak a Corriere della Sera szerkesztőbizottságának tagja megjegyezte, hogy, Mons. Pagano 45 éve archivistaként, és 27 éve prefektusként mindenkinél jobban ismeri a vatikáni levéltári fondjait, és azok titkait. A levéltár egyik félreeső rejtekében talált rá olyan dokumentumokra, melyek azt igazolják, hogy XII. Pius pápa jól szervezett politikai hírszerzői hálózattal, már-már „kémrendszerrel” rendelkezett. Ugyan ezen dokumentumok közül felmerül, hogy az Egyház számára kényes ügyeket jelentő dokumentumokat elégették. Ezzel kapcsolatban kifejtette nézetét, miszerint a történelemi tényeket nem szabad elrejteni.

    Az esemény végéhez közeledve Mons. Pagano is felszólalt hozzáfűzve az eddig elhangzottakhoz, hogy  a Leváltárban fellelt dokumentumok azt igazolják XII. Pius pápának több számlaszáma volt több banknál, az egyiket kifejezetten a zsidók anyagi megsegítésére használta. Sőt hozzáfűzte, hogy XII. Pius hallgatását a zsidók helyzetéről többféleképpen lehet értelmezni, arra is gondolhatunk, hogy nem akarta rosszabbítani az akkori helyzetüket így hallgatásra kényszerült akkor is ha a szívén viselte a megsegítésüket.

    Az eseményt számos egyetemi oktató, olasz és külföldi kutató, tudósító, valamint a Vatikáni Apostoli Levéltár munkatársai követték figyelemmel.

    3508
  • 2024. február 23.

    2024. február 23-án A Pázmány-életmű irodalom és politika tükrében címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében. A Maczák Ibolya moderálásával zajló beszélgetés során Ajkay Alinka, Gábor Csilla és Hargittay Emil mellett a Fraknói Kutatócsoport vezetője, Tusor Péter osztotta meg a gondolatait. A beszélgetés és az utána következő előadások anyaga a Magyar Napló Irodalmi Magazin következő, tematikus számában fog megjelenni.

    Program

    3487
  • 2024. február 13.

    2024. február 13-án immáron hetedik alkalommal került megrendezésre Fraknói Műhelyelőadás. Az online esemény elején Tusor Péter kutatócsoport-vezető köszöntötte a részvevőket, közülük is megkülönböztetett tisztelettel Bergmann János c. tárnoki apátot, a Kalocsai Főszékesegyházi Káptalan jelenlegi nagyprépostját. A ny. bácsalmási plébánossal Sági György, a Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa 2023. november 8-án, a Kalocsai Érseki Kastélyban készített életútinterjút.

    Bevezetője elején Sági, a Kutatócsoport vezetőjéhez hasonlóan az életútinterjúnak, mint oral history forrásnak a történészek általi felhasználhatóságáról ejtett néhány mondatot. A módszernek korábbi kutatásai során végzet alkalmazásáról is említést tett az interjú készítője.

    Ezt követően röviden áttekintette Bergmann János nagyprépost életpályáját, külön is kihangsúlyozva, hogy ő volt az egyik utolsó még Grősz József érsek által a kalocsa-bácsi főegyházmegye szolgálatára felszentelt áldozópap 1960-ban (a másik két pap a tavaly nyáron elhunyt Leányfalusi Vilmos orgonaművész, főszékesegyházi karnagy, valamint a hévízi ápolás alatt lévő Tölgyes Ferenc). A főpásztor életének utolsó évében nem volt papszentelés az főegyházmegye számára. Az 1937-ben Császártöltésen született Bergmann János kalocsai gimnáziumi, majd szegedi szemináriumi tanulmányait követően 1960-ban a nemesnádudvari plébánián kezdte meg papi pályáját. Ezt követőn hat különböző helyen szolgált még káplánként (Csengődön, Csávolyon, Garán, Jánoshalmán, Kecel-Beltéren majd Kalocsa-Belvárosban), míg nem 1978-ban Ijjas József érsektől Rémre kapta első plébánosi kinevezését, ahonnan 1986-ban Bácsalmásra került. Itt 30 éven át volt plébános. Összességében három évtizeden keresztül szolgált a kommunista ateista berendezkedésű államban papként, majd a rendszerváltás után 2016-os nyugállományba vonulásáig még több mint két és fél évtizedet. 1986-ban lett c. tárnoki apát, 2005-ben a káptalan tagja, 2018 óta pedig annak nagyprépostja.

    Az idei év tavaszán 87. életévét betöltő idős pappal készült interjú minden bizonnyal hasznos forrásul szolgál a korszakot kutató történészek számára. A nagyprépost gondolatai árnyalják és gazdagítják az írott forrásokból megismert információkat. Az életútinterjú első felében Bergmann János a fent említett életszakaszaiban megtapasztaltakról számol be, a beszélgetés második felében a különböző személyekkel kapcsolatos visszaemlékezései hangzanak el a nagyprépostnak. Külön kiemelendő Grősz József érsek méltatása. Bábel Balázs érsekkel bezáróan röviden mindegyik napjainkig szolgáló kalocsai érsekről megemlékezett, továbbá az általa joggal különleges életvitelűnek nevezett Várkonyi Imre egykori káptalani helynökről, de a főegyházmegye egykor volt kiemelkedő papjairól is, mint például Bárd János segédpüspökről, Gyetvai Péter ökonómusról vagy éppen Kujáni Ferenc általános helynökről. A beszélgetés végén a II. Vatikáni Zsinat döntéseinek a magyarországi gyakorlatba való átültetése körüli nehézségekről, majd a Dankó László érsek által összehívott, de már Bábel érsek által 2000-ben lezárt kalocsai főegyházmegyei szinódus munkájáról osztotta meg emlékeit.

    A bevezetőt követően Sági György által válogatott és Oláh Róbert által megvágott rövid részletek kerültek bemutatásra az életútinterjúból.

     

    A bevezető előadás ppt-je

    3465
  • 2024. február 12.

    Oláh P. Róbert a Fraknói Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa 2024. február 8-án előadást tartott a Magyar Hadtudományi Társaság Hírszerzéstörténeti Szakosztályának évi első ülésén Magyar egyházi ügyvivők Rómában, 1607-1783 címmel. Előadásában bemutatta a római magyar agentúra 17. századi kialakulásának történetét. Ezt követően részletesen elemezte Zichy Ferenc győri püspök (1743-1783) római ügyvivőinek három évtizedes működését. Zárásul kiemelten foglalkozott az 1769-es konklávé alatt Rómából küldött levelek hírértékének az elemzésével. Az eseménynek az Állambiztonsági Levéltár (ÁBTL) Könyvtára adott helyt.

    3428
  • 2024. február 1.

    2024. február 1-én 17 órai kezdettel nyitották meg az Istituto Nazionale di Studi Romani 2024-es előadássorozatát Rómában a Capitoliumon (Sala Promoteca Campidoglio), ez alkalommal Maria Antonietta Viseglia professor emerita a Római La Sapienza Egyetemről tartotta meg lectio magistralis-át a Nepotismo papale e gender tra Rinascimento e Controriforma címmel.

    Az XCVIII. Tanévet Gaetano Platania, az Istituto Nazionale di Studi Romani elnöke és a Viterboi Egyetem professor emeritus-a nyitotta meg. Beszédében bemutatta az intézet történetét, és felhívta a figyelmet az idei gazdag programsorozatra is, amit az intézet weboldalán olvashatunk. Bevezetésében kitért az intézet sikeres együttműködésére a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoporttal és különösen kiemelte a közeledő közös szervezésű PROTAGONISTI E COLLABORATORI, Studiosi provenienti dall’Europa centro-orientale presso gli archivi della Santa Sede tra il 1881 e il 1918 című nemzetközi konferenciát. Továbbá ecsetelte a I Collegi per stranieri a Roma 1750-1915 című nemzetközi szimpózium közös munkálatinak nemrégi sikeres lezárását és eredményeit.

     

    Maria Antonietta Visceglia, előadásában bemutatta a pápák női rokonainak helyzetét a XV. zzázadtól, kitért a pápák gyermekeinek helyzetére, akik nem élhettek a Vatikán falain belül és gyakran érdekházasságokra lettek kényszerítve az egyházfő hatalmának megerősítése érdekében, konkrét példaképpen Lucrezia di Borgia, Donna Olimpia, Vittoria Farnese, Maddalena de Medici életrajzának mozzanatait mutatta be.

    3437
  • 2024. január 26.

    Tusor Péternek az árpási oltárképről szóló győri előadását követően 2024. január 23-án került sor a következő, immár 6. Fraknói Műhelyelőadásra. Ennek keretében Nemes Gábor mutatta be a a győri székeskáptalan középkori számadáskönyve kapcsán végzett, az MTA Bolyai-ösztöndíj által támogatott kutatásainak eredményét.

    Nemes Gábor a győri székeskáptalan középkori számadáskönyvének historiográfiájával és kutatástörténetének ismertetével kezdte előadását. Ezt követően az előadó két témával kívánta illusztrálni a forrásban rejlő hihetetlen gazdag kutatási lehetőségeket. Elsőként a győri székeskáptalan abdai vámját elemezte, amely a középkori Magyarország egyik legforgalmasabb útján, a Győrt Béccsel összekötő útvonalon szedtek. Először bemutatta a győri székeskáptalan birtokszerkezetét és birtokigazgatását, majd a káptalan középkori számadáskönyve alapján kimutatta az adbai vám éves összegének alakulását, a vám szedésének metodikáját. Majd összevetette a káptalan más jövedelmeivel, Győrben a Rábán átívelő hídon, a győri püspök által bírt vámnak, valamint a Kanizsaiak sárvári és kapui uradalmainak vámjainak összegével. Ezután a mosoni tizedkés jegyzéke 1516-ból fennmaradt jegyzéke, mint a középkorkutatás számára eddig ismeretlen forrás elemzése által - kiegészítve a székeskáptalan számadáskönyvéből gyűjtött információkkal - betekintést engedett a győri kanonokok késő középkori gazdálkodásába.

    3464
  • 2024. január 6.

    A „Bischofslexikon 1804–1918”, a Fraknói Kutatócsoport pályázati ciklusokon átívelő megaprojektjének első szakasza 2020 Pünkösdjén fejeződött be. A széleskörű nemzetközi együttműködés keretében megvalósult kutatás eredményeit a berlini Duncker & Humblot kiadó gondozásában megjelent impozáns kötet tartalmazza: Die Bischöfe der Donuaumonarchie 1804 bis 1918. Ein amtsbiographisches Lexikon, Herausgegeben von Rupert Klieber, Band I: Die röm.-kath. Kirchenprovinzen Gran, Kalocsa, Erlau im Königreich Ungarn, unter Mitarbeit von Péter Tusor, Duncker & Humblot, Berlin 2020 (xviii + 661 p). További részletek, a kutatás nemzetközi dimenziói: itt, Bemutatók Budapesten, Rómában, Bécsben. A „hosszú 19. század” kutatásában a vatikáni alapkutatási eredményeket sem nélkülöző egyházmegye-történet áll a Kutatócsoport vizsgálatainak középpontjában. Maga a projekt is római eredetű, akár a kezdeményező Campo Santo Teutonico-rektor, Erwin Gatz († 2011) szerepét, akár a főszerkesztő Rupert Klieberrel másfél évtizede folytatott kooperáció vatikáni levéltári eredetét nézzük.

    A második szakasz, vagyis a magyar nyelvű változat („Püspöklexikon 1804–1918”) főbb munkálatai 2023 karácsonyára zárultak le. A magyar lexikon javított, illetve bővített új kiadás. Egyfelől – az eredeti koncepciót követve – tartalmazza a görögkatolikus  eparchiák magyarországi ordináriusait is (amelyek a német nyelvű változatban várhatóan külön „összbirodalmi” kötetben fognak megjelenni). Másfelől, míg a német lexikon esetében a bécsi főszerkesztőé, Rupert Klieber professzoré volt az ultima manus, addig jelen esetben a szócikkek szerzőié. A dualista monarchia miliőjét megidézve, képletesen úgy fogalmazhatnánk, hogy míg a német, 1.0 változatnál Bécs, addig a magyar, 2.0 kiadásnál Budapest álláspontja érvényesült – kölcsönös szakmai egyeztetéseket követően. A kutatási projekt és eredménye a maga teljességében tehát csakis a magyar kiadás figyelembevételével értékelhető és értelmezhető. A szerkesztés során Klieber professzor – munkatársai közreműködésével – hatalmas munkával, egységes koncepciót alkalmazva átdolgozta, egységesítette, új levéltári és nyomtatott forrásokkal, valamint német szakirodalmi adatokkal bővítette a szócikkeket. Az esetek döntő többségében magyar szerzők és lektorok ezt az anyagot használva dolgoztak tovább a Szirtes Zsófia által németről visszafordított szövege(i)kkel. Klieber professzor eljárásának eredményeit általában megtartottuk. Néhány biogramm esetében erőteljesebben érvényesült a szerző eredeti álláspontja. A szócikkeket a szerzők a magyar kiadásban már egyedül jegyzik. Az egyházmegye-leírások esetében Klieber professzor jól elkülöníthető statisztikai elemzéseit közvetlenül idézzük a német kiadásból. E kétlépcsős kutatási koncepció interaktív módon formálódott Bécs és Budapest között a már-már longue durée projekt folyamán, s 2018–2019 folyamán véglegesült. A szócikkek frissítését a magyar kiadás előtt meghatározóan épp a kutatás hosszas időspektruma tette indokolttá. (A textológiai munkálatok részleteiről Szirtes Zsófia, a magyar kiadás főszerkesztőjének ismertetője nyújt tájékoztatást.) A szakirodalmi adatok az 2023. évi állapotot tükrözik. Az első, német kiadásnak – az ilyesfajta óriási vállalkozásoknál óhatatlan – hibáit lehetőleg javítottuk. (A német változathoz készült tételes Errata & Corrigenda a javított magyar kiadás nyomtatott megjelenését követően, online lesz hozzáférhető.)

    A felvidéki egyházmegyék szlovák szerzőinek szócikkei esetében Klieber professzor javaslatára a német változat fordítását hozzuk, és mindössze az adatok lektorálására, valamint a bibliográfia bővítésére törekedtünk. A szlovák szerzők ugyanis csupán részlegesen használták a – főként régebbi keletű – magyar szakirodalmat. A magyar történettudomány szemléletétől erősen eltérő interpretációkat – két egyházmegye történeti bevezetője kivételével – az online kiadás felvezetőiben fogjuk szükség esetén kommentálni. A genezisében 2006–2008-ig visszamenő, ténylegesen 2009 tavaszán megkezdett nemzetközi kutatás során szerzett tapasztalatok, a szlovák kollégákkal a szinte teljesen eltérően felfogott és interpretált közös történelmünkről Bécsen keresztül folyó szakmai diszkusszió behatóbb ismertetésének még nem jött el az ideje. Rendkívül fontos eredménynek tartjuk, hogy 2020-ban, a trianoni tragédia 100. évfordulóján sikerült elérnünk: a Berlinben napvilágot látott rangos nemzetközi kiadványban – bizonyos tendenciózus, egyoldalú állítások ellenére – a magyar történelem alapvetően magyar és nem más történelemként van jelen. E cél számos kompromisszum révén valósult meg, melyek keresése közben értelemszerűen kudarcokkal is szembesülnünk kellett. Ilyen a nyitrai és besztercebányai püspökség történetével kapcsolatos kérésünk. A két egyházmegye történetének bemutatása finoman fogalmazva egyoldalú maradt a német kiadásban. (Lásd a historiográfiailag izgalmas szerkesztési dokumentációból a 2019. márc. 5-én Bécsbe írt levél 4. pontját.)

    A nagyszabású kutatás mögött nem állnak ERC százmilliók. Az eredményeket, jelentőségüket Közép-Európa történetének megismerésében és megértésében mégis a legmagasabb szinten ismertette és értékelte a nemzetközi tudományosság Joachim Bahlckétől kezdve Andreas Gottsmannon át Thomas Winkelbaueren keresztül. (További recenziók, ismertetők itt). Az Erwin Gatz által biztosított kezdőtőke mellett csupán az Österreichisches Wissenschaftfonds (Austrian Science Fund) és az MTA Lendület Program (továbbá a Fraknói Kutatócsoport 2017–2024 közötti költségvetésének töredéke) révén valósult meg. Első körben, 2024 folyamán a projekt legnevesebb szerzőjének, Adriányi Gábornak a Bevezetője, valamint az egyes egyházmegyék külön-külön, e-fasciculusokban látnak napvilágot. Utóbbiaknál az adott egyházmegye összes püspökbiogrammja megtalálható. A kötetben a német nyelvű változat struktúráját követve a több helyen szolgáló főpásztorok legutolsó egyházmegyéjüknél szerepelnek majd. Maga a kötet az összes e-fasc. publikálását követően, digitális (e-lib.) és nyomtatott formában 2025-ben jelenik meg. Most, 2024 Vízkeresztjén Adriányi Gábor Bevezetésmellett Székesfehérvár, Győr és Pannonhalma szócikkei válnak Open Acess elérhetővé.

    A magyar kiadás a főszerkesztő Szirtes Zsófia, valamint Tusor Péter és Rupert Klieber csapatmunkája, melybe Fazekas István és Forgó András kapcsolódott be. Az olvasószerkesztői feladatokat Lőrincz Zita végzi. Külön köszönet illeti Balogh Margitot az egyházmegyei bevezetőkért, hasznos tanácsaiért. Tengely Adriennek a szlovák szerzők szócikkeinek gondos szakmai lektorálását és  könyvészeti augmentálását, az egri és a szatmári szócikkek újraírását, Véghseő Tamásnak pedig az összes (!) görögkatolikus szócikk ellenőrzését, frissítését köszönjük. De jár a köszönet az összes szerzőnek Székesfehérvárról, Szombathelyről, Pécsről, Szegedről, Egerből, Nyíregyházáról; Gyulafehérvárról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről; a Felvidékről/Szlovákiából, Kárpátaljáról; s persze Bécsből és Budapestről. A szerzők közül Gheorghe Gorun Nagyváradról, Bura László Szatmárról, illetve Csíky Balázs, a Fraknói Kutatócsoport Bolyai-ösztöndíjas munkatársa sajnos már nem érhette meg a Püspöklexikon elkészültét.

    A Püspöklexikon 1804–1918 egyben a Fraknói Kutatócsoport, a Moravcsik Gyula Intézet és a Collegium Professorum Hungarorum évezredes történeti dimenziójú projektjének a kezdete. Az Erwin Gatz nevével fémjelzett német kutatás mintájára el fog készülni az 1001–1993 közötti magyar püspökök életrajzi lexikona. A tervezett kötetek a következők: Püspöklexikon 1918–1993; Püspöklexikon 1711–1804; Püspöklexikon 1605–1711;1526–1605, Püspöklexikon 1458–1526; Püspöklexikon 1302–1458; Püspöklexikon 1001–1302.  A Mohács-évfordulóra készülve a Hunyadi–Jagelló kor lexikonjának kézirata már a lezárás előtt áll. Lásd Fedeles Tamás főszerkesztő híradását erről és a teljes projektről.

    3541