Április 17-én a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében tartott Kanász Viktor, a Kutatócsoport tudományos munkatársa Hit és háború. Róma és Sárvár a 16-17. században címmel előadást.
Szibler Gábor köszöntője után a nagyszámú érdeklődő közönség előtt a Kanizsai és a Nádasdy család történetének egy-egy Rómához kötődő történetét járta körbe, bemutatva eközben a Vatikáni Apostoli Levéltár, illetve az Apostoli Könyvtár ide vonatkozó forrásait. Előadásában részletesen kitért Kanizsai László 1525. évi római és loretói zarándoklatára és halálának körülményeire, Nádasdy Tamás vallásossága körüli évszázados polémiára, illetve a főúrnak a nunciusokhoz fűződő, eddig rejtve maradt kapcsolataira. Ezt követően bemutatta, hogy a tizenötéves háború során milyen Nádasdy-vonatkozású szentszéki források kerültek elő az elmúlt időszakból. Röviden kitért a Kutatócsoport legújabb kötetének, illetve az árpási oltárkép kutatásának sárvári vonatkozásaira is. Előadása végén hangsúlyozta, hogy a különböző szentszéki gyűjteményekben, illetve a Nádasdy-levéltárban még sok olyan feldolgozásra váró forrás található, amelyek jelentősen árnyalhatják a Kanizsai és a Nádasdy család eddig ismert történetét.
Fotók: Takács-Reichardt Gabriella