A Fraknói Kutatócsoportnak a Collegium Professorum Hungarorummal és a Moravcsik Gyula Intézettel közösen jegyzett, új nemzetközi sorozata a viterbói Edizioni Sette Città gondozásában 2024-től megjelenő Storia d'Ungheria – History of Hungary. Az olasz–angol nyelvű, Tusor Péter és Matteo Sanfilippo által szerkesztett series elsődlegesen a vatikáni és más itáliai gyűjteményekben végzett magyar vonatkozású történeti alapkutatások eredményeit kívánja közvetlenül és szélesebb körben a nemzetközi tudományosság elé tárni. A neves olasz (Gaetano Platania, Giovanni Pizzorusso, Alessandro Boccolini), illetve magyar (Szovák Kornél, Fedeles Tamás, Kanász Viktor) történészekből álló szerkesztőbizottság emellett a magyar történelmet bemutató egyéb műveknek is helyet kíván biztosítani a jövőben.
A viterbói kiadványoknak köszönhetően a magyar történettudomány a Fraknói Kutatócsoport aktív közreműködésével immáron a harmadik nemzetközi relevanciájú szaksorozattal gazdagodott, a vatikáni vonatkozású munkákat primér szinten közlő Collectanea Vaticana Hungariae és annak ikersorozataként 2009-ben létrejött Publikationen der Ungarischen Geschichtsforschung mellett. Mindhárom series sajátja, hogy nem kell a külföldi megjelenésért, a kiadói brandért súlyos milliókat pazarló módon kifizetni a magyar állami költségvetés terhére, növelve a Brill, a Viella vagy más kiadók amúgy is magas profitját. Mindegyik kötet gyakorlatilag önköltségi alapon lát napvilágot, és e-book formájában azonnal, illetve a PUGW esetében némi embargóval Open Access hozzáférhetők.
Fontos határkő a Storia d’Ungheria számára, hogy 3. köteteként megjelent az első, friss vatikáni levéltári alapkutatásokat közlő olasz nyelvű monográfia, a Fraknói Kutatócsoport tudományos tanácsadója, Fedeles Tamás egyetemi tanár a Rómában szentelt magyarországi klerikusok késő középkori történetét feldolgozó könyve: Tutte le strade portano a Roma? L’ordinazione dei chierici ungheresi nella Curia Romana 1426–1523 (Storia d’Ungheria 3), Viterbo 2026.
A magyar nyelvű kiadás után mostantól az érdeklődő nemzetközi közönség számára olaszul is olvasható mű részletesen ismerteti és elemzi, hogy az Örök Városba látogatók között időről időre felbukkantak olyan egyedülálló személyek vagy kisebb-nagyobb csoportok, akik a római Kúriánál szerették volna felvenni az egyházi rend szentségének különböző fokozatait, vagy kedvező elbírálást kívántak elérni a szentelésükkel kapcsolatos ügyekben. A római „szentelési turizmus” – ahogyan a nemzetközi szakirodalom találóan elnevezte a jelenséget – különösen a 15. századtól kezdve öltött jelentős méreteket.
Ezzel kapcsolatban természetesen számos kérdés merül fel: kik voltak ők, és miért vállalkoztak erre a hosszú utazásra? Milyen követelményeket támasztottak a szentelendő egyházi személyekkel szemben? Melyek voltak a római szentelési eljárás egyes szakaszai? Az egyházi társadalom mely rétegei mutathatók ki a Kúriánál felszenteltek között? Milyen arányban találhatók magyarországi javadalmasok a Rómába érkező klerikusok között? Hogyan oszlottak meg a Kárpát-medence különböző területeiről érkező szentelendők a pápai palotában? Milyen mértékben befolyásolta a Rómától való távolság az utazási hajlandóságot? Volt-e hatásuk a hazai és nemzetközi politikai eseményeknek ezekre a mozgásokra? Kimutathatók-e összefüggések a szentelési turizmus és a reformáció között?
A kötet, melynek olasz szövegét Nagy Katalin CPH-munkatárs, a Fraknói Kutatócsoport vatikáni levéltári kutatási rezidense gondozta, többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ egy interdiszciplináris megközelítésen keresztül, tágabb európai kontextusba ágyazva.
A könyv szabadon elérhető, letölthető és olvasható e-book változatban a Kutatócsoport honlapján.