könyvbemutató

Könyvbemutatók a veszprémi egyházmegye múltjából

A Fraknói Kutatócsoport fontos feladata, hogy a vatikáni kutatásait ne izoláltan végezze, hanem a lehető legszélesebb kooperációra törekedjen a nemzetközi és hazai történeti, egyháztörténeti műhelyekkel. Részben kutatási eredményei hathatósabb szakmai recepciója és integrációja érdekében, részben pedig a ‘Lendületes’ előzmények folyományaként.

„Két kódex egy csapásra” – A Formularium Ecclesiae Strigoniensis kötetbemutatója

Immár második alkalommal mutatták be a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport új kötetét (Formularium Ecclesiae Strigoniensis). Róma után Budapesten az MTA Székházának második emeleti Kistermében 2018. december 13-án délután öt órakor a Magyar Tudományos Akadémia került sor a prezentációra. Az új kötet a Kutatócsoport Collectanea Studiorum et Textuum sorozatának negyedik köteteként látott napvilágot.

Magyar vonatkozású kérvények VI. Adorján pápához

Az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport 3. műhelyszemináriumát tartotta 2018. május 18-án, melynek keretein belül Lakatos Bálint újonnan megjelent kötetének bemutatójára került sor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Mikszáth téri épületében. A Collectanea Vaticana Hungariae sorozatban, a Fraknói Kutatócsoport és a MTA-HIM-SZTE-MNL OL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport közös részprojektjének keretében napvilágot látott kötet VI.

Pápai kérvénykönyvek az 1520-as évek elején – A Fraknói Kutatócsoport harmadik műhelyszemináriuma

Május 18-án tartották az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport harmadik egyetemi műhelyszemináriumárát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az eseményen Lakatos Bálint, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tudományos munkatársa mutatta be a kutatócsoport új forráskiadványát.

A Szent Domonkos Rend jubileuma

A Szent Domonkos Rend 2015 novembere és 2017 januárja között ünnepelte nyolcszáz éves évfordulóját, mellyel kapcsolatban számos, a rend történetével foglalkozó megemlékezés és konferencia szerveződött. A teljesség igénye nélkül ilyen volt 2015. szeptember 18-án Kunszentmártonban a „Szent Domonkos Rend és a kunok”; 2016. május 20-án Debrecenben a „Domonkos szentek és szent helyek”; 2016.

Négy könyv a Veszprémi Egyházmegye új- és modernkori történetéről

Az elmúlt időszakban Veszprémet érintően is megfogalmazódott az egyházmegye történetét bemutató monográfia megírásának szükségessége. Az ehhez szükséges alapkutatások örvendetes gyarapodásáról győződhettek meg azok, akik részt vettek a 2017. október 10-én a Kubinyi András Történész Műhely által szervezett könyvbemutatón, ahol a MTA BTK Történettudományi Intézetének, a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltárnak és a MNL Veszprém Megyei Levéltárának elmúlt években megjelent köteteit ismerhették meg az érdeklődők.

Lendületet vett a Horthy-korszak egyháztörténeti kutatása

2016. június 22-e jeles nap volt az MTA-PPKE  „Lendület- Egyháztörténeti Kutatócsoport” életében.  Ekkor mutatták be a Magyar Tudományos Akadémia Székházában a Tóth Krisztina – Tusor Péter által szerkesztett Inventarium Vaticanum I. – A Budapesti Apostoli Nunciatúra Levéltára (1920–1939) című kötet, melynek megjelenésével a „Lendület” programhoz köthető egyháztörténeti kutatásokban elért tudományos eredmények tovább gyarapodtak.

A budapesti apostoli nunciatúra Horthy-korszakbeli történetét bemutató könyv jelent meg

A Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában mutatták be június 22-én a Tóth Krisztina és Tusor Péter szerkesztette „Inventarium Vaticanum I. A Budapesti Apostoli Nunciatúra levéltára (1920–1939)” című kötetet, amely az MTA-PPKE „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport legújabb kiadványa.