Fedeles Tamással az ELKH-PPKE-PTE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport vezetőjével, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanárával a középkori búcsújárásokról és tovább élő elemeiről, hagyományairól beszélgettünk.
Fedeles Tamással az ELKH-PPKE-PTE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport vezetőjével, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanárával a középkori búcsújárásokról beszélgettünk. Interjúnk első részében a legfontosabb hazai zarándokhelyeket ismerhetik meg.
„A csapás végeredményben megszokott dolog, de amikor lesújt ránk, nehezen hiszünk a csapásban. Ugyanannyi pestis volt már a világon, mint amennyi háború. És mégis, a pestisek és a háborúk az embereket mindig készületlenül találják.” Albert Camus regényének sorai érvényesek valamennyi világjárványra, így a középkor legpusztítóbb pandémiájára, az 1300-as évek közepén emberek millióinak halálát okozó pestisre is. A fekete halál 14.
Jóllehet, a legtöbb középkori magyar uralkodót Fehérvárott, az egykori koronázóbazilikában helyezték végső nyugalomra, azonban az is közismert, hogy számos királyunkat a Kárpát-medence más településein temették el. Aba Sámuel például Feldebrőn, I. András Tihanyban, I. Béla Szekszárdon, Szent László és Luxemburgi Zsigmond Váradon, II. András Egresen, IV. Béla pedig Esztergomban temetkezett. E sorba illeszkedik első királyunkat, Szent Istvánt az ország trónján követő Orseolo Péter is, akinek sírját a pécsi székesegyház rejti.
Az V. Miklós pontifikátusával (1447–1455) kezdődő és III. Pál uralkodásával (1534–1549) véget érő időszak a reneszánsz pápaság kora. Az évszázados periódus általános jellemzői közé sorolhatjuk többek között a pápák művészet- és tudománypártoló tevékenységét, rokonaik nagymértékű támogatását, az Egyházi Állam területének növelését célzó politikai és katonai akciókat, s ugyancsak e periódus ismérveként említhető a főpapság egyre világiasabbá váló életmódja.
