Wolfgang Reinhard előadása az MTA-n a Kutatócsoport szervezésében

Öt éve, 2017. május 3-án délután Tusor Péter meghívását elfogadva tartott a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében előadást a nemzetközi történettudomány meghatározó alakja, Wolfgang Reinhard, aki először járt ekkor Magyarországon.

Konfession und Konfessionalisierung. Der Stand der Diskussion címmel tartott előadását Forgó András, a Pécsi Tudományegyetem docense fordította magyarra. Tanulmányváltozata magyar nyelven a Kutatócsoport kiadásában látott napvilágot Felekezet és felekezetszerveződés. A tudományos diskurzus fejleményei címmel. A rangos és frekventált eseményről az mta.hu magyar és angol változata egyaránt vezető hírek között számolt be.

Reinhard professzor 1937-ben született, fő kutatási területe a kora újkor. A Heinz Schillinggel párhuzamosan kidolgozott konfesszionalizációs modellje fontos paradigmaváltást hozott az egyház- és társadalomtörténetben. A 'Konfessionsbildung' paradigmája Lepold von Ranke és Max Weber óta német részről a legnagyobb hatást gyakorolta a történettudományra. 

Az alkalom egyben az MTA-PPKE 'Lendület' Egyháztörténeti Kutatócsoport (2012–2017) zárórendezvénye volt. Alapítója és vezetője, Tusor Péter ekkor jelentette be a jogutód MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport megalakulását az MTA támogatott kutatóhelyi program keretében 5 éves pályázati időtartamra (2017–2022). A Fraknói Kutatócsoport ismételt sikeres pályázás eredményeként a 2022–2027. évi ciklusban, július 1-től mint ELKH-PPKE-PTE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport folytatja munkáját a módszeres és professzionális vatikáni forrásfeltárás s -feldolgozás, illetve kiegészítő italianisztikai és egyháztörténeti kutatások terén.