Felekezet és felekezetszerveződés Európában. A tudományos diskurzus fejleményei

CLASSIS III
fasc. 1
Wolfgang Reinhard

Wolfgang Reinhard, Felekezet és felekezetszerveződés Európában. A tudományos diskurzus fejleményei (CST III/1) (ford. Forgó András; szerk. Tusor Péter), Budapest 2017. pp. 32.

Wolfgang Reinhard tanulmánya itt és magyar nyelven jelenik meg először. Elöljáróban vázolja a konfesszionalizációs, azaz felekezetszerveződési modell 1977-es megalkotásának körülményeit, illetve a negyvenéves elmélettörténet egyes állomásait. A szerző 1977 és 2010 között hat tanulmányában is foglalkozott a konfesszionalizációval: továbbgondolta elképzeléseit, illetőleg válaszolt a kritikákra. 1977-es munkájában arra mutatott rá, hogy a katolikus „ellenreformáció” a protestáns reformációval párhuzamosan hozzájárult az európai társadalom modernizációjához. 1981-ben az Ágostai Hitvallás (Confessio Augustana) egy évvel korábbi jubileuma alkalmából ismét elővette a témát, visszanyúlva Ernst Walter Zeeden „felekezetiség korszakának” javaslatához. Itt az ellenreformáció már nem a három lépésű dialektikus modell (reformáció/ellenreformáció/konfrontáció) egyik állomásaként került elő, hanem párhuzamosan vizsgálta az 1500-as években kialakuló felekezeteket (német evangélikus – mediterrán trienti katolikus – svájci református – anglikán), továbbá azok egy irányba mutató spirituális, szellemi és társadalmi modernizációs szerepét.

Reinhard a felekezetszerveződést nem csak a német territoriális egyházak kontextusában elemezte: a vizsgálódást Franciaországra és Itáliára is kiterjesztette. Mint felidézte, 2010-ben bemutatta, hogy miként jöttek létre és határozták meg magukat az új felekezetek. Az életképesek miért tudtak fennmaradni, sok kezdeményezés (pl. anabaptisták, antitrinitáriusok) pedig miért tűnt el, vagy szorult perifériára.

Tanulmánya második felében a szerző az elméletét ért újabb kritikákra reflektál, illetve részben kultúrantropológiai szempontok mentén továbbgondolja modelljét. Vázolja az inter- és transzkonfesszionális jelenségek jelenlétét – de rögtön hozzáteszi, hogy ezek kivételes esetek, nem jelentik az egész tézis cáfolatát.

Wolgang Reinhard végső összegzése szerint a kora újkori vallási folyamatokat nem a történeti hatás/ellenhatás, hanem a modernizációs parallellitás (különböző nézőpontok egymás mellettisége) szemszögéből értékelő felekezetszerveződési modell helytálló és fejlődőképes paradigmának bizonyult az európai történelem megismerésében és megértésében.