2023. május 5–7. között rendezték meg Miskolcon a Doktoranduszok Országos Szövetsége és a Miskolci Egyetem szervezésében a XXVI. Tavaszi Szél Konferenciát. Sági György a rendezvény második napjának délutánján tartotta meg előadását Report of József Grősz, Archbishop of Kalocsa and Bács, to the Apostolic Holy See on the relationship between the Hungarian state and the Church in 1949 címmel. Angol nyelvű prezentációja során Grősz József érseknek a pápai Államtitkárság Történeti Levéltárában megtalálható, az Apostoli Szentszékhez intézett 1949-es jelentését elemezte. Ebben a kalocsai főpap a magyar Egyház és állam viszonyának alakulásáról számolt be Rómának.
2023. május 9-én a Szent István Társulat alapításának 175. évfordulója alkalmából az Országos Széchény Könyvtárban megrendezett, a könyvtár és a Társulat által megtartott konferencián Sági György meghívott előadóként vett részt. Esty Miklós és a Szent István Társulat címmel megtartott előadásában a Társulat egykori delegált adminisztrátorának életét és munkásságát vázolta, majd Estynek társulat-történeti írását mutatta be röviden. Korábban a Fraknói Kutatócsoport jogelődje, a ’Lendület’ Egyáztörténeti Kutatócsoport keretében, annak költségvetéséből finanszírozva rendezte Esty Miklós hagyatékát az előadó. Az iratok első digitalizálására is így került sor. Utóbb említett kézirat 2020-ban a CST II/2-es köteteként nyomtatásban és e-könyv változatban is megjelent.
2023. május 19–21. között rendezték meg a tatabányai városházán a XIX. Országos Honismereti Kiadványszerkesztői Konferenciát, a Honismereti Szövetség szervezésében. A rendezvény első napján, szintén meghívott előadóként vett részt a Fraknói Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa. Sági A historia domusok jelentősége és szerepe a múltban, valamint napjainkban a történeti kutatások számára – Általános történeti áttekintés címmel tartotta meg előadását, átfogó képet adva a nagyszámban megjelent hallgatóság előtt eme plébániai dokumentum-típusról.