
Április 18-án, nagypénten a késő középkori itáliai zarándoklatok egy különleges példáját mutatta be a Kossuth Rádió Regényes történelem című műsorában Kanász Viktor (az interjú itt hallgtható meg). A Kutatócsoport tudományos munkatársa Kanizsai László ötszáz évvel ezelőtti, 1525-ös római és loretói útjának menetét ismertette, bemutatva, hogyan készült fel a főúr a zarándokltra, milyen kísérettel, s melyik útvonalon haladhatott és miért állt meg Loretóban. Részletesen kitért arra, hogyan ütötte a vatikáni palotában lovaggá Kanizsait a pápa, hogyan érkezett Velencén keresztül haza, mik lehettek utazása indítékai, s mindez hogyan illeszkedik a korabeli római magyar zarándoklatok sorába. Ennek kapcsán kiemelte, hogy 1525-ben - 2025-höz hasonlóan - szentévet ünnepelt az egyház. Az interjú során azt is bemutatta, hogy milyen írott források segítségével lehet rekonstruálni egy-egy ilyen jellegű zarándokaltot.
Egy héttel korábban a Zalai Hírlap készített podcast beszélgetést vele (meghallgatható itt), ahol a Kanizsai család irodalmi emlékezetével kapcsolatban szintén szóba került a regényekben is felbukkanó zarándoklat kérdése. A beszélgetés alapját képező tanulmány itt érhető el, illetve a lovaggá ütés 500. évfordulójáról az Újkor.hu oldalán emlékezett meg.
A Fraknói Kutatócsoport tagjainak ezt megelőző interjúit lásd itt.