Nagy Katalin, a Fraknói Kutatócsoport vatikáni rezidensének beszámolója az Institutions, Power and Narratives: Discussing The Cambridge History of the Papacy című könyvbemutatóról.
Ötödik évét kezdte meg a Pontificia Università Gregoriana pápaságtörténeti állandó szemináriuma (Seminario permanente di Storia del Papato): október 15-én délután a Cambridge University Press által 2025-ben megjelentetett háromkötetes The Cambridge History of the Papacy került terítékre. A művet Joëlle Rollo-Koster (University of Rhode Island), Robert A. Ventresca (King’s University College at Western University), Melodie H. Eichbauer (Florida Gulf Coast University) és Miles Pattenden (University of Oxford) szerkesztették.
Az estet Roberto Regoli, a Gregoriana professzora, az Archivum Historiae Pontificiae igazgatója nyitotta meg. Ezután Joëlle Rollo-Koster, a mű egyik szerkesztője és Andrea Antonio Verardi (Gregoriana) beszélgetett a vállalkozás historiográfiai előfeltevéseiről.
A vita kiindulópontját a kötet kettős értelmezési kerete adta. Az egyik pólus a „theo-political imagination” körül csoportosult: a pápák teológiai előfeltevései, a pápai hivatalról és annak egyházbeli, illetve világbeli helyéről alkotott víziójuk. A másik a „pápai politika” gyakorlata, vagyis az, ahogyan ez a vízió a belpolitikában, a civil társadalomban és a nemzetközi kapcsolatokban megnyilvánul. Több fejezet kifejezetten a kettő közti feszültséget méri: a kinyilvánított elveket veti össze az általuk ihletett vagy korlátozott vallási politika tényleges eredményeivel.
A szerkesztők hangsúlyozták, hogy a mű nem a pápák kollektív életrajza, és nem is az intézményes katolicizmus, a dogmatika vagy az egyházkormányzat története. Céljuk a pápaság többdimenziós történetének megírása volt. Ebben a pápaság olyan szereplőként jelenik meg, amely a világtörténelem nagy eseményeit, eszméit és folyamatait alakította, és amelyet ugyanezek a folyamatok maguk is formáltak. Joëlle Rollo-Koster személyes hangon idézte fel a mű születését. Elmondta, hogy eleinte maga sem hitte, hogy egy ekkora vállalkozást végig tud vinni. A sikert elsősorban munkatársainak tulajdonította: a négy szerkesztő és a szerzők közös munkája nélkül a három kötet nem jöhetett volna létre. Szóba került a kiadói háttér is. Kiemelte, hogy a kiadó, a Cambridge University Press jelentős összeget fektetett a vállalkozásba, ami egy ilyen léptékű akadémiai projektnél nem magától értetődő.
Az este legizgalmasabb része a kötet korlátainak tárgyalása volt. A vita hátterét az eddig megjelent recenziók adták, amelyek több visszatérő kifogást fogalmaztak meg. Például a projektet keretező négy alapkérdéssel – a pápa központi helye az egyházban, a pápai primátus mint kormányzati eszköz, a kulturális befolyás és a szekularitás – nem minden tanulmány foglalkozik közvetlenül, továbbá visszatérő kritika, hogy a harmadik kötet „epizodikus szerkezetű”. Rollo-Koster nem kerülte meg a kérdést. Nyíltan elismerte, hogy nem minden történész kedveli a kötet megközelítését. Ebben a fényben a nem narratív szerkezet nem szerkesztői hiányosság, hanem tudatos döntés: aki folyamatos elbeszélést vagy kézikönyvszerű adattárat vár, csalódni fog, mert a mű éppen a kettő közötti, problémacentrikus utat választotta.
Jair Santos, az École française de Rome kutatója felvetette, hogy a jövő pápaságtörténeteinek jobban kell figyelnie a globális Délre, és túl kell lépnie a Róma-központú megközelítésen a gyarmatosítás, a rabszolgaság és a konfliktusok utáni megbékélés vizsgálatában. Ugyanakkor a kötet e téren már tett lépéseket: Justine Walden a rabszolgaságról (1500–1800), Elizabeth A. Foster az afrikai dekolonizációról írt fejezetet. A kérdés tehát nem a hiány, hanem az arány.
Az bemutató jól mutatta, hogy a Cambridge History of the Papacy nem lezárja, hanem megnyitja a pápaságtörténet-írás körüli vitát. Rollo-Koster maga is ezt hangsúlyozta: a mű egyik fő célja, hogy új kutatási irányokat nyisson meg a jövő számára. A kötet legnagyobb érdeme talán nem az, hogy minden kérdésre választ ad, hanem az, hogy a pápaságot a világtörténelem teljes jogú szereplőjeként kezeli – és ezzel kihívást intéz mind a történészek, mind a pápaságtörténet művelői felé.
