A kormányközeli konzervatív napilap, a Budapesti Hírlap a következőképpen jellemezte Károlyi Gyulát, amikor 1932-ben lemondott a miniszterelnöki posztról: „Soha nem volt államférfi, akitől idegenebb volna a filmromantikának az a vadregényes elképzelése, mely a kormányzati politikát elszánt és agyonverhetetlen intrikusokkal, hataloméhes Macchiavelli-figurákkal népesíti be, akik éjjel és nappal csalafintaságokon törik a fejüket, akik egyesítik magukban a kígyó simaságát, a róka ravaszságát, a tigris vérszomját és minden szavuk arra való, hogy csapóajtókat és farkasvermeket takarjanak. Életének már elhajló korában eljött egy magyar úr, akinek nyilván sem több díszre, sem több méltóságra nem volt szüksége, mint amennyi addig is ékesítette, a hízelgést megvetette, a hatalom vágya nem bántotta, – eljött, hogy amennyiben tőle telik, segítsen hazáján, annak legválságosabb pillanataiban.” [Nyugodt lelkiismerettel. Budapesti Hírlap, 1932. szeptember 23. 1.] Amellett, hogy ezt az idealizált jellemzést fenntartásokkal kell kezelnünk, a forrásokból egy mértéktartó életet élő, keresztény-konzervatív és nemzeti irányultságú, arisztokrata származásának megfelelő világképpel rendelkező, a közéleti témákat is e szemszögből megközelítő, mindazonáltal gyakorlatias ember képe bontakozik ki előttünk. Károlyi Gyula életét és karrierútját tekintem át a továbbiakban.