A korábbi évekhez hasonlóan augusztus 1. és 4. között idén is megrendezésre került a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport immár hagyománnyá váló programja, a Fraknói Nyári Akadémia. A sorban immár ötödik egyháztörténeti szabadegyetemnek zajlott az Egri Érseki Papnevelő Intézet Szent János-háza adott méltó otthont. Az évről évre jelentősebbé váló eseményen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint a Pécsi és Debreceni Tudományegyetem oktatói, doktoranduszai és hallgatói mellett számos a magyar és egyetemes egyháztörténetet kutató történész is részt vett.
A Fraknói Akadémiát a korábbi évek hagyományainak megfelelően Tusor Péter és Gárdonyi Máté – mint az Akadémia kurátorai –, valamint Kanász Viktor, mint az esemény igazgatójának megnyitó szavaival vette kezdetét.
Az előadások nagyobbik része a helyszínt adó Eger városa és az egyházmegye történetéhez kapcsolódott. A nyitó előadást Bitskey István akadémikus tartotta (Püspökök a végvárban, 1548-1596 címmel), melyben arra kereste a választ, hogy a 16. század második felében végvárrá váló Egerben milyenek voltak a katolikus felekezetszervezés lokális esélyei. Összegzésként arra a megállapításra jutott, hogy Eger török általi elfoglalásáig megmaradt az 1550–1560-as években kialakult multikonfesszionális jelleg, 1596 után azonban az oszmán uralom eredményeképpen a a katolicizmus erősen visszaszorult a városban.
A nyitóelőadás után Tusor Péter kérdezte Bitskey Istvánt pályájának indulásáról, egyetemi éveiről, s arról, miképpen kezdte Pázmány Péter irodalmi munkásságával kapcsolatos kutatásait. A hallgatóság betekintést nyerhetett a pártállam tudománypolitikájának kulisszái mögé, továbbá megismerkedhetett Klaniczay Tibor pozitív szerepével és izgalmas személyiségével. Az este zárásaként a résztvevők Buda Péter rektor vezetésével bejárhatták szeminárium épületét, és megismerkedhettek az egri papnevelés múltjával.
Az Akadémia második napján egész napos előadássorozatra került sor, mely során kutatók és hallgatók egyaránt prezentálhatták legfrissebb kutatási eredményeiket. Elsőként Fazekas István tartotta meg előadását, melyben a 16–17. századi egri püspökök működését ismertette Egri püspökök a bécsi udvarban (16–17. sz.) címmel. Kiemelte, hogy Nyitra és Győr főpapjai után az egri püspökök szerepe volt a legmeghatározóbb a helytartói és kancellári hivatalban a Habsburgok trónra kerülése után. Őt követően Véghseő Tamás előadásában (A többség kisebbsége. Bizánci rítusú katolikusok az egri egyházmegye területén a 17–18. században) azt mutatta be, hogy a 17–18. században a Kelet-Magyarországon élő bizánci rítusú keresztények milyen folyamat eredményeképpen jutottak el a Rómával való egységre, majd később – az egri püspökök ellenzése ellenére – hogyan sikerült létrehozniuk saját önálló püspökségüket. Újonnan felárt, és a 18. századi egri püspökök szembenállását magyarázó kulcsmozzanat, hogy az unió kezdetének 1646-ban az ortodox papok egy része az egri püspököt fogadta el főpásztorául. Mihalik Béla Vilmos a 18. század első felének egyháztörténetének kérdéseit mutatta be a hallgatóságnak, melyben doktori kutatásainak folytatását ismertette Hangsúlyok és fordulópontok az egri egyházmegye történetében (1699–1761) címmel. Az inkább módszertani, mint kutatási eredményeket ismertető előadásban Mihalik a forrásadottságokat, a források feltárásának nehézségeit, az egyházmegye újjászervezésének folyamatát is a megismertette hallgatóságával, továbbá bemutatta az egri székeskáptalan korabeli történetét, a Kassáról visszaköltözés feszültségeit. A délelőtti szekció zárásaként Verók Attila a 17. század végén, a török kiűzése után Kassáról Egerbe visszatérő püspökök könyvgyűjtését, könyvtárat létrehozó tevékenységét ismertette. Kiemelte, hogy az egyházmegye jeles püspöke Esterházy Károly könyvtárát elsőként nyitotta meg a nagyközönség előtt, s hogy a pécsi Klimó-könyvtár után ez volt Magyarország második nyilvános magánkönyvtára. Előadásának végén a mai püspöki könyvtár gyűjteményének pár értékes darabját mutatta be néhány szóval. Előadásának címe: Az egri könyvkultúráról (Telekessytől Esterházyig).
A délutáni program könyvbemutatóval kezdődött. Fedeles Tamás és C. Tóth Norbert Domokos György – a Fraknói Kutatócsoporttal számos alkalommal együttműködő Vestigia Kutatócsoport egyik vezetője – könyvét méltatták (Domokos György: A jámbor Herkules. Estei Hippolit bíboros egri kormányzója, Ercole Pio beszámolói Magyarországról. 1508–1510. Balassi Kiadó, Budapest, 2019.). A könyvet prezentálók kiemelték a kötet forráskiadvány voltából fakadó jelentőségét, s mindketten kitértek a kiadott leveleknek köszönhetően ismertté vált, a vadászatra használt leopárdtól az 1510-es tatai országgyűlésig terjedő művelődés-, egyház- és politika/diplomáciatörténeti adalékok fontosságára.
Sági György Brezanóczy Pál később egri érsek püspökké szentelését mutatta be a hallgatóság számára Brezanóczy Pál és püspöktársainak felszentelése 1964-ben (Bepillantás Esty Miklós világi pápai kamarás hagyatékába) címmel megtartott előadásában. Bácsatyai Dániel a Szent Sámson lovagrend magyarországi megjelenésének és működésének körülményeit ismertette.
Nemes Gábor előadásában a pápaválasztás meg nem nyerő, Rómából keresztes hadjárat szervezésére szóló legátusi megbízatással visszatérő Bakócz Tamás bíróságának működését, valamint személyzetének tagjait, s az ő életpályájukat mutatta be (Bakócz Tamás legátusi bírósága 1514–1521). Az Akadémia utolsó két előadása egy folyamatban lévő kutatást, illetve egy levéltárszervezés munkálatainak nehézségeit tárta a hallgatóság elé. Kanász Viktor és Oláh Róbert készülő kiadványukat s az ahhoz kapcsolódó munkálatokat, előzményeket ismertették, mely kötet Pázmány Péter leveleinek kritikai kiadását fogja tartalmazni (Pázmány leveleinek kiadása). Zárásként Jonica Xénia az Erdélyi Ferences Rendtartomány szétszóródott iratanyagának összegyűjtését, rendszerezését és feldolgozását, valamint azok méltó körülmények között való elhelyezéséhez kapcsolódó munkákat ismertette.
Szombaton az egri Főegyházmegyei Könyvtár megtekintésére került sor, így a Fraknói Nyári Akadémia tagjai Verók Attila előző nap tartott előadásából Balogh Ferenc igazgató jóvoltából megismert gyűjteményt saját szemükkel is megtekinthették. Ezt teljesítménytúra követte, mikor is tanárai és Urbán Márta érseki levéltáros vezetésével a lelkes egyetemi hallgatóság az Eger felett emelkedő 537 méteres Nagy-Eged hegyet hódította meg. Este a szemináriumban rendezték meg az Akadémia programpontjai között immár hagyományosnak számító egyháztörténeti vetélkedőt.
A Fraknói Nyári Akadémia utolsó napján az egri Főegyházmegyei Levéltár, valamint az Érseki Látogatóközpont felkeresése volt napirenden. A négynapos rendezvény lezárásaként a résztvevők szentmisén vettek részt a Bazilikában, melyet Vízi János atya celebrált.
Az Fraknói Nyári Akadémia a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is méltó és eredményes alkalma volt a professzionális akadémiai kutatás és az egyetemi oktatás közötti kapcsolat építésének és erősítésének, egyben pedig a teológiai és bölcsészeti hátterű egyháztörténet művelésének. Megrendezését a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az MTA, az Egri Érseki Szeminárium és Gárdonyi Máté kurátor támogatta. A szervezésben közreműködött a katolikus egyetemi Kubinyi András Történész Műhely.
Egy rövidfilm, valamint az előadások videói nemsokára elérhetőek lesznek a Kutatócsoport YouTube-csatornáján.