Együttműködő partnerünk, az Újkor.hu tartott könyvbemutatót 2018. június 8-án: történészekkel készült interjúikból készült egy válogatás, melyben Tusor Péter Szőts Zoltán Oszkárnak adott 2014 decemberi interjúja is helyet kapott.
Szőts-Rajkó Kinga bevezetője után Szőts Zoltán Oszkár az online folyóirat megalapításának körülményeiről, munkatársairól, rovatairól és honlapjáról beszélt. Kiemelte a portré rovatot, amelyben a lap 2014 júniusi megalakulása óta 192 cikk jelent meg, melyből 164 interjú, a többi korábbi történészek életrajza. E rovatot 2017 júniusában vette át Czeferner Dóra, aki személyes élményei megosztását követően a rovathoz kapcsolódó terveket, célokat vázolta, kifejtve egyben saját ars poeticáját. Fontosnak tartja olyan kérdéseket feltenni az interjúalanyoknak, amelyből a fiatal egyetemista olvasók építkezhetnek, továbbá a kutatásmódszertani kérdések előtérbe helyezését. Ezenkívül elsődlegesnek tartja akadémikusok és fiatal kutatók megszólaltatását, aktuális évfordulók kapcsán interjúk készítését, valamint külföldi, de magyar témával foglalkozók folytatott beszélgetések publikálását.
Végül a szerkesztők a kötet megszületésének hátterét tárták fel és a kötet szerzőit és az interjúk témakörét ismertették röviden. A Fakultás kiadóval nyert NKA pályázat keretében összesen 30 interjút jelentettek meg a lehető legszélesebb spektrumot lefedve (vidéki és budapesti kutatók, oktatók, levéltárosok, muzeológusok, online történettudománnyal kapcsolatos terek ismerői, stb.). A következők rajzolódnak ki belőle: a kutatók teljes életpályája, oktatás és kutatás összeegyeztetése, külföldi tapasztalatok és azok a kihívások, amelyekkel a 21. században a történettudománynak szembe kell néznie.