Collectanea Vaticana Hungariae, vol. I/21 – Szovák Kornél köszöntése

2022. december 13-án délután mutatták be a Collectanea Vaticana Hungariae (CVH) sorozat legújabb kötetét, Magyarország és a római Szentszék III címmel, a Központi Szeminárium Bogdánffy Szilárd-termében.

A rendezvény elején Tusor Péter, a Fraknói Kutatócsoport vezetője kiemelte, hogy szimbolikus jelentősége van annak, hogy ezen a helyszínen kerül megrendezésre az esemény, hiszen egykor innen indult el Haynald Lajos kalocsai bíboros érsek közreműködésével a Fraknói Vilmos-féle Monumenta Vaticana Hungariae is. A kiadói bizottság 1882–1892 között a szeminárium épületében, ugyanebben a teremben tartotta üléseit. Az intézménynek Fraknói Vilmos korábban hat évig növendéke volt. A Fraknói Kutatócsoport kutatásaival és kiadványaival ezt az örökséget igyekszik továbbvinni. A Kutatócsoport vezetője fontosnak ítélte meg, hogy az augusztus elején, az egykori piliscsabai Campuson tartott VIII. Fraknói Nyári Akadémia előadásai – más tanulmányokkal kiegészülve – ezúttal kötet formájában is publikálásra kerültek. A kötetet az idei évben doktori fokozatot szerző Kanász Viktorral, a Kutatócsoport tudományos munkatársával, a nyári akadémiák igazgatójával közösen szerkesztették. Rövid bevezetőjében a kötet ajánlására is kitért. A könyv dedikációja Szovák Kornélnak, a PPKE BTK tanárának, a Moravcsik Gyula Intézet alapító igazgatójának szól, közelgő 60. születésnapja alkalmából („Exquisitae lucubrationes Cornelio Szovák amicabiliter dicatae”). Szovák Kornél tevékeny részese volt a CVH alapításának, majd folytatásának. A Fraknói Nyári Akadémia megrendezését pedig az utóbbi években kurátorként is segíti – zárta bevezetőjét Tusor Péter 

Őt követően házigazdaként Martos Levente Balázs szemináriumi rektor, majd a PPKE BTK dékánja, Birher Nándor köszöntötte a megjelenteket, illetve gratulált az ünnepeltnek. Beszédükben mindketten kiemelték a Fraknói Kutatócsoport által, a Gondolat Kiadó gondozásában megjelentetett alapkutatási kötetek fontosságát, valamint méltatták Kutatócsoport tevékenységét. Megemlítették, hogy a 19. századi hagyományt éltre keltő pázmányos egyháztörténeti alapkutatásnak az egykori pálos kolostor épülete nyújt 2004-től fontos logisztikai támogatást.

A köszöntőket követően Solymosi László akadémikus, az ELTE BTK professor emeritusa tartotta meg Szovák Kornél laudációját. Volt tanítványa szakmai pályafutását áttekintve kiemelte, hogy Szovák Kornélra nagy hatással volt annak idején pannonhalmi bencés diákként „A hatalmas könyvtár, a gazdag levéltár, az eredetiben látható pannonhalmi és tihanyi alapítólevél, a monostor öreg fala, amely 1242-ben megállította az ostromló tatárokat, a szerzetesek világa”. Csóka Gáspár bencés tanárának, akkori levéltár-igazgatónak nagy szerepe volt abban, hogy a történészi pályára lépett végül. ELTE-s tanárai közül Gerics József, Szabad György és Mezey László gyakorolt különösen nagy hatást rá egyetemi évei alatt. Szovák Kornél szakmai munkásságából Solymosi László a „Magyarországi Középkori Latinság Szótárát” különös jelentőségűként emelte ki, mely mindenképpen fő műve, bármit ír még minden bizonnyal a jövőben is. Az ünnepelt volt tanára reményét fejezte ki, hogy Szovák Kornélnak lesz még elég ideje arra, hogy a „Szótár” teljessé váljon. Beszéde végén Solymosi személyes véleményét is megfogalmazta, bízva abban, hogy Szovák Kornél (és Tusor Péter is) végre egyetemi tanári kinevezést kaphat majd a közeljövőben a PPKE BTK-n.

Őt követően Rácz György, a PPKE BTK oktatója, az MNL tudományos főigazgató-helyettese kapott szót, hogy bemutassa a kötet középkori vonatkozású tanulmányait. Mielőtt azonban erre rátért, a könyvben megjelent laudáció általa írt részét olvasta fel, melyben hangsúlyozta, hogy Szovák Kornél „derűvel átszőtt, kissé fanyar humorával olyanok számára is ’fogyaszthatóvá’ teszi a magyar középkort és a latin nyelvet, akiktől ez nagyon távol áll. Olvasottsága, tudása és rendkívüli tájékozottsága hallgatóit és kollégáit egyaránt lenyűgözi, ugyanakkor végtelenül emberséges viselkedése minden egykori és jelenlegi ’munkakapcsolatában’ megmutatkozik.”

Rácz György összességében elmondta a kötetről, hogy a tanulmányai szoros kronologikus rendben követik egymást, a szerzők között Szovák Kornél kollégáinak és volt tanítványainak jelennek meg írásai. Valamennyi tanulmányt egy, kettő esetleg több forrásszöveg közlése egészíti ki a függelékben. Ezt követően minden tanulmányról ejtett néhány mondatot: Bácsatyai Dániel „Jolánta királyné hitbére és az aranybulla. Egy ismeretlen királyi adománylevél 1222-ből” című tanulmánya kapcsán kiemelte, hogy habár a barcelonai leváltárban Jolánta királyné dossziéjában megmaradt oklevél már mikrofilmen megvolt az országos levéltárban, eddig mégis kívül esett a történészek látóterén. Így a történettudomány nem hasznosította. Jolánta hitbérét III. Honorius pápának egy oklevele foglalja magába, amely II. Andrásnak a királyi tanács tagjai előtt tett korábbi oklevelét másolja át. Az irat végre lehetővé teszi az Aranybulla keletkezésének valós kontextusának megismerését. Fedeles Tamás „A Bíborosi Kollégium és a magyar konzisztoriális javadalmak. Az Obligationes et Solutiones 52. kötetének magyar vonatkozású bejegyzései a 14. század végéről” címmel 18 forrást közöl írása függelékében, különféle kötelezvényeket és számlákat. Fedeles Lukcsics Pál által korábban nem közölt iratok feldolgozásával tett hozzá a téma vizsgálatához. Rácz rámutatott, hogy Nemes Gábor „Két ismeretlen bréveregisztrum IV. Sixtus pápa idejéből” címmel publikált cikkében a Római Állami Levéltárban folytatott kutatásokat, írásában pedig leszögezte, hogy a bréveregisztrumok milyen mértékben forradalmasították a szentszéki oklevélkiadást. A következő tanulmányt („Egy ismeretlen konzisztoriális forrás 1502-ből. Egri segédpüspöki processus informativus a modenai Este-levéltárban”) három szerző jegyzi: Kuffart Hajnalka, aki rálelt a függelékben is közölt kánoni kivizsgálásra, továbbá Nemes Gábor és Tusor Péter. Rácz György hangsúlyozta, hogy nagyon kevés hasonló dokumentumegyüttes maradt fenn a 15. századból, valamint a 16. század elejéről, így az egyik első ilyen került most a függelékben közlésre. C. Tóth Norbert „Kié a kinevezés joga? Az esztergomi Szent Péter-oltár kegyurasága” című írása szintén egy igen ritka forrástípusba sorolható. A szerző egy 40 oldalas libellust közöl, amely Bakóc Tamásnak és káptalanjának a vitás ügyébe enged betekintést. Rácz György nyomatékosította, hogy egyik jelentősége ennek az, hogy több korábbi, mára már elveszett (például Árpád-kori) oklevelet is átírtak benne. Lakatos Bálint „Elveszett pápai bullák nyomában. Girolamo Balbi pozsonyi prépost gurki püspöki kinevezése (1522–1523)” című munkájában a humanista pap-tudós eddig kevésbé ismert életszakaszába nyújt betekintést írásában, illetve annak függelékében. Mindezek pontosítják is az életrajzát.

Ezt követően Forgó András a PPKE BTK korábbi, a PTE BTK jelenlegi oktatója vette át a kötet további tíz kora újkori, újkori és legújabb kori írásainak bemutatását. Kanász Viktor a kötet egyik szerkesztője „Többszólamú hírek? Pápai nunciusok jelentései Magyarországról a 16. század közepén” címmel közölte tanulmányát, melyben a bécsi és velencei nunciusok, Girolamo Martinengo és Ludovico Beccadelli jelentéseinek magyar vonatkozásait vizsgálta. Forgó kiemelte, hogy szembetűnően az egyházpolitikai, politikai és hadi szempontok voltak a mérvadók ezen relációk során. Kruppa Tamás szintén egy nuncius tevékenységét vizsgálta. „Filippo Spinelli a prágai udvarban” tanulmánya a függelékkel szintén a nunciusi jelentések fontosságára hívja fel a figyelmet. A vallásügyek mellett a Báthory család egyes tagjainak erdélyi szerepe, de az Aldobrandini család ottani pozicionálásának (azaz a fejedelmi székbe kerülésének) felmerülésével kapcsolatban is érdekes információkhoz juthatunk. Tusor Pétertől – mint Forgó említette – a trienti konfesszionalizmus és a középkori struktúrák összeütközéséről kap az olvasó bepillantást „Egy zágrábi kanonok fellebbezése Rómába Pázmány ellen. Gróf Erdődy János letétele az egri püspökségről (Sopron, 1625)” című írásában, melynek során a horvát–magyar viszony 17. századi változásába is korai bepillantást nyerhetünk. Mihalik Béla Vilmos („Telekessy István csanádi püspöki kinevezése. Források a firenzei Medici-levéltárból (1696)”) Rákóczi „püspökének” talán kevésbé ismert és kutatott témáját, a Csanádi Egyházmegye élére történő kinevezését vette górcső alá munkája során. Oláh P. Róbert az utóbbi időkben a kutatások során előtérbe kerülő ágensi jelentések győri vonatkozását prezentálta írásában „Egy konklávé hírei Győrben. Bartolomeo Pinto Poloni római ágens 1769-es levelei Zichy Ferenc győri püspöknek” címmel. Mons. Tóth Tamás írása kapcsán Forgó András kiemelte, hogy az MKPK titkára rendszeresen közli kánoni eljárások jegyzőkönyveit, az egyházmegye-történetírás szempontjából is gazdagítva a történettudományt. Ezúttal a kötetben „A székesfehérvári püspökség legkorábbi processzusa (1777)” jelent meg. Nagy Katalin Fraknói Vilmos Vatikánban végzett kutatásairól adott áttekintést. Lényegét tekintve a Monumenta Vaticana Hungariae szentszéki kutatási háttértörténetét mutatta be „Fraknói Vilmos kutatási kérelmei a Vatikáni Apostoli Levéltárban (1881–1885)” címmel. Az utolsó három tanulmány a 20. századból közöl írásokat, forrásokkal kiegészülve. „’Ez tiszta magyar őrület...’ Források a Christifideles graeci bulla utóéletéhez” írásában Véghseő Tamás román nézőpontból mutatta be a Hajdúdorogi Egyházmegye 1912-es magyarországi megalapítását. Forgó ezt különösen érdekes és figyelemre méltó megközelítésnek nevezte egy magyar görögkatolikus pap-történész részéről. Sági György „Grősz József kalocsa-bácsi érsek megbeszélései Alvary Gascoigne budapesti angol követtel 1945-ben” címmel közölte a vonatkozó jelentések szövegét. Ahogy a kötet bemutatója is rámutatott, ezek a relációk messze túlmutatnak azon, hogy csak egyháztörténeti szempontból lennének említésre méltók, számos szempontból információval szolgálnak a korabeli magyar politikai, társadalmi stb. helyzetről. Végezetül Forgó András – volt piarista diákként – Rétfalvi Balázs írásáról is ejtett néhány mondatot. Mint ahogyan az a „Tomek Vince piarista generális a vatikáni diplomácia tanácsadója és krónikás” című írásból is világossá válik, állandó diplomáciai kapcsolat megléte híján felértékelődtek a meglévő római szerzetesi központok. Különös jelentősége volt annak, hogy a piarista rend élén egy magyar piarista, Tomek állt akkoriban.

A könyv bemutatóját követően néhány mondatban Maróth Miklós, a PPKE BTK alapító dékánja, az ELKH elnöke szólt a résztvevőkhöz. A köszöntés mellett hangsúlyozta, hogy a magyar bölcsészettudomány nem eukonform, ugyanakkor Tusor Péter és Szovák Kornél is újabb és újabb vatikáni forrásokat tárnak fel, majd vonnak be a tudományos kutatásokba, magyar és nemzetközi diskurzusokba, ezzel is gyarapítva a magyar történettudomány ismereteit.

Végül, de nem utolsó sorban Szovák Kornél fejezte ki köszönetét a kötet kapcsán. Röviden visszatekintett kutatói és oktatói pályájára, megemlékezve tanárairól, munkatársairól, barátairól, akik az elmúlt évtizedekben mellette voltak, együtt dolgoztak vele, támogatták. Végezetül tanítványairól is szót ejtett, akik közül többen is vannak, akik szintén a medievisztika területén értek már el tudományos eredményeket. A rendezvényt fogadás zárta.

Sági György – Oláh P. Róbert