A bécsi magyar történeti sorozat bemutatója

2018. május 25-én délelőtt az MTA BTK TTI Tanácstermében a Bécsi Magyar Történeti Intézet (BMTI), a Collegium Hungaricum és az Osztrák Állami Levéltár mellett működő Magyar Levéltári Delegáció „Publikationen der Ungarischen Gesichtsforschung in Wien” (PUGW) közös kiadványsorozata eddig megjelent tizenöt kötetének bemutatójára került sor. Köszöntőjében Fodor Pál (MTA BTK, főigazgató) kiemelte a magyar tudományos eredmények világnyelven való publikációjának fontosságát, s a kiadványsorozat ebben való jelentős szerepét. Ezt követően felkérte a Szerkesztőbizottság – mely a bemutatót követően rögvest munkaülést is tartott – tagjai közül Fazekas Istvánt, Szabó Csabát és ifj. Bertényi Ivánt, hogy mutassák be a sorozatot.

Elsőként Fazekas István (ELTE BTK, egyetemi docens), egykori bécsi magyar levéltári delegátus (1995–2014) beszélt a bécsi kutatások fragmentáltságáról, s hívta fel a figyelmet a magyarországi és bécsi kutatások közti laza kapcsolatokra. E két problémára szeretett volna megoldást találni, amikor a Bécsben is gyakran kutató Tusor Péterrel együtt elhatározták, hogy elindítják a bemutatásra került sorozatot, melynek első kötete 2009-ben jelent meg. Az elindulásban kulcsszerepet játszott az első kötet szerzője, Fundarek Anna is. A PUGW az öt évvel korábban, 2004-ben útnak indult Collectanea Vaticana Hungariae (CVH) alter idemje. Ugyanazt a szerepet tölti be, csak éppen nem a vatikáni, hanem a bécsi magyar történeti kutatások vonatkozásában. A szembetűnő tipográfiai azonosság nem a véletlen műve: a PUGW mindenben – borítóterv, oldaldesign, betűtípus stb. – a CVH stíluslapjait használja. Sőt az első, harmadik és negyedik kötete teljes egészében annak szerkesztőségében készült. Egyedül a borító színe és illusztrációja más. Sárga helyett gyöngyszürke, a magyar és a pápai címer helyett a Szent Korona és a Rudolf-féle házikorona/osztrák császári korona együttese díszíti. Az illusztráció szintén Xantusz Géza csíksomlyói grafikus- és festőművész alkotása. A bécsi magyar történeti sorozat VIII. kötete továbbá a Lendület-program szakmai és számottevő anyagi közreműködésével készült, s vatikáni anyagot is tartalmaz.
Szabó Csaba (MNL, főigazgató), a BMTI korábbi igazgatója (2010–2015), akinek a sorozat életben tartása és  felfutása köszönhető az eddig megjelent kötetekről beszélt. Ezek forráskiadványok, monográfiák és tanulmánykötetek, nagyobbrészt konferenciakötetek, s mind olyan tematikájúak, melyek a magyar és német nyelvű történetírás számára is relevánsnak számítanak. A sorozat jelentőségét növelendő Szabó Csaba kiemelte, hogy sok fiatal kutató, doktorandusz számára ezek a kötetek jelentették a lehetőséget az első idegen nyelvű, külföldön napvilágot látó publikáció megjelentetésére. A nehézségekről szólva az anyagi támogatások megszerzésének, valamint a terjesztés problémáit emelte ki. Aláhúzta, hogy mind az osztrák, mind a német tudományos élet érdeklődéssel és elismeréssel fogadta a hiánypótló és régóta várt seriest. Végül megfogalmazta azt az állítást, hogy a magyar eredmények idegen nyelvű publikálásának egyszerűbbé, elterjedtebbé tételéhez átfogó nemzeti kultúrpolitikai stratégiára lenne szükség.

Ifj. Bertényi Iván (BMTI, igazgató) a kiadványsorozat jövőjéről szólva ismertette a jelenleg kiadás alatt álló négy kötetet. Szintén felhívta a figyelmet a kiadás és terjesztés nehézségeire, majd zárásként felhívta a hallgatóság figyelmét a sorozatban való publikálás folyamatos lehetőségére.
A záró szavakat Fodor Pál mondta el, megismételve a köszöntőben elhangzott kijelentését az idegen nyelvű publikációk fontosságáról. Ezen túl kiemelte a bemutatott sorozat hiánypótló jellegét, valamint köszöntet mondott azoknak a személyeknek, akik bármilyen módon közreműködtek a sorozat létrehozásában.

A Publikationen der Ungarischen Gesichtsforschung in Wien I–XIV. kötete többek között letölthető a MEK-ről, illetve az MTA BTK TTI honlapjáról.

                                                                                                                                       Horváth Terézia

Meghívó
Újkor.hu
Képek: 1. 2. 3. 4. 5.