1777-ben az új egyházmegyék alapítása nyomán jelentősen lecsökkent a veszprémi római katolikus püspökség területe, így szükségessé vált az egyházmegye állapotának felmérése. Ennek érdekében 1778–1779-ben Bajzáth József megyéspüspök kánoni látogatást végzett püspöki tartományában, amelynek során felmérte többek között az egyes települések lélekszámát, felekezeti megoszlását, a templomok, kápolnák, iskolai helyiségek állapotát, a plébánosok és tanítók magaviseletét, tanultságát, a hívek vallásosságát, valamint a plébánia és a plébános könyvtárát, továbbá a javadalmi földeket. A Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa, Kanász Viktor által közreadott forráskiadvány segítségével az oszmán háborúkat követő reorganizáció korszakát élő püspökség Zala vármegyei területeinek virágzó barokk korszakába, a 18. század utolsó éveibe nyerhetünk átfogó bepillantást.