2023. május 9-én kerül megrendezésre az Országos Széchényi Könyvtárban az a Szent István Társulattal közös szervezésben megvalósuló konferencia, mely a Társulat alapításának 175. évfordulóját hivatott méltó módon megünnepelni. A konferencián meghívott előadóként részt vesz Sági György, a Fraknói Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa is; előadását Esty Miklós és a Szent István Társulat címmel fogja megtartani. Prezentációjában Esty életén és munkásságán kívül a Társulat vezetésében végzett munkájára is ki kíván térni. Szó esik majd a Fraknói Kutatócsoport keretén belül, a Gondolat Kiadó kiadásában 2020-ban az előadó szerkesztésében megjelent „A Szent István Társulat története (1951–1965)” CST II/2-es kötetről is, melyben a néhai adminisztrátor kézirata lett közre adva.