historiográfia

„Füstbe ment terv” – Bossányi Árpád és a győri püspökség római okmánytára

Amikor 1881-ben XIII. Leó pápa megnyitotta a Vatikáni Levéltár kapuit, mi magyarok sem tétlenkedtünk: a kutatás és a forrásfeltárás a jeles pap történész, Fraknói Vilmos vezetésével, nagy erőkkel indult el. A nyolc kötetben napvilágot látott Vatikáni Magyar Okirattár jelentős tudományos presztízst szerzett a magyar kutatásnak.

Prohászka-kép a történetírói hagyományban

2018. május 16-án szervezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen működő Kubinyi András Történész Műhely az Egyháztörténeti Klub következő előadását az egyetem Mikszáth téri épületé­ben. Ezúttal Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár vezetője Prohászka Ottokár megítéléséről tartott előadást, amelyen három résztémáról esett szó: az előadás elején Mózessy röviden vázolta Prohászka életrajzát, külön kiemelve a sajtóban róla életében megjelenő írásokat, ezt követően beszélt Prohászka történeti megítéléséről, végezetül felvázolta a kutatás mai állapotát.

175 éve született Fraknói Vilmos, a sokoldalú tudós és paptörténész

Fraknói Vilmos nagyváradi kanonok és arbei címzetes püspök a 19–20. századi magyar katolicizmus nagyformátumú egyénisége, a történettudomány kiváló ismerője és művelője, a vatikáni magyar történeti kutatások úttörője és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Születésének 175. évfordulóján a hazáját szerető tudós pap életére, munkásságára és mecénási tevékenységére emlékezünk.

175 éve született Fraknói Vilmos püspök, a Római Magyar Történeti Intézet alapítója

Az évforduló alkalmából február 27-én az MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport tagjai megkoszorúzták névadójuk síremlékét a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben. Beszédet mondott Török József emeritus professzor és Csorba László egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum egykori főigazgatója.