műhelyszeminárium

A középkori pápai oklevelektől Forgách Ferenc érsek levelezéséig – VII. Fraknói Egyetemi Műhelyszeminárium

Hetedszer került megrendezésre 2022. november 21-én a Fraknói Egyetemi Műhelyszeminárium, ezúttal Győrben, a Brenner János Hittudományi Főiskolán. A Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport előadás-sorozatának kitűzött célja, hogy integrálja a professzionális történeti kutatást és az egyetemi oktatást, valamint egy-egy nyilvános esemény egyúttal római részprojektek lezárásaként is értelmezhető. Ezúttal Nemes Gábor és Kruppa Tamás mutatták be most befejezett és kötet formában napvilágot látott projektjeiket.

Nemzetközi kutatás Pázmány Péter 1632-es római követségéről

2019. október 9-én került sor a Fraknói Kutatócsoport negyedik egyetemi műhelyszemináriumára. a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A professzionális történeti kutatás és egyetemi oktatás integrációját elmélyíteni kívánó, egyúttal a szélesebb érdeklődő közönség számára is nyilvános alkalmakon rendre egy-egy római tudományos részprojekt kerül lezárásra és bemutatásra. Ez alkalommal a regensburgi történész, Rotraud Becker és Tusor Péter közös kutatása, mely a 17. század legjelentősebb jelentős nemzetközi magyar diplomáciai szereplésére, Pázmány Péter római követjárását vizsgálta.

Magyar vonatkozású kérvények VI. Adorján pápához

Az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport 3. műhelyszemináriumát tartotta 2018. május 18-án, melynek keretein belül Lakatos Bálint újonnan megjelent kötetének bemutatójára került sor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Mikszáth téri épületében. A Collectanea Vaticana Hungariae sorozatban, a Fraknói Kutatócsoport és a MTA-HIM-SZTE-MNL OL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport közös részprojektjének keretében napvilágot látott kötet VI.

Pápai kérvénykönyvek az 1520-as évek elején – A Fraknói Kutatócsoport harmadik műhelyszemináriuma

Május 18-án tartották az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport harmadik egyetemi műhelyszemináriumárát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az eseményen Lakatos Bálint, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tudományos munkatársa mutatta be a kutatócsoport új forráskiadványát.