2022. június 9-10-én Az egyháztörténet-írás története Magyarországon címmel kétnapos konferenciát tartotak a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A konferencián Nemes Gábor, Kruppa Tamás, Kanász Viktor, Rétfalvi Balázs és Sági György képviselte a Fraknói Kutatócsoportot.
Nemes Gábor Győrből Rómába. Balics Lajos és Bossányi Árpád vatikáni kutatásai címmel tartott előadást. Győrből két egyházmegyés pap érkezett Rómába, hogy a Vatikáni Levéltárban kutathasson: Balics Lajos és Bossányi Árpád. Balics Lajos Árpád-kori egyháztörténeti munkájának folytatása miatt nyerte el a Monumenta Vaticana-Bizottság ösztöndíját, gyűjtése azonban kiaknázatlan, egyháztörténeti munkássága hivatali teendői miatt pedig befejezetlen maradt. Bossányi Árpádot egy kínos fegyelmi ügy miatt küldte tanulmányi szabadságra Széchényi Miklós, aki a fiatal paptól a győri egyházmegyének a veszprémihez hasonló vatikáni okmánytárát várta. Ő ehelyett az avignoni pápákhoz benyújtott magyar vonatkozású kérvényeket adta ki. Mivel ezzel Fraknói Vilmosék már kiadásra előkészített forráskiadványát megelőzte, ezért lesújtó kritikák össztüze zúdult az ifjú pap-történészre. Az előadás az eset okaira, miértjeire kereste a választ.
Ezt követően Kanász Viktor Burgio nuncius elfelejtett utódai. Az I. Ferdinánd mellé rendelt nunciusok és a magyar történetírás címmel tartotta meg az előadását. Kiemelte, hogy a kora újkorban a szentszéki–magyar kapcsolatok egyik legfontosabb kulcsfiguráinakaz uralkodó mellé rendelt nunciusok számítottak. Fennmaradt levelezésük fontos adalékokkal szolgál a korabeli magyarországi egyházi, politikai és katonai viszonyokat illetően. Ennek köszönhetően a Mohács előtti időszakkal, valamint a Báthory-korszakkal, s legfőképpen a 17. századdal foglalkozó kutatás fontos forrásának számít a fennmaradt levelezésük. A 16. század középső évtizedeire – elsősorban I. Ferdinánd uralkodásának idejére – vonatkozóan viszont a kezdeti, 18-19. századi kutatásokat követően alig hasznosította a magyar történettudomány e kivételes forráskorpuszt. Előadásában ennek historiográfiáját, valamint okait elemzte, majd áttekintve a források kutathatóságát, pár példán keresztül bemutatta, milyen eredményekkel szolgálhat a korszak nunciatúra-történeti kutatása.
Kruppa Tamás Károlyi Árpád és az „első osztrák-magyar kiegyezés” címmel ismertette Károlyinak a Bocskai-felkelést bemutató munkásságát, valamint a magyarországi vallásgyakorlat szabályozásában kulcsszerepet játszó tárgyalásokat, amelyekre 1605-1606-ban a Bocskai István által vezetett felkelők és a Habsburg kormányzat
között került sor, és amelyeknek eredménye a bécsi béke vallásügyi cikkelye volt. Kiemelte, hogy a mai napig a Károlyi Árpád által kiadott források alapján és az ő narratívájában ismerjük a történteket. Ennek középpontjában az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezés áll. A források újra olvasásának, és részben újabbak bevonásának a kutatásba olyan új eredményekhez vezetett, amely megengedi az eseményeknek egy másfajta lehetséges értelmezését. Ez az eddigiekhez képest jóval nagyobb és pozitívabb szerepet tételez fel az események alakításában a Magyar Tanácsnak és különösen Forgách Ferencnek.
Rétfalvi Balázs Géfin Gyula a Szombathelyi Egyházmegye történetírója című előadásában a híres egyháztörténész életét mutatta be. Géfin Gyula az innsbrucki egyetemen szerzett teológiai doktorátus után a Szombathelyi Szeminárium dogmatikatanáraként kezdett el foglalkozni Szombathely város és a Szombathelyi Egyházmegye történetével . Az történetírói munkának gróf Mikes János püspök adott lendületet, aki 1927-ben az egyházmegye 150 éves évfordulójára készülve célul tűzte ki egy képekkel illusztrált történeti monográfia megírását. Mikes püspök a nagyívű vállalkozás megvalósításával Géfin Gyulát bízta meg és kinevezte a kötet főszerkesztőjének. A tartalmi szerkezet kidolgozása után Géfin Gyula a szeminárium tanárai és szerzeteseket is bevont a könyv írásába. A kötet a régi egyházi koncepciót képviselve püspökök szerint mutatja be az egyes korszakokat, de külön tárgyalja a káptalan, a szeminárium, a rendkívüli idők és tudós papok munkásságát is. A tudományos program kialakítását nagyban befolyásolta a rendelkezésre álló idő, a kutatás nehézségei, a levéltári források hozzáférhetősége és a püspöki levéltár rendezettsége is . A megfeszített munkának köszönhetően 1929-re sikerült végül megjelentetni a két kötetes monográfiát, amely alapvetően a szombathelyi forrásanyagra alapozva mutatta be a Szombathelyi Egyházmegye történetét. Az első kötet Géfin Gyula munkája volt, amelyben a szerző Szily János, gróf Herzan Ferenc, Somogy Lipót és Bőle András püspök életét és egyházkormányzatát ismertette. A monográfia alapvető munkává vált és főként pozitív kritikákat kapott a kortársaktól, amellyel Géfin Gyula országosan ismertté vált a korabeli magyar egyháztörténészek között. Munkájának folytatására állami ösztöndíjat is kapott, amelynek köszönhetően 1932-ben Budapesten, a nagy országos gyűjteményekben, Esztergomban és Rómában is végezhetett kutatásokat. A négy hónapos kutatói munka az idő rövidsége miatt főként csak adatok pontosítására és egyes témák kiegészítésére szorítkozott. Az Archivio Segreto Vaticanoban a szentszéki államtitkárság Germania fondjának köteteit és a bécsi nunciatúra iratait tudta áttanulmányozni a rendelkezésére álló idő alatt, amelynek során a Szombathelyi Egyházmegyére és Herzan bíboros római császári követi tevékenységére koncentrált. Az eredményeket helyi lapokban publikálta, valamint beépítette az egyházmegyetörténeti monográfia 1935-ben megjelent, harmadik kötetébe, amely a Szombathelyi Egyházmegye papságának 1777-1935 közötti történeti névtáraként rövid életrajzi szócikkeket közölt. Az 1940-es években felkérték szerzőnek a tragikus sorsra jutott, öt kötetesre tervezett Magyar Egyháztörténethez, amelynek negyedik kötetébe a papság és szerzetesség helyzetét írta meg 1780-1867 között. A végleges kézirat Budapest ostroma során megsemmisült. Egyháztörténeti publikációi a háború után visszaszorultak, de egyháztörténeti kutatásait folytatta a Szombathelyi Püspöki Levéltárban és cédula anyagából egy részletes tematikus mutatót készített az 1950-es években, amely az alapvető témák és szócikkek összegyűjtése és a források jegyzékbe foglalása révén egy egyházmegyei történeti lexikonként is használható. 1973-ban bekövetkezett halála után hagyatéka a püspöki gyűjteményekbe került, amelyből számos fontos írást publikáltak Szombathelyen az 1990-es években az Acta Savariensia sorozatban.
Előadásában Sági György a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Levéltárának (MSZKL) kialakításába, annak iratanyagának felépítésébe nyújtott betekintést. Az iratrendezés még 2019 őszén indult meg, amihez a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára biztosította a feltételeket, a bedobozolt iratanyagnak is pillanatnyilag az ő raktáruk nyújt otthont. Az előadón kívül a munkálatokban fontos szerepet játszott Koltai András piarista levéltárvezető is. Sági György szót ejtett az Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) mibenlétéről, valamint a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK) és a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) szerepét vázolta, mielőtt a fondok bemutatására tért volna ki. Jelenleg ezek ugyanis fő iratképzői az előadás tárgyát képező levéltárnak. Az MSZKL hivatalos megalapítása folyamatban van. A szóban forgó levéltári dokumentumok évkörileg az 1980-as évek második fele, végétől 2015. december 31-ig terjednek, az azt követően keletkezett iratok még az MSZKI Irattárának részét képezik (esetenként némi eltéréssel a záró dátum tekintetében). Előadásában Sági szót ejtett az iratok rendezése során felmerülő technikai kérdésekről és szempontokról, valamint a megalkotott fondjegyzékről. Az archivisztikai áttekintést követően tért ki a levéltári anyagnak a jellegére. Elmondta, hogy az MSZKI és a két szerzetesi konferencia iratain felül egyéb iratképzők dokumentum-anyagai is a levéltár állományába kerültek/kerülnek be. Ezek fizikai és/vagy digitális módon képezik az archívum részét (pl. Sophia Teológiai Főiskola, Magistra Hungarica Alapítvány). Mindezeken felül az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy a levéltár különös figyelmet szentel a sajnálatosan már hazánkban megszűnt (pl. Szent Erzsébetről nevezett Betegápoló Nővérek), vagy a megszűnés által veszélyeztetett rendek (pl. Páli Szent Vincéről nevezett Szeretet Leányai Társulata irgalmas nővérei) iratanyagának begyűjtésére, rendezésére és irataik digitalizálására. Esetükben nem ritkán az évkörök eleje messze megelőzi a fent említettet, esetenként 17. század végi, 18–19. századi kezdésről beszélhetünk.