Fraknói-centenárium (1924–2024)
A Fraknói-centenárium kiemelt nemzetközi rendezvénye zajlott 2024. június 6-án az Istituto Nazionale di Studi Romani aventinusi székhelyén, a máltai lovagrend székházának tőszomszédságában. A Protagonisti e Collaboratori – Studiosi provenienti dall’Europa centro-orientale presso gli archivi della Santa Sede tra il 1881 e il 1918 (Főszereplők és közreműködők - Közép- és kelet-európai kutatók a Szentszéki Levéltárban 1881 és 1918 között) című tudományos konferencián a Fraknói Kutatócsoport tagjai mellett olasz, osztrák, cseh, lengyel és horvát kutatók tartottak előadást.
A szimpózium Fraknói mellett magyar munkatársai, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia többi nemzetéből származó történészek vatikáni kutatásaival foglalkozott a pápai levéltárak XIII. Leó-féle megnyitásától az I. világháború végéig. A tanácskozás ennek köszönhetően a Monumenta Vaticana Hungariae és a Fraknói-féle római magyar történeti intézet keletkezését a korábbinál tágabb perspektívából és szélesebb historiográfiai kontextusban vizsgálta. Az előadások tanulmánnyá érlelt változata a Storia d'Ungheria – History of Hungary 2. kötetként 2025-ben jelenik meg az Edizioni Sette Città gondozásában. A Fraknói Vilmos emlékének halála 100. évfordulóján szentelt nemzetközi historiográfiai konferencia a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport, a Moravcsik Gyula Intézet (HUN-REN BTK, Budapest), az Istituto Nazionale di Studi Romani (Roma), valamint a Centro di ricerca CESPoM con sede all’Università degli Studi della Tuscia (Viterbo) közös szervezésében valósult meg.
A konferenciát Gaetano Platania, az INSR elnöke mellett magyar részről köszöntő Solymosi László professor emeritus, az MTA II. osztályának – melynek Fraknói 1873 és 1879 között osztálytitkára volt – rendes tagja köszöntő szavait Nagy Katalin tolmácsolásában hallhatták a jelenlévők. Beszédét az akadémikus a következő gondolattal zárta: " Bernát, a francia chartres-i iskola kancellárja valamikor 1100 táján gyakran mondogatta: „törpék vagyunk, akik óriások vállán ülünk, hogy többet és távolabbra láthassunk, mint ők.” Önök Fraknói nyomdokain járnak. Nem kétséges számomra, hogy többet is fognak látni és láttatni...". Ezt követően a konferencia fő szervezői, Matteo Sanfilippo és Tusor Péter nyitották meg a tanácskozást. (Utóbbi beszéde olaszul itt, magyarul itt olvasható.)
A magyar előadók közül elsőként Nagy Katalin szólalt fel. előadásában összefoglalta Fraknói Vilmos kutatásainak kezdeteit a Vatikáni Apostoli Levéltárban. Fraknói fennmaradt kutatási kérvényei is azt tanúsítják, hogy már 1867-től közvetlen kapcsolatban állt a Vatikánnal. Fraknói a Monumenta Vaticana Hungariae munkálatainak megszervezésére irányuló tárgyalások mellett 1881. május 26. és június 15. között el tudta kezdeni munkáját a Vatikáni Titkos Levéltárban. Két, a Vatikáni Apostoli Levéltár Prefektúrájának Levéltárából előkerült kérvényei azt bizonyítja, hogy kezdettől fogva kizárólag a magyar vonatkozású anyagra összpontosított. Az előadás alapján a Monumenta Vaticana Hungariae kezdeti éveibe nyerhetett a hallgatóság betekintést, elsősorban Fraknói munkásságát követve nyomon, aki a Vatikáni Magyar Okmánytár szervezési munkálatai alatt, utat tört és kiépítette a magyar tudományos élet és a Szentszék kapcsolatainak, mai napig jelentős pilléreit.
Tusor Péter előadásában a Monumenta Vaticana Hungariae 1881-ben kezdődött alapítási folyamatáról szólt. A kulcsszereplő Fraknói volt, ám sokan segítették munkáját, Rómába a népénekeskönyvek lapjairól ismert Tárkányi Béla kísérte el. Idehaza Haynald Lajos bíboros, kalocsai érsek és Ipolyi Arnold besztercebányai püspök állt a vállalkozás élére. Szinte az összes magyarországi székeskáptalan és megyéspüspök támogatta a kiadványsorozatot. Olyan fontos vatikáni források jelentek meg benne, mint a Mohácsot megelőző évek nunciusi jelentései, vagy a pápai tizedszedők számadásai. Utóbbiakban található a legtöbb magyar település nevének első történeti említése. Fraknói mindent elkövetett, hogy a Monumenta Vaticana az Apostoli Szentszék kiadványának (is) tűnjön. A pozitivizmus korának vatikáni magyar történeti forrásközlő sorozata a magyar katolicizmusnak és akadémiai tudományosságnak maradandó alkotása lett. Elfogadottsága a kortársak között történészi látásmódtól, szakmai meggyőződéstől és világnézettől függetlenül általános volt. A Fraknói-féle római történeti intézet már e sorozat létrehozásával megkezdte érdemi működését. A módszeres vatikáni magyar történeti kutatások megszervezése historiográfiai munkásság egyéb eredményeivel karöltve a kiegyezés korának legjelentősebb magyar történszévé tette.
Szovák Kornél prezentációjában röviden áttekintette a magyar középkorkutatás Fraknói Vilmos munkásságát megelőző helyzetét, annak módszertanát és témáit. Kitért arra, hogy a jezsuita történetírás kezdeteitől fogva érdeklődés mutatkozott a szentszéki levéltárakban rejlő források felkutatása iránt, valamint hogy a célirányos kutatás gyakran nem vezetett eredményre (pl. Aranybulla). Mérlegelte Theiner Monumentájának jelentőségét, összevetette az abban közzétett forrásanyag mennyiségi és tartalmi mutatóit a Fraknói alapította Monumenta-sorozat vonatkozó köteteinek jellemzőivel. Sokat mondó példa gyanánt IX. Bonifác pápa bullaregisztrumainak kiaknázását emelte ki, ami a későbbiekben több tekintetben is meghatározónak bizonyult a 20. századi magyar medievisztika témáinak formálódására és módszertanának fejlődésére, ebben és Fraknói életművében ugyanis egyaránt központi szerepet kapott az úgynevezett „Konstanzi bulla” utáni kutatás és a középkori magyar egyházi társadalomról alkotott kép kiformálása. A továbbiakban az előadó rámutatott a magyar középkorkutatás Gentilis pápai legátus irataihoz köthető új eredményeire, végezetül kitért Fraknói életrajzi monográfiáinak a későbbi kutatásokra gyakorolt meghatározó hatására.
Fedeles Tamás Fejérpataky László vatikáni forrásfeltárásban játszott szerepét mutatta be. A fiatal történész Fraknói Vilmos kérésére kapcsolódott be a Monumenta Vaticana Hungariae sorozat munkálataiba 1883-ban. Ekkor Gentilis de Monteflorum bíboros pápai legátus magyarországi tevékenységére vonatkozó okmányok feltárásán és sajtó alá rendezésén munkálkodott, amelynek eredménye 1885-ben látott napvilágot. Második római kutatóútja alkalmával (1885–1886) pedig a Pesty Frigyes által megkezdett 14. századi pápai adószedők számadáskönyveinek magyar vonatkozású adatain dolgozott, amely kötet végül 1887-ben jelent meg nyomtatásban. Az említetteken túl Fraknói Vilmossal, Theodor Sickellel, valamint néhány magyar és osztrák történésztársaival elsőként kutathatott a Dataria Apostolica levéltárában is, amelyről részletesen beszámolt Rómából írt leveleiben. 1913-tól egészen 1923-ban bekövetkezett haláláig aktívan részt vett a vatikáni kutatásokat szervező, a Magyar Tudományos Akadémia keretei között működő Római Magyar Történeti Bizottság munkájában. Fejérpataky vatikáni vonatkozású munkásságának utolsó eredménye már elhunytát követően látott napvilágot. A Magyar Történettudomány Kézikönyve sorozat szerkesztősége Fejérpatakyt kérte fel a paleográfia és a pápai oklevelek diplomatikai összefoglalásának elkészítésére, azonban halála miatt ezeket már nem tudta megvalósítani. A hagyatékában lévő jegyzetekből, vázlatokból tanítványa, Áldásy Antal formált egységes kéziratot, amely 1926-ban, három évvel Fejérpataky halálát követően látott napvilágot.
Kanász Viktor Óváry Lipót életét és nápolyi kutatásait ismertette. Felvázolta az ifjú zsurnaliszta Garibaldi hadseregébe kerülésének körülményeit, valamint nápolyi letelepedését. Ezt követően bemutta, hogyan kezdte el Óváry a nápolyi gyűjtemények történeti kutatását. Mindez azért tekinthető igazán fontosnak, mert előtte magyar vonatkozású kutatások még nem folytak itt, Óváry pedig nagy mennyiségű és kivételes fontosságú iratanyagokat tárt fel és tett közzé. Ennek egyik legfontosabb szegmensét a Farnese-levéltárban található III. Pál pápa-kori szentszéki diplomáciai iratok publikálása jelentette. Bár Óváry Nápolyon kívül sok itáliai gyűjteményben, például Velencében és Firenzében is megfordult, több próbálkozása ellenére sosem kutatott a vatikáni gyűjteményekben, viszont a Monumenta Vaticana Hungariae-sorozat munkálataiban aktívan közreműködött.
Nemes Gábor Lukcsics Józsefről tartott előadást. A veszprémi egyházmegyés tudós papot Fraknói Vilmos a Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis III. és IV. kötetének szerkesztésével bízta meg, miközben átnézte a Camera Apostolica levéltárának köteteit, és kigyűjtötte annak magyar vonatkozású forrásait. Ezek végül 2014-ben a CVH I/10. és I/11. köteteként láttak napvilágot.
Kruppa Tamás előadásában Veress Endrének a vatikáni és itáliai magyar emlékek feltárásában játszott szerepét mutatta be. Kiemelte, hogy a jeles erdélyi származású történész óriási kiadott és kiadatlan életműve, hagyatéka megkerülhetetlen a magyar-olasz kapcsolatok tanulmányozásában. Az ő okmánykiadásai helyezték fel az Erdélyi Fejedelemséget a hazai és nemzetközi tudományosság térképére. Teljesítményét mindenképpen emeli, hogy kutatásait és eredményei sajtó alá rendezését egyedül végezte, ráadásul úgy, hogy sem az akkor bevett akadémiai tagságot, sem egyetemi katedrát nem sikerült elnyernie. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Veress forrás publikációi a Fontes Rerum Hungaricarum és Transylvanicarum az első világháború után gyakorlatilag átvették a Monumenta Vaticana Hungariae és az MTA Monumenta Hungariae Historica sorozatainak szerepét.
A külföldi előadók Theodor Sickel, Ludwig von Pastor, a cseh és lengyel római expedíció, valamint több horvát történész vatikáni kutatásait tekintették át.
Plakát (+ la Repubblica)
Képek alább a Galériában
Videók (Youtube) a képek után
---------
A konferencia mellett a Kutatócsoport tagjai természetesen folytatták kutatásaikat a Vatikáni Apostoli Levéltárban, a Vatikáni Apostoli Könyvtárban, illetve Archivio Storico Capitolino közjegyzői levéltárában (Archivio Notarile Generale Urbano). Emellett a Fraknói Kutatócsoport a Fraknói-centenárium keretében június 4-én megkoszorúzta a névadója által a lateráni bazilikában állíttatott emlékművet (lásd itt), majd tagjai tanulmányi kirándulás keretében felkeresték Viterbót, Caprarolát és Tusciát (a galériát lásd itt).
