2023. augusztus 3–5. között Kalocsa adott otthont a IX. Fraknói Nyári Akadémiának. A három napos egyháztörténeti konferencia öt szekciójában összesen tizenhat előadás hangzott el. Az új kutatási eredmények ismertetése idén három helyszínen zajlott. Szervezője az ELKH-PPKE-PTE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport, az ELKH Moravcsik Gyula Intézet és ezúttal a PPKE BTK volt. A három napos esemény együttműködő partnerei az idei évben az ELKH–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport, PPKE BTK Kubinyi András Történész Műhely és Viski Károly Múzeum voltak. Az idei konferencia az elmúlt évekhez hasonlóan a kurrens kutatási eredmények interpretálása mellett a közösségépítést is szolgálta.
Az akadémia résztvevői augusztus 3-án érseki szentmisén vettek részt, amelyet Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrált. Homíliájában a főpásztor arra biztatta a Fraknói Akadémia résztvevőit, hogy a történelemi hitelesség jegyében a teljes igazság feltárásán fáradozzanak. Ezt követően a Viski Károly Múzeumban gyűltek össze az egyháztörténelem iránt érdeklődő kutatók és hallgatók. A megnyitón a PPKE BTK dékánja, Birher Nándor, valamint az Akadémia alapító kurátora, Tusor Péter köszöntötte a megjelenteteket. Dékán úr expozéjában méltatta a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport eddigi munkásságát, a rendezvény jelentőségét a katolikus egyetem életében, és a PPKE ITK új képzéseit említve felhívta figyelmet a mesterséges intelligencia esetleges hasznosításai lehetőségeire a történeti kutatásban. Tusor Péter beszédében az Fraknói Akadémia küldetéséről, Pázmányos közösségteremtő feladatáról, illetve mind markánsabb tudományos jellegéről szólt, amennyiben a tavalyi piliscsabai tanácskozás tanulmányai már külön kötetben láttak napvilágot (Collectanea Vaticana Hungariae I/21).
Az első szekciót Szovák Kornél, az ELKH Moravcsik Gyula Intézet igazgatója, az Akadémia egyik kurátora vezette. Az első előadó, Nemes Gábor előadásában kitért arra, hogy a Vatikáni Apostoli Levéltár mellett számos olyan római archívum van, amely a pápai-magyar kapcsolatok történeti kutatását előmozdító forrásokat őriz. Ilyen az Archivio Storico Capitolinóban lévő közjegyzői levéltár (Archivio Notarile Generale Urbano) is, ami eddig elkerülte a magyar kutatók figyelmét. Az itt lévő végrendeleti kötetek egyike rejti Osgyáni Bakos György esztergomi kanonok végrendeletét. Az 1508. decemberében kelt testamentum értékes adalékokat szolgáltat a középkori egyházi középréteg anyagi kultúrájáról és kapcsolatrendszeréről, valamint a római magyar jelenlétről.
Fedeles Tamás (PTE tanszékvezető egyetemi tanár, Fraknói Kutatócsoport tudományos tanácsadó) előadása címének a „A herceg és az érsek. Egy konfliktus a kalocsa-bácsi egyházmegyében a középkor alkonyán.” címet választotta. Előadásában az 1490-es évek hatalmi harcainak szövevényes hátterét vázolta fel Váradi Péter kalocsa-bácsi érsek (†1501) és Újlaki Lőrinc boszniai herceg (†1524) érdekellentéteinek bemutatásán keresztül. A két elkelő társaihoz hasonlóan a Mátyás halálát követő trónharcok idején egyaránt saját érdekeik mentén lavírozott. Az első hónapokban azonos politikai platformokra helyezkedtek, majd útjaik elváltak. A diplomácia világában otthonosabban mozgó érsek megfontoltan végül Jagelló II. Ulászló táborához csatlakozott, s a magyar egyház rangidős vezetőjeként az uralkodó egyik fontos támaszává vált. Újlaki Lőrinc a bölcsebb főpappal szemben nem hódolt be Ulászló királynak, hovatovább központi szerepet játszott a király ellenzékének megszervezésében. Szövetségeseivel együtt azonban rosszul mérte fel a helyzetet. Az 1494/95 folyamán ellenük vezetett királyi büntetőhadjárattal, valamint a birtokai ideiglenes elkobzásával az uralkodó mindenki számára világossá tette, hogy az ellene szervezkedőket bármi áron térdre kényszeríti. A hadjáratot követően az érsek és a herceg kapcsolata konszolidálódott, ugyanis Váradi több alkalommal is közbenjárt Ulászló királynál a herceg birtokainak visszaszerzése érdekében. 1498-ban végül Újlaki Lőrinc visszakapta a királytól ideiglenesen elkobzott javait, majd hamarosan (1499) meghívást kapott a királyi tanácsi ülésekre. Bosznia politikailag rehabilitált hercege életének hátralévő negyedszázadában fontos támasza volt a Jagelló dinasztiának.
A szekció utolsó előadója, Forgó András előadása a 18. század első felének két jelentős főpap életútját hasonlította össze. Egyrészt arra kereste a választ, hogy milyen okokra vezethetők vissza a karrierutak hasonlóságai. Csáky Imre és Esterházy Imre felemelkedése mennyiben volt egyedi jelenség, és milyen mértékben tükrözte vissza a korban megfigyelhető karriermintázatokat? Másrészt azt a kérdést vizsgálta, mivel magyarázható az, a kortársak számára is váratlan esemény, hogy 1725-ben nem Csáky Imre bíboros-érsek, hanem Esterházy püspök nyerte el a prímási széket.
A második szekciót Tusor Péter PPKE BTK kinevezett egyetemi tanára, a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport vezetője vezette. Az első előadó Mons. Tóth Tamás volt, aki a püspöki, illetve érseki kinevezések kánoni, információs eljárásának (processus informativus, más néven processus inquisitionis vagy processus canonicus), az úgynevezett. püspöki processzusoknak az anyagaira, az egyháztörténet eddig kevéssé kutatott, értékes forrásaira hívta fel a figyelmet, amit egy 18. századi érsek példáján szemléltetett is. Csáky Miklós esetében három alkalommal folytattak le kánoni vizsgálatokat: 1737-ben, amikor (nagy)váradi püspök (1737–1747) lett, majd 1747-ben, amikor kalocsa-bácsi érsekké (1747–1751), illetve 1751-ben, amikor esztergomi érsekké (1751–1757) nevezte ki az uralkodó. A Vatikáni Apostoli Levéltárban rá vonatkozóan két helyen találhatók anyagok, a Konzisztoriális Kongregáció és a bécsi Apostoli Nunciatúra levéltári fondjaiban. A tanúvallomások, illetve a processzusokhoz tartozó csatolmányok értékes proszopográfiai források, amelyek kiegészítik, illetve pontosítják a főpap eddigi életrajzi adatait.
Lakatos Adél Császka György kalocsai érsek elfeledett műgyűjteménye című előadása az érsek eddig kevéssé ismert tevékenységét volt hivatott ismertetni. A gyakran a „művészetek barátjaként, bőkezű mecénásaként” emlegetett Császka György érsek kortársai által is elismert, gazdag műgyűjteménnyel rendelkezett. Ez a gyűjtemény azonban napjainkban egyáltalán nem ismert. Nem említi a szakirodalom és nem került a művészettörténeti-művelődéstörténeti kutatások látókörébe. Mindennek oka, hogy az érsek halála után 1905-ben gyűjteményét elárverezték. Töredékét napjainkban is Kalocsán őrzik, néhány darabja hazai közgyűjteményekbe került. Jelentős része azonban szétszóródott a nagyvilágban. A rendelkezésünkre álló írott és vizuális források alapján a Császka-gyűjtemény ugyanakkor jól rekonstruálható.
A szekció utolsó előadója a házigazda, a Viski Károly Múzeum igazgatója, Romsics Imre volt, aki a Kalocsa környéki szállások szakrális kisemlékeinek a bemutatására vállalkozott. Ennek során ismertette a térségben fellelhető keresztek, szobrok, kápolnák és kálváriák történetét.
Az augusztus 4-i harmadik ülésszakon, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézményben négy előadás hangzott el, melyeket az Akadémia igazgatója, Kanász Viktor moderált.
Elsőként Mihalik Béla "A kalocsai jezsuiták a Tanácsköztársaság idején" című előadása következett. Mihalik Csávossy Elemér SJ (1883–1972) visszaemlékezései, a Jezsuita Levéltárban fennmaradt iratok és a rendházi Litterae Annuae alapján rekonstruálta az 1919-es eseményeket. Csávossy a visszaemlékezéseit négy évtizeddel később 1962-ben írta meg Pannonhalmán, és elsősorban azokat az eseményekre reflektált, amelyek személyéhez szorosan kapcsolódtak. Így az 1919. május 1-jén tartott beszédéről és a proletárdiktatúra elleni dunamelléki felkelés leverését követő megtorlásokról írt legtöbbet. Bár a jezsuita gimnázium internátusának prefektusa volt, az intézmények államosításáról csak röviden számolt be, ez a folyamat azonban más forrásokból jól rekonstruálható. Csávossy és az ekkor szintén Kalocsán működő Tüll Alajos harminc évvel később a Rákosi-diktatúra éveiben álltak a magyar jezsuita provincia élén, így az 1919-es Tanácsköztársaság miatt már tapasztalattal bírtak a kommunista rendszer egyházellenes politikájáról.
Őt követően Csibi Norbert Zichy Gyula érsek beszédeit vette górcső alá. Előadásában az 1920-as, 1930-as években elhangzott böjti beszédeit mutatja be, azt vizsgálva, hogy a főpásztor miként reflektált kora krízishelyzeteire, válságérzeteire, a fontosabb hazai és nemzetközi folyamatokra. A beszédek (a nagyböjti bűnbánatra ösztönzési cél miatt is) gyakran tértek ki a kor szociális és erkölcsi problémáira, és igyekeztek útmutatást adni a híveknek ezek megoldása érdekében. Kitért a beszédek szóhasználatára, megfogalmazásaira, valamint a beszédekből vett idézetek segítségével bepillantást engedett az érsek gondolatvilágába.
A következő előadó, az Akadémia pro hac vice igazgatója, Sági György „Glattfelder Gyula és Grősz József kinevezése a kalocsai érseki székbe (1942/1943)” címmel megtartott előadásában áttekintést adott a gróf Zichy Gyula halálával 1942-ben megüresedett érseki szék betöltése körül kibontakozó nehézségekbe. Az előadó röviden vázolta Glattfelder csanádi megyéspüspöknek még székfoglalást megelőzően egészségügyi okokból történő lemondását, az ad personam érseki cím Szentszék általi részére történő adományozását. Angelo Rotta apostoli nunciusnak Rómával történő levélváltásainak lényegi, a széküresedés megszüntetésére irányuló, a két legesélyesebb jelöltről (Czapik Gyula, Grősz József) szóló beszámolóit is bemutatta Sági a hallgatóság számára. Az előadás – melynek kalocsai, szegedi, szombathelyi és vatikáni források adták alapját – egyaránt kitért Grősz kalocsai megérkezésére és székfoglalására is.
Végül Grősz korszakának egy későbbi szakaszát vizsgálva Lakatos Andor mutatta be Gombos Károly és társai meghurcolásának kevésbé ismert históriáját. A Grősz-per egyik fontos mellékpere volt 1951 augusztusában Gombos Károly és társai pere, melynek vádlottai között az érseki aula vezető munkatársai szerepeltek. Az előadó kiemelte, hogy bár a per célja a "farizeus" papság leleplezése volt, de az érintett személyek további sorsának, életútjának egészét figyelembe véve a források alkalmat adnak egy mélyebb vizsgálatra is, melyben a koncepciós per idézőjeles "leleplezései" mögötti emberi érzések, sorsok, változások állnak a középpontban. Az előadásban öt elítélt egyházmegyés pap sorsát követhettük nyomon, a vádak közül pedig a főgyeházmegye szempontjából jelentős "Kalocsai Kódex" és más ősnyomtatványok eladásának ügye is kiemelt figyelmet kapott.
Az idei Akadémia a személyes (megélt) történelem ismertetésére is alkalmat teremtett. Dr. Bábel Balázs érsek váci egyházmegyés papi életútján keresztül ismerhette meg a hallgatóság az államszocializmus „egyházpolitikáját”, a represszió és az ellenállás változatos és tanúságteli eseményeit. Érsek úr felidézte gyerekkora emlékeit, a gyóni plébános megveretését 1956-ot követően, kapcsolatát Tabódy Istvánnal, a kecskeméti piarista éveket, különösen osztályfőnöke, Dobos Jenő hatását. Az egri, központi szemináriumi évek, a kápláni állomáshelyek (Valkó, Tóalmás, Tápiószecső, Bp-Pacsirtatelep) eseményeinek, tapasztalatainak megosztása egy mára már letűnt korszakot tártak a hallgatóság elé. Külön kiemelendő a beavatás a Regnum Marianum közösség illegális szervezkedési titkaiba, valamint a személyesen ismert főpapok: Brezanóczy Pál, Kovács Vince és a szentelő Endrey Mihály alakjának megidézése. A pódiumbeszélgetés, melynek moderátora Tusor Péter volt, teljes egészében megtekinthető lesz a Fraknói Kutatócsoport Youtube-csatornáján.
Augusztus 5-én a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtárban öt előadást hallgathatott meg a végsőkig kitartó résztvevők. Sarbak Gábor a Fragmenta et Codices Kutatócsoport vezetője, bevezető előadásában röviden vázolta, hogy a 19. század végén felvetődött gondolat a liturgikus kódexek összegyűjtésére az akkori Magyarország területén, hogyan és milyen mértékben is érett meg az 1970-es évekre. Radó Polikárp OSB, Mezey László és a Csapodi házaspár munkássága mellett Szelestei Nagy László szerepét emelte ki, aki az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaként az egyházi könyvtárak referenseként bejárta a gyűjteményeket és megtette az első (máig nagyon hasznos és értékes) lépéseket az egyházi gyűjteményekben őrzött, addig a honi és a nemzetközi kutatás számára jobbára ismeretlen középkori kódexállomány katalógusa irányába. A kutatócsoport tagjai jelenleg a kalocsai kódexkatalóguson dolgoznak, munkájuk legfrissebb eredményeit mutatták be az Akadémia hallgatóságának.
Kisdi Klára a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár egyik büszkesége legrégibb kézirata, a Fulgentius-kódex néven emlegetett, Ms 383 jelzetű kötet ismertette előadásában. A 95 pergamenlevélből álló kódex egy 11–12. századi írással írott latin nyelvű teológiai traktátust tartalmaz, amelynek a végére egy 13/14. századi kéz egy német nyelvű verset írt bele. A kódexet Kollonicz László érsek vásárolhatta monasztikus könyvtárak aukcióin, és hozta magával Kalocsára Nagyváradról, ahol korábban püspök volt. A kalocsai könyvtár korábbi katalógusai és a német vers kiadói egyaránt Szent Ágostonnak, majd a ruspei Fulgentiusnak tulajdonították a „De fide et spe” kezdetű traktátust, mert annak első szavairól Augustinus De Fide ad Petrum című írására asszociáltak. A mű valódi szerzője azonban más: a kézirat első részében Szentviktori Hugó Summa sententiaruma olvasható, majd ezt követi egy értekezés Pseudo-Bernáttól, a De statu virtutum. A német hóráséneket (Lied von den sieben Tagzeiten) szintén tévesen tulajdonították az ún. Salzburgi szerzetesnek: ez egy ismeretlen szerzőtől származó, de annál értékesebb, korai német nyelvemlék.
Hende Fanni az ELKH-OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport munkatársa, a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár egyik breviáriumát ismertette, amely a 14. században másolt két kötetes zsolozsmáskönyv volt. Ezt a két kötetes kódexet a 15. század második felében felvágták és a szentek ünnepeit tartalmazó leveleit összeillesztve szerkesztették újra egykötetes kézirattá. Az egykori két kötet a bécsi St. Jakob auf der Hülben ágostonos kanonissza kolostor tulajdona volt, és a Bécs környéki liturgikus gyakorlatot és az ágostonos hagyományt követte. Az újraszerkesztéskor viszont a passaui egyházmegye rítusához igazították a kódex tartalmát. Az előadó az átszerkesztés árulkodó nyomait, az ez alapján rekonstruált munkafolyamatot és az ezek mögött álló liturgikus változtatásokat mutatta be.
Zsupán Edina Egy kódex Vitéz János scriptoriumából. A Trójai történet (Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár, Ms 311) című előadása kitért arra, hogy a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár Zredani Vitéz János egykori gyűjteményéből is őriz egy kódexet, amely Guido da Columna Trójai történetét tartalmazza. Az előadásban a kódexszel kapcsolatos új eredményeit ismertette. A másoló azonosítása révén a kódexet elhelyezte a Vitéz környezetében, esztergomi érseksége idején (1465–1472) zajló kódexprodukció darabjai között. Egyben azonosította a kódex szöveggondozóját Kálmáncsehi Domonkos személyében, felismerve saját kezű bejegyzéseit és javításait a margókon. Kálmáncsehi a Mátyás-kor egyik legjelentősebb főpapja volt, akinek bár egyházi és politikai karrierjét ismerte e kutatás, műveltségéről, szellemi formálódásáról semmiféle tudomása nem volt. A kalocsai kódexben betöltött szöveggondozói szerepe azt mutatja, hogy a későbbi székesfehérvári nagyprépost tagja volt Vitéz János szellemi műhelyének az 1460-as évek végén. Így magyarázatot nyer a reneszánsz könyvkultúra iránti erőteljes vonzalma is, amely a budai királyi mestereknél megrendelt díszkódexeiben öltött testet.
Korondi Ágnes Egy közép-európai eredetű kalocsai kódex szöveghagyományozása és eszmetörténeti háttere: az Ms. 275. és társkódexei előadás abba engedett betekintést, hogy a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár Ms. 275. jelzetű papírkódexe a fol. 10r-n olvasható másolói bejegyzés szerint legalább részben 1466-ban készült. A kódex utolsó levelének possessor bejegyzése arról tanúskodik, hogy a kézirat 15. század végi tulajdonosa a bécsi egyetemen dékáni, rektori és kancellári pozíciót is betöltő, humanista érdeklődésű Briccius de Cilia (Cillei Bereck) volt, akinek könyvtárából több más kódex és ősnyomtatvány is fennmaradt. Az Ms. 275. 15. századi levélszámozása arra utal, hogy a foliálás idején a kódex jóval terjedelmesebb lehetett. A különböző kezek által másolt, tematikusan is különböző részekből felépülő egykori kolligátum két további darabját, az Ms. 274.-et és az Ms. 499.-et is a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár őrzi; utóbbival volt egybekötve a 1950-es évekig a késő középkori összeállítás első darabját képező ritka ősnyomtatvány is, amelyet azonban 1951 és 1954 között kitéptek a 18. századi aranyozott bőrkötésből, amelybe már a Patachich-könyvtárban kötötték a két Szent Ágostonnak tulajdonított művet. Az előadás a három kézirat kodikológiai ismérvei és a provenienciájukról rendelkezésünkre álló adatok alapján próbálta meg rekonstruálni Cillei Bereck egykori kolligátumát és annak történetét.
A szakmai-és kulturális programok mellett idén is lehetőség nyílt a tudományos-szakmai diskurzusokra a katolikus egyetem tanárai, jelenlegi és volt hallgatói, illetve más egyetemekről érkezett résztvevők között, ezáltal is erősítve a hazai egyháztörténeti kutatások jelenét és jövőjét. A háromnapos rendezvényre Szovák Kornél kurátori záróbeszéde tett pontot. A Moravcsik Intézet igazgatója kifejtette: a Fraknói Nyári Akadémia az elmúlt években bizonyította, hogy nem csupán egy egyszeri kezdeményezés volt annak megalapítása, hanem egy időtálló hagyományteremtés.
Az akadémia aktái a PPKE BTK támogatásával jelennek meg jövőre.
Szöveg: Kiss Balázs
Fotó: Oláh Róbert és Kanász Viktor
(A videók feltöltése folyamatban.)
