Pázmány, a jezsuita érsek. Kinevezésének története, 1615–1616 (Mikropolitikai tanulmány)

CLASSIS I
vol. 13
Tusor Péter

TUSOR PÉTER, Pázmány, a jezsuita érsek. Kinevezésének története, 1615–1616 (Mikropolitikai tanulmány) (CVH I/13), Budapest–Róma 2016. 460 p. + 6 melléklet (képek, facsimile, térkép)

A monográfia témája Pázmány Péter prímási kinevezése. A kora újkori magyar történelem egyik legnagyobb hatású makropolitikai tényének körülményeit, okait, célját, összefüggéseit elemzi a – korszakra Wolfgang Reinhard által kidolgozott – „mikropolitikai” megközelítésben, fordulatos eseményeit rekonstruálja kritikai igénnyel. A kérdés Pray Györgytől kezdve harmadfél százada áll a magyar historiográfia érdeklődésének homlokterében. Mégis csupán részleges, vagy kifejezetten téves eredmények születtek. A kötet egyaránt felölel politika-, diplomácia- és egyháztörténeti dimenziókat, sőt a művészettörténet is új eredménnyel gazdagodik. Bátran él a latin és olasz szövegfilológia eszközeivel, és segédtudományként világi és kánonjogtörténettel.

Külön fejezet tárgyalja a Habsburg- és a pápai diplomácia elhúzódó tárgyalásait, Pázmánynak a jezsuita rendből átmenetileg kifelé vezető útját, az ezt övező rendi feszültséget, vádakat, szomaszka novícius-jelöltségét stb. Fény derül támogatóira és szépszámú ellenségeire. Eldől, hogy kinevezése tényleg aggályos volt-e egyházjogilag, avagy mégsem, volt-e gyereke, vagy mégsem, fűtötte-e becsvágy, akart-e egyáltalán Magyarország prímása lenni, illetve kinek állt leginkább érdekében, hogy azzá tegye őt, és végül ki lett kinevezésének legfőbb haszonélvezője. A római és a prágai udvar belső viszonyai és az európai nagypolitika elemzése nyomán tárulnak fel a páratlan karrierfordulat okai, mozgatórugói a harmincéves háború kitörésének előestéjén.

A szerencsés forrásadottságoknak és az itáliai, osztrák, cseh és magyar levéltárakra kiterjedő széleskörű feltáró munkának köszönhetően az olvasó történeti megismerhetőség különleges mélységeibe juthat el négy évszázad távlatából. E mélységekbe elsődlegesen a római Habsburg diplomáciai és egyházi képviselet mindeddig homályban rejtőző informátorai kalauzolnak el.

A monográfia használhatóságát terjedelmes szakapparátus, forrásfüggelék (pp. 339–390), kronológia (pp. 391–400) a felhasznált források jegyzéke és könyvészet (pp. 401–416), mutató (pp. 419–426), továbbá angol nyelvű összefoglaló és tartalomjegyzék segíti (pp. 429–456 és 457–459).

Recenzió 1
Recenzió 2