A kalocsai érsekség évszázadai

CLASSIS I
6
Kanász Viktor-Sági György (szerk.)

KANÁSZ VIKTOR–SÁGI GYÖRGY (szerk.): A kalocsai érsekség évszázadai (CST I/6), Budapest 2024. 267 p.

Jelen kötet a 2023. augusztus 3–5. között Kalocsán megrendezett IX. Fraknói Nyári Akadémia tanulmánnyá érlelt elődadásait közli. Középpontjában a Fraknói Kutatócsoport vatikáni kutatások mellé zárkózó fontos témája, az egyházmegyetörténet áll. Különlegessége a könyvnek, hogy a szerkesztői munka egészét, egyfajta mestermunkaként a Kutatócsoport két fiatal munkatársa önállóan végezte. Az írásokat ők rendezték ciklusba és alkották meg a fejezetek címeit .

Az „Út az érseki székbe” három dolgozatot közöl. Elsőként Forgó András azt vizsgálja, hogy Csáky Imre és Esterházy Imre felemelkedése mennyiben volt egyedi jelenség, és milyen mértékben tükrözte vissza a korban megjelenő karriertípusokat? Választ kapunk arra is, hogy noha Csáky bíboros volt, miért lehetett mégis Esterházy az ország prímása. Tóth Tamás a 18. századot átfogó processzus-projektje keretében Csáky Miklós váradi, kalocsai és esztergomi processzusait közli, illetve elemzi . Az értékes proszopográfiai források kiegészítik, pontosítják a főpap biogrammját. Sági György a gróf Zichy Gyula halálával 1942-ben megüresedett érseki szék betöltése körül kibontakozó nehézségek közé kalauzolja az olvasót és vázolja a Glattfelder Gyula csanádi megyéspüspöknek még a székfoglalást megelőző lemondását.

A „Konfliktus és üldöztetés” fejezet első írása – Fedeles Tamástól – a Jagelló-kor kezdetének hatalmi harcainak világába enged bepillantást Váradi Péter kalocsa-bácsi érsek († 1501) és Újlaki Lőrinc boszniai herceg († 1524) konfliktusai révén. Az 1494/95 folyamán ellenük vezetett királyi büntetőhadjárattal, valamint a birtokai ideiglenes elkobzásával az uralkodó, II . Ulászló példát statuálva konszolidálta hatalmát . Az oszmánokkal szembeni védekezés okán is fontos főegyházmegye és birtokai feletti királyi ellenőrzés megteremtése kiemelten fontos fejlemény volt az ország biztonsága szempontjából. A második tanulmány a reneszánsz kor belpolitikájának világát a 20 . századi államszocializmus miliőjének megidézésével ellenpontozza. A Váradi-korszak után a Grősz-korszak kerül terítékre. Gombos Károly és társai meghurcolásának történetét mutatja be Lakatos Andor. Gombos Károly és társainak, vagyis az az érseki aula vezető munkatársainak 1951. augusztusi pere a Grősz-per egyik mellékszála volt. A koholt vádak közül a „Kalocsai Kódex”, s egyéb ősnyomtatványok eladásának ügye kap kiemelt figyelmet a részfejezetben, valamint nyomon követhetjük öt elítélt pap sorsát is.

A harmadik fejezetben Mihalik Béla a jezsuita Csávossy Elemér († 1972) visszaemlékezései és egyéb rendi források alapján idézi fel az 1919-es vörösterror hírhedt kalocsai történéseit. Csávossy a visszaemlékezéseit négy évtizeddel később 1962-ben írta meg Pannonhalmán, és ezekben elsősorban azokra az eseményekre reflektált, amelyek személyéhez szorosan kapcsolódtak. Az 1919. május 1-jén tartott beszédéről és a  proroletárdiktatúra elleni dunamelléki felkelés leverését követő megtorlásokról írt legtöbbet.  Csibi Norbert Zichy Gyula érsek beszédeit elemzi. Az 1920-as, 1930-as években elhangzott böjti beszédeit mutatja be, és azt vizsgálja, hogy a főpap hogyan viszonyult kora krízishelyzeteihez, válságérzeteihez, a fontosabb hazai és külföldi jelenségekhez

Az utolsó fejezet követi az előző rész korszakfelosztását. Egyaránt megidézi a középkort és a 20. századot. Hende Fanni a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár egyik breviáriumát vizsgálja, mely eredetileg a 14. században másolt két kötetes zsolozsmás-könyv volt. Ezt a két kötetes kódexet a 15. század második felében felvágták és a szentek ünnepeit tartalmazó leveleit összeillesztve szerkesztették újra egykötetes kézirattá. A tanulmány bemutatja az átszerkesztés nyomait, folyamatát és a mögöttes liturgikus változtatásokat. A fejezet másik szerzője, Lakatos Adél Császka György érsek († 1904) gazdag műgyűjteményét rekonstruálja írott és vizuális források alapján A kollekció korábban ismeretlen volt a művészettörténészek előtt, 1905-ben elárverezték és számottevő része szétszóródott. Kalocsán elenyésző töredéke maradt.