Régóta várt esemény a pápai bejelentés, miszerint 2020. március 2-tól hozzáférhetővé válik a Vatikáni Titkos Levéltár, továbbá a fontosabb szentszéki hivatalok levéltárainak történeti anyaga XII. Piusz pontifikátusa idejére vonatkozóan. Azaz Eugenio Pacelli 1939. március 2-án történt megválasztásától kezdve egészen 1958. október 9-én, Castel Gandolfóban bekövetkezett haláláig.
A Kutatócsoport vezetője, Tusor Péter a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elmondta, hogy tudományos szempontból nem várható fordulat az Apostoli Szentszék második világháborús szerepének megítélésében. A történeti tények ugyanis elég világosak, hiszen az ezzel kapcsolatos dokumentumok külön engedéllyel célzatosan már eddig is kutathatóak voltak. Sőt egy francia–amerikai–olasz–német kutatócsoport, Pierre Blet, Robert A. Graham, Angelo Martini és Burkhart Schneider részvételével 11 vaskos, egyenként 700–800 oldalas dokumentumkötetben a legfontosabb dokumentumokat alapos bevezetők, elemzések kíséretében már 1965–1981 között publikálta (Les Actes et documents du Saint-Siège relatifs à la Seconde Guerre mondiale). Az összes kötet szabadon letölthető az Archivio Segreto Vaticano honlapjáról.
Mindazonáltal nagy érdeklődés várható a kutatók körében, amelyhez a magyar történészek is kapcsolódnak. Ugyanis a 20. századi magyar történelem számos fontos kérdése tisztázódhat, kerülhet alaposabb feltárásra az elkövetkező években. Ilyen például Mindszenty József bíboros esztergomi érsekké történő kinevezése, a Vatikán állásfoglalásainak háttere letartóztatásával, vagy 1956-tal kapcsolatosan; továbbá a visszacsatolt felvidéki, erdélyi és délvidéki területek római egyházkormányzati kezelésének részletei, vagy éppen az 1940–1950-es évekbeli püspöki kinevezések (például Czapik Gyula, Pétery József, Badalik Bertalan) háttere. Szintén új adatok várhatóak az Angelo Rotta kiutasításával megszakadt szentszéki–magyar diplomáciai kapcsolatok helyreállításának kérdése, a kiépülő kommunista diktatúrával szemben tanúsítandó magatartás problematikája terén, és a sor még hosszan folytatható.
A kutathatóvá váló vatikáni iratanyag magyar vonatkozásainak módszeres feltárása a Fraknói Kutatócsoport fontos feladata, küldetése.