A Magyar Medievisztikai Kutatócsoport, valamint az MNL Országos és Pest Vármegyei Levéltára idén május 9-én rendezte meg a Középkoros Könyvbörzét, melyen a Fraknói Kutatócsoport a hagyományoknak megfelelően részt vett, s a legújabb kiadványaival (például a Fraknói Emlékkönyvvel és A kalocsai érsekség évszázadai című kötettel) is megismerkedhettek az érdeklődők. Az új kiadványok közül itt lehetett először kézbe venni a frissen a nyomdából kikerült, a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ és a Kutatócsoport által kiadott forráskiadványt, A győri székeskáptalan középkori számadáskönyve (1495-1528) című kötetet.
„A Pázmány Péter Katolikus Egyetem 1999-ben Erdő Péter rektor által alapított Egyháztörténeti Kutatócsoportjának meghatározóan római irányú, részben pedig egyházmegye-történeti kutatásait, publikációit (Collectanea Vaticana Hungariae – Collectanea Studiorum et Textuum) viszi tovább önállóan, OTKA, MTA, HUN-REN, NKFIH és egyéb pályázati források bevonásával, hatékony nemzetközi együttműködés keretében.”
Legfrissebb kiadvány
Tudomány-népszerűsítés
Sági György
Újkor.hu
A közel kétezer éves pápaság az egyik legrégibb és máig fennálló emberi intézmény, talán csak a japán császároké korábbi.