Tudomány-népszerűsítés

2020. June 10.
A 14. század közepén pusztító nagy pestisjárványt követően a fertőzés több hullámban egészen a 18. századig jelen volt Európában. Ennek kedveztek a gyakori háborúk, valamint a 17. század elején beköszöntő kis jégkorszak, és az emiatt gyakoribbá váló éhínségek. Magyarországon, amelybe beleértendő ebben az esetben mindhárom országrész, a török hódoltság miatti állandó háborús viszonyok következtében a pestis a síkvidéki területen koncentrálódó magyarság körében a többi, itt élő nemzetiséghez képest jóval nagyobb arányban pusztított.
2020. June 4.
A trianoni békeszerződés következtében a magyar katolikus egyháznak is jelentős veszteséget kellett elszenvednie: az egyházmegyék egy része teljesen, mások részben külföldre kerültek, mindössze négy egyházmegye maradt érintetlen. Ezekkel együtt hívei, földbirtokai, iskolái, intézményei jelentős része került a határok másik oldalára. Ekkor még a gyászé volt a döntő szó, de a későbbiek során a területi revízió és a határokon túli magyarság nyelvének, szokásainak, nemzettudatának megőrzése lett a legfőbb törekvés: állam és egyház érdekei ennek megvalósításában összefonódtak. Hogyan tükröződött ez a szentszéki politikában és hogyan változott meg az egyházszervezet Trianon után? A Kutatócsoport tudományos munkatársa, Tóth Krisztina e kérdésekre keresi a választ.
2020. May 27.
Vanyó Tihamér OSB azon ritka történészek közé tartozott, akik megérték századik születésnapjukat. Egyháztörténészek számára megkerülhetetlen életművében okmánytárakat, elemzéseket, recenziókat, kutatásmódszertani kézikönyveket egyaránt találunk, és csak találgathatunk, mennyivel gazdagabb lehetne szellemi hagyatéka, ha nem kényszerült volna több évtizedes hallgatásra a kommunista hatalomátvétel után. Pályáját és életművét minden 20. század iránt érdeklődőnek érdemes jobban megismerni.
2020. May 18.
A lengyel II. János Pál pápa kétségtelen, hogy a pápaság közel két évezredes történelmének valaha élt legnépszerűbb és egyik legnagyobb alakja. Majd’ 27 esztendős pontifikátusa alatt nagy történelmi változásoknak tanúja, olykor mozgatója is volt, karizmatikus személye pedig nagy hatást gyakorolt kortársaira, nemzeti, vallási és kulturális hovatartozástól függetlenül. Hosszú pápasága is kiemelkedő, csak IX. Piusz (1846–1878) előzi meg közel 32 évi pontifikálásával, illetve a hagyomány szerint Péter apostol körülbelül 34 évvel.
2020. April 28.
II. János Pál pápa mindenki pápája volt, 2005. április 8-ai temetési szertartásán a hívek egy része azonnali szenttéavatását kérte: „santo subito” zengett a Szent Péter téren. Karizmatikus, méltóságot sugározó volt egész személyisége. Nagy meglepetés volt a világnak, amikor annyi olasz származású pápa után, 1978-ban a Keleti Blokkból, Lengyelországból őt választották Szent Péter trónusára.
2020. April 2.
„A csapás végeredményben megszokott dolog, de amikor lesújt ránk, nehezen hiszünk a csapásban. Ugyanannyi pestis volt már a világon, mint amennyi háború. És mégis, a pestisek és a háborúk az embereket mindig készületlenül találják.” Albert Camus regényének sorai érvényesek valamennyi világjárványra, így a középkor legpusztítóbb pandémiájára, az 1300-as évek közepén emberek millióinak halálát okozó pestisre is. A fekete halál 14. századi járványára vonatkozó ismeretek összefoglalásának szomorú aktualitást kölcsönöz az új típusú koronavírus gyors terjedése, amely világszerte naponta több ezer emberéletet követel.
2020. March 14.
óth Krisztina, az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport kutatója jelenleg önkéntes karanténban van itthon, de megosztotta velünk első benyomásait XII. Pius 2020. március 2-án megnyitott vatikáni fondjairól. Március 1-je egy szokványos tavaszi napnak ígérkezett szemerkélő esővel és széllel, amikor kora reggel leszállt a repülőgépem Rómában. Az utazást hosszas megfontolás előzte meg, mivel északon történt már néhány koronavírusos megbetegedés ugyan, de úgy tűnt, az olasz hatóságok kordában tudják tartani a helyzetet, és Rómában is csak az a két kínai turista kapta el korábban a vírust, akik addigra már meg is gyógyultak. A történelmi pillanat is az Örök Város felé vonzott: Ferenc pápa döntése értelmében ugyanis március 2-ától kutathatóvá váltak a XII. Pius (1939–1958) pápasága idején keletkezett iratok.
2020. February 5.
Mit tudunk Mátyás király és a római Szentszék viszonyáról? Hogyan viszonyult az uralkodó a szerzetesi reformokhoz? Miként jellemezhetjük Mátyás egyházi építkezéseit? Mennyire ismerjük a Hunyadi-kori magyarországi káptalanok személyi összetételét? Többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ 2018. november 15-én Pécsett, a Pécsi Akadémiai Bizottság (MTA PAB) székházában a Mátyás király-emlékév zárórendezvényeként megtartott tudományos konferencia.
2020. February 1.
A gyulafehérvári teológiai oktatás keretében folyó egyháztörténeti kutatások elmúlt 15 évben született eredményeinek nagyszabású prezentációjára került sor 2020. január 24-én a PPKE Horánszky utcai épületében.
2020. January 26.
1989. október 23-án a déli harangszó után Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök az országház erkélyéről hatalmas tömeg előtt kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Ez a mind a magyar nemzet mind a magyar egyházak számára jelentős történelmi pillanat azonban nem volt minden előzmények nélküli, és nem is lehet azt mondani, hogy az egyházak egy csapásra ismét elfoglalták volna a két világháború között a társadalom életében betöltött szerepüket és minden anyagi és személyi feltételük ehhez azonnal rendelkezésre állt volna. Inkább egy pár évig tartó átmenetként, folyamatként kell ezt a hangsúlyeltolódást elképzelnünk, amely a kommunista rendszer meggyengülésével kezdődött. Melyek voltak a változásra utaló jelek és hogyan formálódott a rendszerváltást követően az állam és egyház kapcsolata?
2019. November 30.
Ferenc pápa L’esperienza storica kezedetű, motu proprio formájában 2019. október 22-én kiadott apostoli levelében a Vatikáni Titkos Levéltár nevét (Archivio Segreto Vaticano) Vatikáni Apostoli Levéltárra (Archivio Apostolico Vaticano) változtatta. Az V. Pál (1605–1621) által 1611-ben alapított intézmény 1646 óta viselte folyamatosan ezt a nevet, a korábbi évtizedekben félhivatalosan Archivum novumként, illetve Archivum apostolicumként emlegették. Utóbbi elnevezés tulajdonképpen magától értetődő, hiszen mindaz, ami a pápához, az apostolfejedelmek utódához tartozik, apostoli jelleggel bír. Magát a pápai széket is „Apostoli Szentszéknek” (Sancta Sedes Apostolica) nevezik ősidőktől fogva.
2019. November 29.
Csaknem száz évvel ezelőtt, 1926-ban örvendetes hírről számolt be Áldásy Antal a Turul folyóirat hasábjain: Bevilaqua Béla, az Országos Hadimúzeum őre jóvoltából hozzájutott egy II. Lajos király által kiadott címereslevélhez. Az oklevél kiadásán és a címer elemzésén túl Áldásy megpróbálta megfejteni a címert szerző írnok személyazonosságát és morvának vélte. Karácsonyi János azonban egy évvel később ugyanezen folyóirat hasábjain javította ki Áldásyt, szerinte nem egy morváról, hanem a dániai Odense egyházmegyei Oluf Bangról van szó. Alighanem az írások híre eljuthatott a messzi Dániába Oluf leszármazottaihoz, mert a Rungsted Kystben élő Ulf Bang 1939-ben egy tört magyarsággal írott levél mellékleteként elküldte őse címereslevelének gépelt másolatát Asztalos Miklós múzeumi alkönyvtárnoknak, aki ezt az Országos Levéltárba továbbította, és amely ma is a Diplomatikai Levéltárban pihen. Nézzük, ki is volt ez a – Karácsonyi szavaival élve – „bolygó dán”, és hogyan jutott el hazánkba?
2019. November 27.
November 21-én a római Pápai Szent Kereszt Egyetemen mutatták be A monarchiák őrzőangyalai – A nemzetek bíboros protektorai című tanulmánykötetet, mely az MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport és a viterbói Università della Tuscia közös kiadásában jelent meg 2018-ban.
2019. November 16.
Giesswein Sándor a következőképpen jellemezte Zichy Nándort 80. születésnapján: „Zichy Nándor nagysága és ereje abban áll, hogy ő egy eszmének élt, annak az eszmének t.i., hogy a keresztény világnézetet s nevezetesen ennek legtökéletesebb kifejezését, a katholikus gondolatot belevigye a közélet minden megnyilvánulásába, hogy azt összeforrassza a társadalmi, kulturális, politikai, irodalmi élet minden mozzanatával.” Túri Béla pedig születése 100. évfordulóján azt írta róla, hogy ő volt az, aki „Magyarországon a katholikus renaissance-t megindította, ki a katholikus öntudatot elevenebbé tette, kinek hite hegyeket mozdított meg; cselekvésre bírva a magyar katholikusokat társadalmi, karitatív, szociális, hitbuzgalmi és politikai akciókban egyaránt.” Hogyan jutott el idáig Zichy Nándor és miben nyilvánult meg a társadalmi-politikai katolicizmus melletti elkötelezettsége?
2019. October 27.
Az 1960-as évek fordulóján jelentős változás következett be a világegyház vezetésében: XII. Pius pápa 1958-ban elhunyt és utódjául XXIII. Jánost választották. Idős kora miatt átmeneti pápának szánták, mégis reformpápa lett, meghirdette a II. vatikáni zsinatot és ő kezdeményezte a „keleti nyitás” politikáját is. Ennek mintegy kísérleti terepe volt Magyarország, amellyel 1963-ban tárgyalások kezdődtek. Ezek konkordátumra nem vezettek ugyan, de 1964-ben egy részleges megállapodás mégiscsak létrejött, elsőként Magyarországgal a keleti blokk országai közül. Sikerült egyezségre jutni a püspökök kinevezéséről, a püspökök és papok államesküjéről és a római Pápai Magyar Intézetről. Az okmány kimondta, hogy az Apostoli Szentszék joga a püspöki kinevezés, de az Elnöki Tanács előzetes hozzájárulását ki kell kérni.  
2019. October 14.
2019. október 9-én került sor a Fraknói Kutatócsoport negyedik egyetemi műhelyszemináriumára. a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A professzionális történeti kutatás és egyetemi oktatás integrációját elmélyíteni kívánó, egyúttal a szélesebb érdeklődő közönség számára is nyilvános alkalmakon rendre egy-egy római tudományos részprojekt kerül lezárásra és bemutatásra. Ez alkalommal a regensburgi történész, Rotraud Becker és Tusor Péter közös kutatása, mely a 17. század legjelentősebb jelentős nemzetközi magyar diplomáciai szereplésére, Pázmány Péter római követjárását vizsgálta. Az eredményeket Tusor Péter foglalta össze az érdeklődő hallgatóság, egyetemi ifjúság számára. Az alábbiakban az előadás szerkesztett változata olvasható.
2019. October 5.
Az egyes helyi egyházakat, nemzeti közösségeket képviselő római ágensek, azaz ügyvivők/képviselők 19–20. századi működésének keretei kevésbé feltártak, mint 16–18. századi kollégáik hasonló tevékenysége. Örvendetes módon azonban egyre több kutató foglalkozik e szerepkör tartalmának érdekes és számos kihívást jelentő feltárásával. A katolikus egyetemen működő Fraknói Kutatócsoport 2018 szeptemberében Budapesten, az MTA palotájában már nagyszabású tudományos ülést rendezett a témában, „The Agents of Foreign Communities and European-American States in Rome” (A külföldi közösségek és európai-amerikai államok római ágensei) címmel. Míg a tavalyi alkalommal a 15–18. századi ágensek tevékenységét vizsgálták az előadók, idén azonos címmel, csak éppen immár a 19–20. századot tárgyalva került sor olasz, osztrák és magyar előadókat felvonultató újabb nemzetközi konferenciára, ezúttal már az Örök Városban.
2019. September 25.
Az 1950-es évek elejére befejeződött Magyarország szovjetizációja, kiépült a szovjet mintára szerveződő diktatúra. Bár elvben az 1949-es alkotmány kimondta állam és egyház szétválasztását és hirdette a vallásszabadságot, a gyakorlatban a vallásos meggyőződést minden eszközzel üldözték, és az államtól függő bábegyházak kiépítésére történt kísérlet az 1951-ben megalakult Állami Egyházügyi Hivatalon keresztül. Ez az intézmény hivatalosan a vallásfelekezetekkel kötött egyezmények és megállapodások végrehajtására és a vallásfelekezetek állami támogatására alakult, de hatásköre ennél sokkal szélesebb volt, lényegében az egyházak felett teljes adminisztratív felügyeletet gyakorolt.
2019. September 22.
A cseh Josef Beran azok közé a közép- és kelet-európai főpapok közé sorolható, akik bírálták és szembe helyezkedtek a német nemzetiszocialista agresszióval, majd a második világháborút követően a kommunistáktól hasonló támadásokat, nem egyszer üldöztetést kellett elszenvedniük. Mindkét szélsőséggel szemben törekedtek – népük boldogulását szem előtt tartva – egyházuk és híveik érdekeit és jogait biztosítani, védeni. A cseh Beran így méltán egy lapon említhető a magyar Mindszenty Józseffel vagy éppen a horvát Alojzije Stepinaccal.
2019. September 14.
Jóllehet, a legtöbb középkori magyar uralkodót Fehérvárott, az egykori koronázóbazilikában helyezték végső nyugalomra, azonban az is közismert, hogy számos királyunkat a Kárpát-medence más településein temették el. Aba Sámuel például Feldebrőn, I. András Tihanyban, I. Béla Szekszárdon, Szent László és Luxemburgi Zsigmond Váradon, II. András Egresen, IV. Béla pedig Esztergomban temetkezett. E sorba illeszkedik első királyunkat, Szent Istvánt az ország trónján követő Orseolo Péter is, akinek sírját a pécsi székesegyház rejti.
2019. August 31.
Idén immár ötödik alkalommal rendezte meg a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport a hagyományosan augusztus első napjaiban tartott Egyháztörténeti Nyári Akadémiáját. Az első, 2015. évi „szabadegyetem” óta hagyománnyá vált esemény idén Eger városában zajlott augusztus 1. és 4. között, középpontjában ez alkalommal az Egri Főegyházmegye története állt. A szakmai programok fő helyszíne az Egri Érseki Papnevelő Intézet Szent János-háza volt, az utolsó nap pedig az Egri Főegyházmegyei Levéltár, valamint az Érseki Látogatóközpont meglátogatásával telt.
2019. August 23.
Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek emlékirataiban egy helyen így ír: „Ám az egyháznak sohasem alkonyodik. A várfalakat a barbárok elpusztítják, az egyházat még az időnként felburjánzó belső emberi hibák, sőt maguk az ördögök sem tudják elpusztítani… Üldöztetése növekedését, virulását, szilárdságát jelenti… Megtámadva győz, tőrvetéseken felülkerekedik, gyalázatoktól tetézve még tündöklőbb lesz… és az ő igazi húsvétja odaát következik el.” A magyar egyházat a szocializmus közel negyven éve alatt, bár kemény megpróbáltatásokon ment keresztül, nem sikerült megtörni. Sőt, ez az időszak vértanúkat, boldogokat adott a magyarok lelki épülésére, s a templomfalak közé visszaszorított hivatalos vallásosság mellett búgópatakként magánházaknál, kirándulásokon, titokban elindult a kisközösségi vallásgyakorlás, ami a hit megerősödését hozta. Ennek az időszaknak a nyitányát, a katolikus egyház meggyengítésének, alávetésének első lépéseit szeretném megvizsgálni jelen cikkemben.
2019. June 3.
Véghseő Tamásnak, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektorának és az MTA-SzAGKHF Lendület Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport vezetőjének invitálására vettem részt 2019. május 23-án az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport képviseletében, a két kutatócsoport közötti szakmai és tudományos együttműködés elmélyítésére az Egyháztörténészek Országos Találkozóján. A rendezvénynek a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola adott otthont.
2019. June 1.
A Győri Egyházmegyei Levéltár, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár, valamint a MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport konferenciával és kiállítással emlékezett Naprághy Demeter győri püspök előtt halálának négyszázadik évfordulóján. A konferenciát – melynek a győri Brenner János Hittudományi Főiskola adott otthont – Veres András megyéspüspök nyitotta meg, aki nagy örömét fejezte ki, hogy püspökelődjének tevékenységét és örökségét avatott szakértők tolmácsolásában ismerhetik meg a szép számban összegyűlt érdeklődők. Rózsavölgyi László, Győr Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke röviden áttekintette, hogy mit köszönhet Győr a néhai püspöknek: a székesegyház, a Szent László herma és impozáns könyvtára mai is a város büszkesége.
2019. May 9.
120 éve született, már 1969-ben felvették a világ igazai sorába,  1996-ban helytállásáért Magyarországon posztumusz Bátorság érdemjelet kapott, 13 éve avatták boldoggá.