Collectanea Studiorum et Textuum


A Collectanea Studiorum et Textuum a római kutatási eredményeket nem, vagy csak részben tartalmazó monográfiákat, értekezéseket, tanulmány- és lexikonköteteket tartalmaz. Rendeltetése továbbá a hazai és bécsi (valamint egyéb) vonatkozású forrásfeltárás szolgálata, a szövegközlések mellett adattárak, segédletek közreadásával.

Rendelés: cvh@btk.ppke.hu

CLASSIS I

vol. 1
Tusor Péter

TUSOR PÉTER, „Írom kegyelmednek, mint igaz magyar igaz magyarnak”. Lippay György veszprémi és egri püspök, esztergomi érsek levelei magyar arisztokratákhoz, nemesekhez (1635–1665) (CST I/1), Budapest 2015. liv + 544 p. + 9 melléklet (hasonmások, térkép)
 
A kötet, amely egy korábbi gyűjtés kiegészítése, szakapparátussal történő „felszerelése” és sajtó alá rendezése, az eredeti Lendület-program szupplementumaként készült el. A benne közlésre kerülő forrásanyag: a Lippay György által akár bécsi udvari magyar kancellárként (1635–1642), akár az ország prímásaként (1642–1666) a nádorokhoz, országbírókhoz, kerületi főkapitányokhoz stb. írott, összesen 448 levél a 17. század középső harmadának duális, a rendek és az uralkodó között megoszló hatalomgyakorlás működésének részleteibe engednek bepillantást.
 
Szemléltetik, hogy az ország kormányzása milyen transzmissziókon keresztül működött a bécsi birodalmi központból, mi volt ebben az egyházi rend vezetőinek a szerepe, viszonya a „status saecularis” irányítóihoz. Bemutatják, hogy melyek voltak az összetett rendszer mozgásának nehézségei, buktatói (kiváltképpen a két rendi pólus, a prímás és a nádor folyamatosan hullámzó viszonya tekintetében). Megtudható belőlük, hogy milyen technikák szolgáltak a működőképesség biztosítására, alkalmasint gyors és eredményes döntések elérésére, végrehajtására. Adatoltan nyomon követhető, hogy a 17. század elején kialakult, Pázmány érseksége alatt konszolidálódott rendszer, melyben az esztergomi érsek az ország prímásaként megkerülhetetlen hatalmi központ a nádor mellett a Királyság kormányzásában, az 1650–1660-as évek fordulóján hogyan porlad szét hétről-hétre a formálódó Habsburg-abszolutizmus zátonyain.
 
Az akár kancellárként, akár prímásként írt levelek fontos mozaikkockái azok a hiánypótló információk, amelyek a császári udvarról tudósítanak. Kormányzattörténeti szempontokat vizsgálva számos hiánypótló adatot találunk az udvari döntéshozatal hivatali működésének részleteire. A magyar kormányszervek, az Udvari Magyar Kancellária, a Pozsonyi Kamara szerepére és a Magyar Tanácsra vonatkozó utalások mellett az országgyűlések előkészítése szintén gyakran visszatérő téma. Az erdélyi politikára vonatkozó szépszámú iratból kitapintható, hogy Lippaynak minden igyekezete ellenére sem sikerült Pázmány helyébe lépni az I. Rákóczy Györggyel ápolt kapcsolatok terén.
 
A politika- és kormányzattörténet mellett meghatározók a hadtörténeti dimenziók. Az iratanyagban a kifejezetten egyházi vonatkozású tematika tulajdonképpen másodlagosnak tekinthető. A levelekből egy magyar főpap rendkívül sokrétű, összetett társadalmi kapcsolatrendszere tárul fel. Kezdve a társadalmi, hivatali állásból fakadó jogi, reprezentációs jellegű érintkezések sorától egészen a személyes, mély barátság vagy épp ennek ellenkezőjének példáiig. A közlésre kerülő levelekből történelmi szerepe, kapcsolatai mellett számos személyes adatot, érdekességet is megtudhatunk írójukról.
 
Recenzió (Obeliscus)
Recenzió (Aetas)

Letöltés:
vol. 2
Tóth Krisztina

Tóth Krisztina: A szombathelyi egyházmegye története Grősz József egyházkormányzása idején (1936–1944) (CST I/2), Budapest 2015. 326 p. + 4 melléklet (fényképek)

A könyv a szombathelyi egyházmegye eddig ismeretlen 20. századi fejezetét tárgyalja, amikor az élén Grősz József állt – 1936-tól 1939-ig apostoli adminisztrátorként, 1939-től 1943-ig megyéspüspökként, 1943-tól 1944-ig pedig ismét apostoli adminisztrátorként –, folytatva a Géfin Gyula paptörténész által szerkesztett és 1929 és 1935 között kiadott három kötetes A szombathelyi egyházmegye történetét. Jelentősége kettős. Egyrészt Vanyó Tihamér szempontjait alapul véve és a vizsgált kor sajátosságaihoz igazítva egy mintaszerű egyházmegye történetet kínál. Sorra veszi a főpásztor kinevezéseinek hátterét, az egyházmegye igazgatását, a papság feladatait, szerzetesek szerepét, a katolikus oktatást, a világiak apostolkodását és a lelkiségi mozgalmakat. Másrészt a Mindszenty távollétében három alkalommal a püspöki kar élén álló Grősz József egyházi karrierjének egy korábbi fejezetébe enged betekintést, felvázolva egyházkormányzati elveit.

A szerző rendkívül széles forrásbázisra építette művét: 13 levéltár és 1 kézirattár anyagát használta, köztük jelentős számban vatikáni levéltári dokumentumokat. A kötethez függelék – forrásközlés, térképek, táblázatok –, négy egész oldalas fénykép, valamint jegyzetekkel ellátott, hosszabb angol nyelvű összefoglaló tartozik. Mindazok, akik az egyházmegye története iránt érdeklődnek vagy a Szentszék és Magyarország kapcsolatához keresnek adalékot, haszonnal forgathatják.

Letöltés:

CLASSIS I.

4.
Erdő Péter–Szovák Kornél–Tusor Péter

Formularium Ecclesiae Strigoniensis (Collectanea Studiorum et Textuum, vol. I/4), edendo operi praefuerunt Petrus card. Erdő, Cornelius Szovák, Petrus Tusor, Budapest  2018 (lxxxiv + 880 pp., 8 facsim.)

Az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár őrzi azt a középkor végi formulagyűjteményt, melynek  mintakódexe a 18. században Pozsonyon keresztül vezető kalandos úton jutott mai őrzési helyére, a  gyulafehérvári Batthyány Ignác püspök alapította Bibliotheca Batthyanyana gyűjteményébe. A két kézirat értelemszerűen egymással is, de főképpen az esztergomi érseki szentszék bírósági működésével áll rendkívül szoros kapcsolatban.

Amikor a 16. század elején a két kódex szövegét megszerkesztették ill. lemásolták, a számos altípust képviselő és számos funkciót betöltő levélmintagyűjtemények szerkesztése nagy múltra tekinthetett már vissza a középkori Magyarországon. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az ilyes fajta tevékenység az ösztönzést Itáliától nyerte: az észak-itáliai egyetemek 13. századi magyar hallgatóinak tanulmányaitól kezdve, a 14. század eleji pápai legátusok hivatali tevékenységének mintaadásán keresztül, a 15–16. század fordulója olasz helynökeinek munkálkodásáig bezárólag. Így az elméleti ismeretekre ráépültek a minták, végül a személyes gyakorlat alakította ki a rendszert. A világi és egyházi formuláskönyvek legfontosabb jellemzője kezdettől fogva a helyi bírósági gyakorlat jogrendjének és elveinek az írásban történő rögzítése volt. Ezt ugyan mindenkor befolyásolta a felsőoktatásban elsajátított elméleti joganyag, lényegében a jogszokás volt a bíróságok működésének az alapja, az egyes országok ebben a tekintetben szuverén jogterületnek számítottak. A formuláriumok kezdetei kezdetben partikuláris gyűjteményeket eredményeztek mindkét – a szekuláris és az egyházi – területen, a 15. század végének fejleménye volt a szintézisek megjelenése.

A két kódex – az esztergomi Nyási-gyűjtemény és a gyulafehérvári Beneéthy-kézirat – az egyházi jogéletben ugyanúgy a középkor végi szintézis képviselői, miként a pécsi Magyi-kódex a világi-közjegyzői gyakorlatban. A mintakéziratot 1512 előtt Beneéthy Máté, az esztergomi prímási szentszék jegyzője állította össze expediált iratok összegyűjtése és racionális csonkolása (= űrlapszerűvé tétele) útján, ezt az anyagot ismeretlen jegyző Nyási Demeter érseki helynök irodájában 1521 körül lemásolta, némiképp átszerkesztette, néhány darab elhagyása után számos darabbal kiegészítette. Bár az originális szerkesztőmunka a korábbi (minta)kézirat sajátja, a kiegészített változat a középkori esztergomi egyházkormányzat legteljesebb dokumentációját tartalmazza. Szövegkiadásunk első ízben tesz közzé kritikai kiadásban teljes szövegében egyházkormányzati kézikönyvet. Az editio alapját a Nyási-kódex képezi, apparátusa és függeléke ugyanakkor lehetővé teszi a mintakódex szövegállományának megismerését is. Mivel sem a Beneéthy-kódex, sem a Nyási-verzió önmagában nem hibátlan, a két változat folyamatos szem előtt tartásával a kiadók kísérletet tettek a Stylus Strigoniensis középkor végi rekonstrukciójára, a kérdéses helyek mélyreható mérlegelése útján hozták meg döntésüket a kínálkozó lehetőségek kérdésében. A kiadás ily módon a klaszszika-filológiában kimunkált szövegkonstrukciós gyakorlatot követi, ugyanakkor a többszintű apparátus segítségével a két kézirat teljes szövege nehézség nélkül  megismerhető belőle, ezeket tárja minimális történeti kommentárok kíséretében az olvasók elé, feltüntetve a párhuzamos helyeket és a nyomtatásban korábban napvilágot látott kivonatokat is.

A szöveg beható tanulmányozása lehetővé teszi, hogy a használó megismerje az egyházkormányzat késő középkori mindennapjait, az egyházi bíráskodás gyakorlatát, a zsinattartás rendjét, a vizitációs ellenőrző tevékenység módszereit és körülményeit, a lelkészkedő papsággal kapcsolatban felmerülő kérdéseket, a szerzetesi reform bonyolult összefüggéseit, a hívek ügyes-bajos szentszéki dolgait (végrendelet, kölcsön, kegyes adomány, búcsúnyerés, koldulási engedély, kiközösítés, feloldozás stb.), végezetül a liturgikus gyakorlat főbb kérdéseit. A színes kép a teljesség igényét is kielégíti, alig gondolható el olyan téma az egyházi élet területéről, melynek mintalevelét ne vették volna fel az összeállítók a gyűjteményekbe. A későbbiekben a szövegkötethez részletes kommentárkötet írását tervezik a szerzők, továbbá a helynöki tevékenység köréből korunkra maradt eredeti dokumentumok összegyűjtését és a mintagyűjteménnyel való szembesítését.

Tartalom letöltése:

CLASSIS II

tom. 1
Török József–Tusor Péter–Tóth Krisztina (szerk.)

TÖRÖK JÓZSEF–TUSOR PÉTER–TÓTH KRISZITNA (szerk.): Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában, (CST II/1), Budapest 2015. pp. 436 + 2 melléklet (fényképek)
 
A II. Vatikáni Zsinat bezárása 50. évfordulója alkalmából kiadott kötet a Pápai Történettudományi Bizottsággal történő kooperáció keretében, illetve ennek nyomán született. Török József és Tusor Péter előszavát követően első része tanulmányokat tartalmaz, amik új szemszögből közelítik meg a zsinat és recepciója témakörét, míg második része a kooperáció keretében végzett tekintélyes anyaggyűjtés eredményét tárja az érdeklődők elé.
 
A tanulmányok sorát Gárdonyi Mátéé nyitja, aki egy általános áttekintést adva mutatja be a teológia útkeresését a „szocialista társadalomban” a II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint. Rétfalvi Balázs Kovács Sándor szombathelyi püspök zsinati részvételével foglalkozik, melyhez többek között a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban őrzött gazdag forrásanyagot vonultatja fel. Sági György Brezanóczy Pál életútját vizsgálja, különös tekintettel II. Vatikáni Zsinati részvételére. Tóth Krisztina Klempa Sándor Károly zsinati szakértőnek a zsinat harmadik ülésszakáról egyházmegyéje papjainak írt beszámolóját adja közre közvetlenül egy résztvevő szemszögéből láttatva azt.
 
A kötet nemcsak a konkrét zsinati részvételre koncentrál, hanem a határozatok, elképzelések megvalósításának lehetőségeit is felvillantja azokon a kereteken belül, amelyet a kommunista berendezkedés lehetővé tett. Jávor Miklós a hivatalos egyházi hierarchia egy aspektusát, a katolikus és protestáns „békeszervezetek”-et és „béketevékenység”-et vizsgálja a Kádár-korszakban. Beke Péter az Állami Egyházügyi Hivatal Szolnok megyei tevékenységét részletezi az 1970-es években. Benyhe Bernát pedig a Bokor közösség szerepét mutatja be a kötet legterjedelmesebb tanulmányában, széleskörű forrásfeltárás alapján.
 
Az inventárium rész Tóth Krisztina bevezetésével indul, aki a kutatástervezést, a kutatás módszertanát, eredményeit és kilátásait veszi sorra. Ezek után következik a kutatócsoport által összeállított táblázat a magyar zsinati atyák magyarországi levéltárakban fellelhető hagyatékáról, amely kiváló tájékozódási pontul szolgál az e témával foglalkozó történészeknek. A kötethez név és helymutató, illetve az egyes tanulmányokról angol összefoglaló tartozik.
 
Az inventárium táblázata bővebb változatban letölthető: Scheda Descrittiva dei padri conciliari ungheresi
A kutatást összefoglaló angol nyelvű tanulmány: Krisztina Tóth, Documents of the Hungarian Council Fathers in Hungarian Archives. Lessons and perspectives of a teamwork,  Il concilio Vaticano II alla luce degli archivi dei padri conciliari (a cura di Philippe Chenaux), Roma 2015, 253–269.

Letöltés:

CLASSIS III

fasc. 1
Wolfgang Reinhard

Wolfgang Reinhard, Felekezet és felekezetszerveződés Európában. A tudományos diskurzus fejleményei (CST III/1) (ford. Forgó András; szerk. Tusor Péter), Budapest 2017. pp. 32.

Wolfgang Reinhard tanulmánya itt és magyar nyelven jelenik meg először. Elöljáróban vázolja a konfesszionalizációs, azaz felekezetszerveződési modell 1977-es megalkotásának körülményeit, illetve a negyvenéves elmélettörténet egyes állomásait. A szerző 1977 és 2010 között hat tanulmányában is foglalkozott a konfesszionalizációval: továbbgondolta elképzeléseit, illetőleg válaszolt a kritikákra. 1977-es munkájában arra mutatott rá, hogy a katolikus „ellenreformáció” a protestáns reformációval párhuzamosan hozzájárult az európai társadalom modernizációjához. 1981-ben az Ágostai Hitvallás (Confessio Augustana) egy évvel korábbi jubileuma alkalmából ismét elővette a témát, visszanyúlva Ernst Walter Zeeden „felekezetiség korszakának” javaslatához. Itt az ellenreformáció már nem a három lépésű dialektikus modell (reformáció/ellenreformáció/konfrontáció) egyik állomásaként került elő, hanem párhuzamosan vizsgálta az 1500-as években kialakuló felekezeteket (német evangélikus – mediterrán trienti katolikus – svájci református – anglikán), továbbá azok egy irányba mutató spirituális, szellemi és társadalmi modernizációs szerepét.

Reinhard a felekezetszerveződést nem csak a német territoriális egyházak kontextusában elemezte: a vizsgálódást Franciaországra és Itáliára is kiterjesztette. Mint felidézte, 2010-ben bemutatta, hogy miként jöttek létre és határozták meg magukat az új felekezetek. Az életképesek miért tudtak fennmaradni, sok kezdeményezés (pl. anabaptisták, antitrinitáriusok) pedig miért tűnt el, vagy szorult perifériára.

Tanulmánya második felében a szerző az elméletét ért újabb kritikákra reflektál, illetve részben kultúrantropológiai szempontok mentén továbbgondolja modelljét. Vázolja az inter- és transzkonfesszionális jelenségek jelenlétét – de rögtön hozzáteszi, hogy ezek kivételes esetek, nem jelentik az egész tézis cáfolatát.

Wolgang Reinhard végső összegzése szerint a kora újkori vallási folyamatokat nem a történeti hatás/ellenhatás, hanem a modernizációs parallellitás (különböző nézőpontok egymás mellettisége) szemszögéből értékelő felekezetszerveződési modell helytálló és fejlődőképes paradigmának bizonyult az európai történelem megismerésében és megértésében.