konferencia

A magyar domonkos rendtartomány 800 éve

A magyar domonkos rendtartomány idén ünnepli alapításának 800. évfordulóját. Az elmúlt évszázadok történetének bemutatására a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény és a Szent István Tudományos Akadémia 2021. június 14-én konferenciát szervezett A magyar domonkos rendtartomány 800 éve címmel Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán.

Római nemzetközi konferencia a Fraknói Kutatócsoport szervezésében

Az egyes helyi egyházakat, nemzeti közösségeket képviselő római ágensek, azaz ügyvivők/képviselők 19–20. századi működésének keretei kevésbé feltártak, mint 16–18. századi kollégáik hasonló tevékenysége. Örvendetes módon azonban egyre több kutató foglalkozik e szerepkör tartalmának érdekes és számos kihívást jelentő feltárásával.

Az Egyháztörténészek VI. Országos Találkozója

Véghseő Tamásnak, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektorának és az MTA-SzAGKHF Lendület Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport vezetőjének invitálására vettem részt 2019. május 23-án az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport képviseletében, a két kutatócsoport közötti szakmai és tudományos együttműködés elmélyítésére az Egyháztörténészek Országos Találkozóján. A rendezvénynek a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola adott otthont.

“Fáradozással és béketűréssel” – Naprághy Demeter-emléknap

A Győri Egyházmegyei Levéltár, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár, valamint a MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport konferenciával és kiállítással emlékezett Naprághy Demeter győri püspök előtt halálának négyszázadik évfordulóján. A konferenciát – melynek a győri Brenner János Hittudományi Főiskola adott otthont – Veres András megyéspüspök nyitotta meg, aki nagy örömét fejezte ki, hogy püspökelődjének tevékenységét és örökségét avatott szakértők tolmácsolásában ismerhetik meg a szép számban összegyűlt érdeklődők.

Nemzetközi pápaságtörténeti konferenciát szervezett a Fraknói Kutatócsoport

Rangos nemzetközi szimpóziumot szervezett a Magyar Tudományos Akadémia és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoportja szeptember 27–28-án Budapesten. A szimpózium azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a helyi egyházi szervezetek ügyeit kik és hogyan képviselték, intézték az Apostoli Szentszéknél a kora újkor folyamán. A tanácskozásnak, melynek a Magyar Tudományos Akadémia Képes terme adott otthont, társszervezője volt a viterbói egyetem bölcsészkaráról (DISUCOM) Matteo Sanfilippo professzor pápaságtörténeti kutatóintézete.

Egy új generáció bemutatkozása

Az elmúlt években a Kárpát-medencei magyarság történész-hallgatói példás módon szervezték meg saját egyesületeiket, műhelyeiket, amelyek tudományos, tudománynépszerűsítő és közösségi programjaikkal meghatározó szereplőivé váltak az egyetemi universitas világának. Igaz ez a 2011 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem öntevékeny köreként működő Kubinyi Andás Történész Műhelyre is, ami felvállalta, hogy 2018. március 21. és 23.

Mohács a történelemben és hagyományokban

Nemzeti emlékezetünk egyik legtöbbet citált eseménye a mohácsi csatavesztés, melyben az útókor a középkori Magyar Királyság sírba szállását látja. Ennek következtében a mohácsi csatát nem csak a történészek körében övezi nagy érdeklődés. Így a csata 490. évfordulóján is több tudományos program várta az érdeklődőket. Eme emlékév zárásának is tekinthető a 2016. december 17-én Mohácson megtartott tudományos konferencia, ami a csatát, valamint annak előzményeit és utóéletét kívánta különböző szempontokból, eddig nem, vagy csak kevésbé kutatott források alapján bemutatni.

Az erdélyi egyházmegye újjászületésének 300. évfordulóját ünnepelték Gyulafehérváron

Erdély római katolikus főpásztorainak 1716. évi visszatéréséről emlékeztek meg október 20-án és 21-én a gyulafehérvári várban. Az eseményről a tudományos munkába bekapcsolódó MTA-PPKE „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport részéről Tusor Péter számol be.

A „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport szimpóziuma a hungarológiai kongresszuson

A VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus első munkanapján, augusztus 23-án a Pécsi Tudományegyetem Vargha Damján konferenciaterme adott helyet a 21. századi vatikáni magyar történeti kutatásokat ismertető előadás-sorozatnak. A szimpóziumról Tóth Krisztina, a kutatócsoport tagja számolt be.