pápaság

A katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinat idején és az azt követő évtizedekben a Szent Péter székét betöltő egyházfők mindegyikének valamilyen fokon elismeri szentségét. XXIII. Jánost II. János Pál pápa 2000-ben avatta boldoggá, Ferenc pápa (2013–) 2014-ben szentté; VI. Pált Ferenc pápa 2014-ben boldoggá, 2018-ban szentté. Ugyanő avatta boldoggá 2022-ben I. János Pál pápát. II. János Pál boldoggá avatására 2011-ben XVI. Benedek pápa (2005–2013), szentté avatására 2014-ben Ferenc pápa által került sor.

Fejérdy András kivételével a Kutatócsoport tagjai írták és szerkesztették, illetve voltak az ötleadói a Rubicon 2023. májusi, a Ferenc pápa magyarországi látogatása alkalmából megjelent pápaságtörténeti tematikus számának.

Részletek itt.

A PPKE BTK híre itt.

Nem Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök 2023. március 4-i felszentelése Trevi püspöki címére volt az első alkalom a magyar egyháztörténetben, amikor Rómából nem érkezett meg időben a pápai bulla. Míg azonban múlt szombaton a pápai oklevél fizikai hiányát a pápai nuncius könnyen orvosolni tudta, közel négy évszázaddal ezelőtt komoly bonyodalmat okozott a X. Ince bullája.

A nagyformátumú és karizmatikus egyházfő, II. János Pál pápa halála után a korunk legjelentősebb katolikus teológusaként számon tartott Joseph Ratzingerre hárult a kötelesség, hogy XVI. Benedek néven betöltse Szent Péter székét. Ezzel nem egyszerű feladat háramlott rá, de igyekezett egész szolgálata alatt helytállni. A Hittani Kongregáció bíboros prefektusaként, majd pápaként több mint három évtizeden keresztül a katolikus Egyház meghatározó személyisége volt, de egész teológiai munkássága is nagy nyomot hagyott maga után.

A II. Vatikáni Zsinatot lezáró és a reformokat életbe léptető pápaként vonult be a katolikus Egyház történetébe VI. Pál pápa, akire újító konzervatívként a párbeszéd embereként tekinthet az utókor.

XI. Piusz pápa pontifikátusának jellemzője volt, hogy hol sikeresen, hogy pedig sikertelenül, de konkordátumok és egyéb egyezmények útján törekedett rendezni a fennálló vitás helyzeteket. Szintén fontosak enciklikái, melyekben igyekezett kifejezésre juttatni a pápaság és az egyház álláspontját a világ különböző szegleteiben jelentkező visszásságokról; máskor pedig az egyház célkitűzéseit rögzíteni ugyanebben a formában.

A közbeszédben sokszor találkozhatunk azzal a kijelentéssel, hogy Róma és a pápaság cserbenhagyta az oszmánok ellen vívott évszázados harcban Magyarországot, és nem tett semmit az agresszíven terjeszkedő szultánokkal szemben. A valóság ezzel szemben az, hogy a 15–17. században a római szentszék számára kiemelkedően fontos volt a magyarországi hadszíntér, és az oszmán-ellenes harcokhoz sok esetben nyújtottak diplomáciai, anyagi, vagy éppen konkrét katonai segítséget.

A pápaság külpolitikájának a 15. század közepe óta központi témája volt a kereszténység legnagyobb ellensége, a török elleni harc. Magyarországot a Szentszék nemcsak közvetlenül diplomáciai eszközökkel vagy pénzbeli támogatással segítette, hanem az európai államok kapcsolatrendszerének alakításában is elsődleges szempont volt a keresztény fejedelmek kibékítése és a török elleni összehangolt támadás lehetőségének megteremtése. A pápa ezirányú diplomáciai törekvéseinek Nándorfehérvár 1521. évi eleste adott újabb lökést.

Négyszáz évvel ezelőtt ezen a napon, 1621. január 28-án ért véget Camillo Borghese, azaz V. Pál pápa pontifikátusa. Uralma különösen izgalmas korszaka a pápaság történetének. Ezért az évforduló kapcsán érdemes áttekinteni uralkodásának történetét, amely merőben új irányt hozott a pápaság kora újkori történelmében.