Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek emlékirataiban egy helyen így ír: „Ám az egyháznak sohasem alkonyodik. A várfalakat a barbárok elpusztítják, az egyházat még az időnként felburjánzó belső emberi hibák, sőt maguk az ördögök sem tudják elpusztítani… Üldöztetése növekedését, virulását, szilárdságát jelenti… Megtámadva győz, tőrvetéseken felülkerekedik, gyalázatoktól tetézve még tündöklőbb lesz… és az ő igazi húsvétja odaát következik el.” A magyar egyházat a szocializmus közel negyven éve alatt, bár kemény megpróbáltatásokon ment keresztül, nem sikerült megtörni. Sőt, ez az időszak vértanúkat, boldogokat adott a magyarok lelki épülésére, s a templomfalak közé visszaszorított hivatalos vallásosság mellett búgópatakként magánházaknál, kirándulásokon, titokban elindult a kisközösségi vallásgyakorlás, ami a hit megerősödését hozta. Ennek az időszaknak a nyitányát, a katolikus egyház meggyengítésének, alávetésének első lépéseit szeretném megvizsgálni jelen cikkemben.