A Kutatócsoport újabb külföldi kiadványa

Az egyes helyi egyházakat, nemzeti közösségeket képviselő római ágensek, azaz ügyvivők/képviselők 19–20. századi működésének keretei kevésbé feltártak, mint 16–18. századi kollégáik hasonló tevékenysége. Örvendetes módon azonban egyre több kutató foglalkozik e szerepkör tartalmának érdekes és számos kihívást jelentő feltárásával. A Fraknói Kutatócsoport 2018 szeptemberében Budapesten, az MTA palotájában már nagyszabású tudományos ülést rendezett a témában, „The Agents of Foreign Communities and European-American States in Rome” (A külföldi közösségek és európai-amerikai államok római ágensei) címmel. Ezt követően a 15–18. századi ágensek tevékenységét vizsgálták az előadók, majd 2019-ben immár a 19–20. századot tárgyalva került sor olasz, osztrák és magyar előadókat felvonultató újabb nemzetközi konferenciára, ezúttal már az Örök Városban. A rendezvénynek a patinás Istituto Nazionale di Studi Romani adott otthont, melynek épülete az Egyházi Állam fennállásáig a Püspöki és Szerzetesi Kongregáció székhelye volt. A szimpóziumot kiterjedt nemzetközi együttműködés keretében a viterbói egyetem bölcsészkara (Università della Tuscia, DISUCOM), az Istituto Nazionale di Studi Romani, a római Centro Studi Emigrazione és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport rendezte.

A nagy sikerű rendezvény előadásait tartalmazó tanulmánykötet a napokban látott napvilágot Tusor Péter és Matteo Sanfilippo szerkesztésében a viterbói Edizioni Sette Città-nál a "Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche" sorozat 9. köteteként. A szerkesztők előszava mellett tíz olasz és angol nyelvű tanulmányt és névmutatót is tartalmazó tanulmánykötet e kérdéskört járja körbe. Jelen munka a Fraknói Kutatócsoport ötödik, rangos külföldi kiadónál nemzetközi együttműködésben megjelent kiadványa.

A kötet adatai: Gli agenti presso la Santa Sede delle comunità e degli stati stranieri II. secoli XVIII-XX. a cura di Matteo Sanfilippo, Péter Tusor, (Studi di storia delle istituzioni ecclesiastiche 9) Viterbo: Sette Citta 2021.