A Die Presse a Püspöklexikonról

Ausztria vezető konzervatív napilapja, a Die Presse 2020 decemberében részletesen írt a nyár folyamán Berlinben, a Duncker & Humblot gondozásában megjelent  Bischofslexikon der Habsburgermonarchie 1804–1918 c. kötetről. A több mint hetedfélszáz oldalas lexikon a Bécsi Egyetem Egyháztörténeti Intézete és a Fraknói Kutatócsoport  kooperációjának eredménye.

A 2006-ig visszanyúló, 2012-től az MTA Lendület Program keretében elmélyített fontos munkakapcsolat genezise a Fraknói Kcs. római jelenlétéhez kapcsolódik. Megalapozására anno vatikáni levéltári közös kutatások alakalmával került sor. A széleskörű hazai és nemzetközi teammunkának köszönhetően megszületett életrajzi adattár egyúttal jelzi, hogy a Fraknói Kcs. a központi római projektjei mellett és sok szempontból ezekre építve kiemelt figyelmet fordít egyéb, hiánypótló egyháztörténeti kutatásoknak.  E vizsgálatok súlypontját elsődlegesen a Lendület-korszakban megkezdett munkálatok továbbvitele képezi. 

A Bischofslexikon bécsi, római és hazai bemutatói előkészítés alatt állnak. Mihelyt a vírushelyzet lehetővé teszik, megrendezésre kerülnek. A római várhatóan az Osztrák Történeti Intézetnek helyt adó Forum Austriaco di Cultura a Roma szervezésében, 2021. május közepén lesz.