Fél éve, amikor a Magyar Bencés Kongregáció 500 éves évfordulója kapcsán a tihanyi bencés konferenciára utaztunk, az idő rendkívül gyorsan telt, mivel jól elbeszélgettünk szakmai és kevéssé szakmai jellegű kérdésekről. Akkor nem gondoltam volna, hogy ez lesz az utolsó alkalom, amikor Balázzsal együtt megyünk egy ilyen jubileumi ünnepségre. Két hónappal később villámcsapásként ért a hír, hogy halálos beteg és lemondtak róla az orvosok. Ő azonban nem adta fel, még további három hónapig harcolt a halálos kórral. Mindig életvidám, szakmai kérdésekben naprakész fiatalembernek ismertem meg, aki szorgalmával, precizitásával méltán kiemelkedett a kortársak közül.
1978-ban született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a pannonhalmi bencés gimnáziumba végezte, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karára járt, ahol 2003-ban történelem és levéltár szakon, 2004-ben politológiából szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, első tanulmányai a Szent József Hospitium Egyesületről, a rendi hagyomány és modernitás konfliktusáról és az angolkisasszonyok klotildligeti iskolájáról szóltak. Már fiatalon kitűnt tehetségével, ugyanis 2003-ban a Szent Imre körről írt OTDK dolgozatával első helyezést ért el, és elnyerte a Pro Scientia aranyérmet. Ezt a kitüntetést csak az egyetemi éveik alatt előadások, tudományos alkotások formájában kimagasló teljesítményt nyújtó diákok, közülük is csak a legkiválóbbak kaphatják meg. Balázs közéjük tartozott.
Történészi pályája lendületesen indult felfelé, először a magyar egyháztörténészek jelenlegi nesztorával, Adriányi Gáborral publikált Nyisztor Zoltánról, majd 2003-tól 2006-ig az ELTE-n doktori tanulmányokat folytatott, a 20. századi egyháztörténeti kutatások két meghatározó személyisége, Gergely Jenő és Balogh Margit témavezetése alatt bontogatta szárnyait. Disszertációját Serédi Jusztinián hercegprímási tevékenységéből írta és 2010 őszén védte meg. Publikálására még nem került sor, de január végi kórházi látogatásunkkor a leendő nyitóképet megbeszéltük, és Tusor Péterrel megígértük neki a megjelentetését. Balázs többször végzett kutatásokat a Vatikáni Titkos Levéltárban, illetve az Államtitkárság Történeti Levéltárában: 2009 nyarán, majd 2014 tavaszán és őszén – utóbbit a z MTA-PPKE ’Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoport támogatásával. A Kutatócsoport munkájába 2015-ben Bolyai-ösztöndíjas tudományos munkatársként kapcsolódott be. Tanulmányai az egész Horthy-korszak egyháztörténetének főbb témaköreit, meghatározó kérdéseit felölelték.
Fáradhatatlanul dolgozott még betegágyán is. Tele volt álmokkal, megvalósításra váró tervekkel, tanulmányokkal, szeretett volna meggyógyulni. Még ott is tudott optimista és vidám lenni. Kórházi látogatásunk alkalmával említette, hogy egy 2016 novemberében megrendezésre kerülő konferenciára készül. Tervét nem valósíthatta meg, mivel a betegség győzedelmeskedett, a halál február 19-én elragadta. Balázsnak mindössze 38 év adatott, de ez alatt az idő alatt maradandót alkotott; rendkívül termékeny szellemi örökséget hagyott az utókorra. Biztos vagyok benne, hogy munkái a történettudományban meghatározóak lesznek, nagyon sokan támaszkodhatnak majd kutatásaira. Fiatalon elment közülünk, s már most fájón érezzük kedves személyének, baráti szavainak hiányát. A történeti összefüggéseket nálunk már kétségtelenül világosabban látja, és talán az eddig csak tanulmányai, könyve lapjain megjelenő szereplőkkel személyesen beszélget, s velük együtt fentről mosolyog a történeti igazságokat még csak kutató kollégákra.
Tóth Krisztina