Az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport IV. műhelyszemináriumának keretében 2018. május 18-án került sor Lakatos Bálint újonnan megjelent kötetének bemutatójára, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Mikszáth téri épületében. A Collectanea Vaticana Hungariae sorozatban, a Fraknói Kutatócsoport és az MTA–HIM–SZTE–MNL-OL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport kooperációjában napvilágot látott kötet a VI. Adorján pápa uralkodása idején (1522–1523) keletkezett magyar vonatkozású kérvényeket tartalmazza, ezzel hozzájárulva a magyar medievisztika e téren mutatkozó jelentős hiányosságának csökkentéséhez. Regesta Supplicationum. 1522–1523. A VI. Adorján pápa uralkodása alatt elfogadott magyar vonatkozású kérvények. Feltárta, közreadja és a kísérőtanulmányt írta: Lakatos Bálint (Collectanea Vaticana Hungariae I/16.) Budapest–Róma, 2018.
Tusor Péter, a Kutatócsoport vezetője köszöntötte a kutatási programját, a kötetbe foglalt eredményeket a katolikus egyetemi graduális oktatás keretében bemutató szerzőt, s az egybegyűlteket. Bevezető gondolataiban kiemelte a kötet historiográfiai jelentőségét, mely színvonalát és módszertani felépítését tekintve is irányadó lehet a későbbiekben e témával foglalkozni vágyó kutatók számára.
A szerző a kötet bemutatása során felidézte a témával és a kérvényekkel, mint forrástípussal való több mint tíz évvel ezelőtti első találkozását, Vatikáni Titkos Levéltárban végzett kutatásának idejét, majd az évekig tartó feldolgozó, rendszerező munkát, melynek eredményeképp a bemutatott kötet megszületett. Ez után ismertette a supplicatiós kötetek műfaji, stílusbeli sajátosságait, kutatási nehézségeit külön kiemelve ezek közül a feldolgozandó anyag mennyiségéből adódó helyzetet, melynek eredményeképp egyetlen kutató számára sem lehetséges a teljes áttekintés, több olyan szakemberre lenne szükség, aki ezzel a forráscsoporttal foglalkozna. A kérvény benyújtása módjának ismertetése után a szerző kiemelte: magyar szempontból a 14–16. századra vonatkozóan hiánypótlónak számítanak ezek a források. Ezek feldolgozásában mégis jelentős hiány mutatkozik a magyar középkorkutatásban, melyet jól szemléltet, hogy a Jagelló-kor például majdnem teljes egészében feldolgozatlan.
A VI. Adorján pontifikátusa alatt keletkezett 39 kérvénykönyvből 66 darab supplicatio szövegét gyűjtötte össze a szerző, melyeket magyar nyelvű regesztával, továbbá teljes szöveggel közölt kötetében. A kérvényekről összességében azt emelte ki bemutatójában, hogy benyújtóik főként klerikusok voltak, a fő ügykörök közé pedig a pappá szentelések, egyházi perek fellebbezései, búcsúk és diszpenzációk, valamint a megüresedett javadalmak ügyében benyújtott kérvények tartoztak. Az előkerült adatok főleg az egyes személyek életrajzi adataira, továbbá hely- és intézménytörténeti adalékokra nézve szolgálnak új, fontos információkkal.
Zárásként Lakatos Bálint köszönetet mondott mindazoknak, aki bármilyen formában hozzásegítették őt kötetének megjelenéséhez, majd végül arra buzdította a jelenlévőket, hogy lehetőség szerint törekedjenek arra, hogy maguk is kutatásokat folytathassanak a Vatikáni Titkos Levéltárban.
Horváth Terézia
Galéria
Beszámolók: Magyar Kurír, Újkor, PPKE BTK