A Fraknói Kutatócsoport VIII. egyetemi műhelyszemináriuma

2023. március 28-án került sor a Központi Szeminárium Bogdánffy-termében a vatikáni–magyar történeti sorozat (Collectanea Vaticana Hungariae) I/19. kötetének ismertetésére (Lósy, Lippay, Szelepchény. Három mikrobiográfia a kora újkorból (Vatikáni kivizsgálási jegyzőkönyvek közlésével, 1625–1666), Budapest–Róma 2022). A kutatást, módszereit és a fontosabb eredményeket a szerző, Tusor Péter ismertette a katolikus egyetem hallgatói és a megjelent többi érdeklődő számára.

Elöljáróban kiemelte, hogy a Fraknói Kutatócsoport tudományos munkásságának fontos forrásbázisát jelentik a 17. századi kánoni kivizsgálási jegyzőkönyvek. A Pázmány Péter (1616–1637) processus informativusának kiadásával (CVH II/6) megkezdett munkát folytatva jelen kötet Pázmány három utóda: Lósy Imre (1637–1642), Lippay György (1642–1666) és Szelepchény György (1666–1685) kinevezése kapcsán született forrásokat tartalmazza és elemzi.

A kutatás célszemélyeinek kiválasztását az esztergomi érsekeknek a kora újkor folyamán a magyar egyház-, köz-, társadalom- és művelődéstörténetben játszott meghatározó szerepe indokolja. A Pázmány-processzus publikálásának paradigmájából kiindulva a vizsgálat azt mutatja be, hogy minél szélesebb forrásbázisra támaszkodva hazai (Kárpát-medencei) és bécsi, valamint az itáliai (vatikáni) történeti dokumentumok milyen irányból és milyen szinten teszik lehetővé egy főpapi életút megismerését. Másként fogalmazva: a vatikáni források, jelesül a kánoni kivizsgálási jegyzőkönyvek milyen különleges, máshol fel nem lelhető információkat nyújtanak e célból. Mindezt pedig jelen munka nem összehasonlító elemzések, példák útján, hanem a teljes életutat biográfia-, pontosabban mikrobiográfia-szerűen, kritikai, kiváltképpen forráskritikai igénnyel áttekintve szemlélteti.

A kutatás fontos egyik fontos tézise, hogy Lósynak, Lippaynak és Szelepchénynek bár címerükben még nincs ott a világi rangelsőségüket, feudális autonómiájukat jelképező hercegi korona, törekvéseikben, igényeikben, egyházi és politikai tényleges praxisukban viszont már igen. Sőt a Pázmány-i törekvéseken nyugvó valós hatalmuk és tényleges befolyásuk az országos politikára jóval nagyobb, mint utódaiké a következő három évszázadban.

Az elődás meghallgatható a Kutatócsoport YouTube-csatornáján.

A kötet itt tölthető le.