Tudomány-népszerűsítés

2022. September 3.
2022. augusztus 5-én és 6-án Piliscsaba, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete és – egyfajta visszatérésként a gyökerekhez – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkara egykori campusának főépülete, a Stephaneum adott otthont a VIII. Fraknói Nyári Akadémiának. A megnyitón a nyári akadémia igazgatója, Kanász Viktor elmondta, hogy a rendezvény idén „hazatért” az egykori piliscsabai alma mater helyszínére. 2014–2015 folyamán ugyanis itt fogalmazódott meg az akadémia ötlete, és a 2001-ben Tusor Péter által megszervezett egyháztörténeti képzés eredeti helyszíne is a piliscsabai campus volt. Az e képzés során pallérozódott egykori Pázmányos hallgatók adják most a Fraknói Kutatócsoport meghatározó bázisát. Miután a kutatócsoport elnyerte az újabb ötéves pályázati támogatást, 2022–2027 között az ELKH–PPKE–PTE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport hivatalos néven viszi tovább meghatározóan vatikáni kutatásait.
2019. August 31.
Idén immár ötödik alkalommal rendezte meg a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport a hagyományosan augusztus első napjaiban tartott Egyháztörténeti Nyári Akadémiáját. Az első, 2015. évi „szabadegyetem” óta hagyománnyá vált esemény idén Eger városában zajlott augusztus 1. és 4. között, középpontjában ez alkalommal az Egri Főegyházmegye története állt. A szakmai programok fő helyszíne az Egri Érseki Papnevelő Intézet Szent János-háza volt, az utolsó nap pedig az Egri Főegyházmegyei Levéltár, valamint az Érseki Látogatóközpont meglátogatásával telt.
2018. August 11.
Az idei évben immár negyedik alkalommal, 2018. augusztus 2–5. között rendezték meg a Fraknói Egyháztörténeti Nyári Akadémiát, melyet hagyományteremtő céllal keltett életre 2015-ben az akkor még MTA–PPKE ’Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoportként működő MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport.
2016. August 17.
Az MTA-PPKE „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport Kanász Viktor igazgatásával másodszor szervezte meg az MTA támogatásával a Fraknói Nyári Akadémiát, amelyet idén Siófok-Kiliti plébániáján tartottak augusztus 1. és 4. között. Hende Fanni beszámolóját tesszük közzé.
2015. August 16.
2015. augusztus 10. és 13. között került megrendezésre első ízben a Fraknói Nyári Akadémia, melyet az MTA-PPKE ‘Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoport hagyományteremtő céllal keltett életre a fiatal egyháztörténészek szakmai találkozójaként. A nyári akadémia helyszínéül idén a murakeresztúri Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia és közösségi terei, valamint Surd szolgált. A négynapos akadémia során a közép-, új- és jelenkori egyháztörténeti előadások után közösségi és sportprogramok, bográcsozás, gyalogtúra a surdi szőlőhegyre, egyháztörténeti kvíz és népzenés est színesítették a programot. Az első nyári akadémia kurátorai Gárdonyi Máté és Tusor Péter, medievista konzulense Szovák Kornél, hallgatói szervezője és igazgatója pedig Kanász Viktor volt.
Idén immár harmadik alkalommal, augusztus 7-10. között került megrendezésre az MTA–PPKE ’Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoport által hagyományteremtő céllal életre keltett Fraknói Nyári Akadémia, melynek középpontjában ez alkalommal a Veszprémi Főegyházmegye története állt. Mivel a Lendület kutatócsoport 2012 óta végzett öt éves munkája lezárult, és 2017. július 1-jével MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoportként folytatja tevékenységét, így az idei szakmai találkozót immár ezekben az új keretekben szervezték meg, melyet az MTA, a veszprémi érsekség és a balatonkiliti plébánia támogatott. A program helyszínéül az előző évhez hasonlóan ismét a Balaton partja szolgált, ezúttal Tihany, „a Balaton koronája”, ahol az apátságban és a hozzá tartozó Szent Kristóf Vendégházban zajlottak az első három nap programjai, az utolsó nap pedig Veszprém tanulmányozásának jegyében telt. Az elmúlt évekhez hasonlóan Gárdonyi Máté teológiai tanár (Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola), Balatonkiliti plébánosa, valamint Tusor Péter egyetemi docens (Pázmány Péter Katolikus Egyetem), a kutatócsoport vezetője voltak az akadémia kurátorai, az igazgató pedig Kanász Viktor volt. Idén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetemről és a Pécsi Tudományegyetemről is érkeztek előadók és résztvevő hallgatók.
Augusztus első napjaiban került megrendezésre immár második alkalommal az MTA–PPKE ’Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoport által hagyományteremtő céllal életre keltett Fraknói Nyári Akadémia. A szakmai találkozó helyszínéül a tavalyi murakeresztúri plébánia és Surd után idén Siófok-Kiliti szolgált. Az elmúlt évhez hasonlóan Gárdonyi Máté teológiai tanár, Kiliti plébánosa, valamint Tusor Péter egyetemi docens, az Egyháztörténeti Kutatócsoport vezetője voltak a szabadegyetem kurátorai, a hallgatói szervező és igazgató pedig Kanász Viktor volt.