Tudomány-népszerűsítés

2021. June 24.
A magyar domonkos rendtartomány idén ünnepli alapításának 800. évfordulóját. Az elmúlt évszázadok történetének bemutatására a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény és a Szent István Tudományos Akadémia 2021. június 14-én konferenciát szervezett A magyar domonkos rendtartomány 800 éve címmel Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán.
2019. October 5.
Az egyes helyi egyházakat, nemzeti közösségeket képviselő római ágensek, azaz ügyvivők/képviselők 19–20. századi működésének keretei kevésbé feltártak, mint 16–18. századi kollégáik hasonló tevékenysége. Örvendetes módon azonban egyre több kutató foglalkozik e szerepkör tartalmának érdekes és számos kihívást jelentő feltárásával. A katolikus egyetemen működő Fraknói Kutatócsoport 2018 szeptemberében Budapesten, az MTA palotájában már nagyszabású tudományos ülést rendezett a témában, „The Agents of Foreign Communities and European-American States in Rome” (A külföldi közösségek és európai-amerikai államok római ágensei) címmel. Míg a tavalyi alkalommal a 15–18. századi ágensek tevékenységét vizsgálták az előadók, idén azonos címmel, csak éppen immár a 19–20. századot tárgyalva került sor olasz, osztrák és magyar előadókat felvonultató újabb nemzetközi konferenciára, ezúttal már az Örök Városban.
2019. June 3.
Véghseő Tamásnak, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektorának és az MTA-SzAGKHF Lendület Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport vezetőjének invitálására vettem részt 2019. május 23-án az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport képviseletében, a két kutatócsoport közötti szakmai és tudományos együttműködés elmélyítésére az Egyháztörténészek Országos Találkozóján. A rendezvénynek a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola adott otthont.
2019. June 1.
A Győri Egyházmegyei Levéltár, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár, valamint a MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport konferenciával és kiállítással emlékezett Naprághy Demeter győri püspök előtt halálának négyszázadik évfordulóján. A konferenciát – melynek a győri Brenner János Hittudományi Főiskola adott otthont – Veres András megyéspüspök nyitotta meg, aki nagy örömét fejezte ki, hogy püspökelődjének tevékenységét és örökségét avatott szakértők tolmácsolásában ismerhetik meg a szép számban összegyűlt érdeklődők. Rózsavölgyi László, Győr Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke röviden áttekintette, hogy mit köszönhet Győr a néhai püspöknek: a székesegyház, a Szent László herma és impozáns könyvtára mai is a város büszkesége.
2018. November 22.
A Hunyadi Mátyás születésének 575. és trónra lépése 560. évfordulója alkalmából rendezett emlékév egyik kiemelkedő eseménye volt a 2018. november 15-én Pécsett, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Székházában Mátyás király és az Egyház címmel megrendezett tudományos konferencia.
2018. October 4.
Rangos nemzetközi szimpóziumot szervezett a Magyar Tudományos Akadémia és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoportja szeptember 27–28-án Budapesten. A szimpózium azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a helyi egyházi szervezetek ügyeit kik és hogyan képviselték, intézték az Apostoli Szentszéknél a kora újkor folyamán. A tanácskozásnak, melynek a Magyar Tudományos Akadémia Képes terme adott otthont, társszervezője volt a viterbói egyetem bölcsészkaráról (DISUCOM) Matteo Sanfilippo professzor pápaságtörténeti kutatóintézete.
A VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus első munkanapján, augusztus 23-án a Pécsi Tudományegyetem Vargha Damján konferenciaterme adott helyet a 21. századi vatikáni magyar történeti kutatásokat ismertető előadás-sorozatnak. A szimpóziumról Tóth Krisztina, a kutatócsoport tagja számolt be.
Nemzeti emlékezetünk egyik legtöbbet citált eseménye a mohácsi csatavesztés, melyben az útókor a középkori Magyar Királyság sírba szállását látja. Ennek következtében a mohácsi csatát nem csak a történészek körében övezi nagy érdeklődés. Így a csata 490. évfordulóján is több tudományos program várta az érdeklődőket. Eme emlékév zárásának is tekinthető a 2016. december 17-én Mohácson megtartott tudományos konferencia, ami a csatát, valamint annak előzményeit és utóéletét kívánta különböző szempontokból, eddig nem, vagy csak kevésbé kutatott források alapján bemutatni.
Az elmúlt években a Kárpát-medencei magyarság történész-hallgatói példás módon szervezték meg saját egyesületeiket, műhelyeiket, amelyek tudományos, tudománynépszerűsítő és közösségi programjaikkal meghatározó szereplőivé váltak az egyetemi universitas világának. Igaz ez a 2011 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem öntevékeny köreként működő Kubinyi Andás Történész Műhelyre is, ami felvállalta, hogy 2018. március 21. és 23. között megrendezi a Kárpát-medencei Történész Műhelyek Konferenciáját, lehetőséget biztosítva ezáltal az új tudományos eredmények bemutatására és egymás megismerésére. Erre minden lehetőség adott volt, ugyanis a Kárpát-medence 17 műhelye vett részt a nagy érdeklődés mellett lezajlott konferencián.
Erdély római katolikus főpásztorainak 1716. évi visszatéréséről emlékeztek meg október 20-án és 21-én a gyulafehérvári várban. Az eseményről a tudományos munkába bekapcsolódó MTA-PPKE „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport részéről Tusor Péter számol be.