TUSOR PÉTER, Fraknói, Haynald, Ipolyi és a Monumenta Vaticana [Hungariae] (CVH III/2), Budapest–Róma 2024. 64 p.
Fraknói Emlékkönyv. Fraknói Vilmos (1843–1924) püspök, történész, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárának emlékezete (CVH I/24), szerk. TUSOR PÉTER–KANÁSZ VIKTOR, Budapest–Róma 2024. xxxviii+872 p., 1 képmelléklet (=912 p.)
A centenáriumi emlékkötet három főfejezetre tagolódik. Az elsőben („Fejezetek a Fraknói-biográfiából”) nyolc tanulmány foglalkozik az életrajz különféle kérdéseivel. A családdal, az indulással, az egyházi és akadémiai karrierrel, a Vatikán által elutasított pécsi püspöki kinevezéssel, a világháború és az összeomlás alatti bécsi évekkel, a pálya végével. „A történészi, tudományos életút” címet viselő második rész nem titkolt célja, hogy egyszerre helyezze el Fraknóit az akadémiai tudományosság térképén és a magyar történetírók kánonjában, annak is a legelején. Külön közlemény vizsgálja szemléletét, vatikáni kutatásai jelentőségét a középkori magyar történelem megismerhetőségében, továbbá szerepét a hazai medievisztika, a kora újkor kutatás és több részdiszciplína modern művelésének megalapozásában, illetve a könyvtárügy fejlesztésében. Mindezek mellett előkerülnek a tankönyvével és más írásaival kapcsolatos korabeli heves viták is. A kilenc közleményből álló fejezetet publicisztikájának és alkotó tevékenységének tudománymetriai elemzése zárja. Fraknói életművét leginkább itáliai működése helyezi európai távlatokba. A harmadik fejezetben tanulmány szól – saját szavaival élve – a „kis római magyar történeti iskoláról”, olvasható a Monumenta Vaticana Hungariae alapításához kapcsolódó levelezése a mester és barát Rómer Flórissal. A fejezet többi közleménye Fraknói római magyar történeti iskolájának fontosabb tagjait: Óváry Lipótot, Fejérpataky Lászlót, Kollányi Ferencet, Lukcsics Józsefet, illetve még Veress Endrét tárgyalják („Itália, Róma, Vatikán”).
2024-ben összesen 24 tanulmány foglalkozik a CVH I/24-es kötetében az 1874-ig Frankl nevet viselő Fraknói Vilmossal. Az írások hosszabb-rövidebb összefoglalásai magyarul és angolul a kötet végén szolgálják az érdeklődő kíváncsiság felkeltését. A részletező elemzések, a 22 szerző változatos nézőpontjai a kötetet bizonyos szempontból értékesebbé teszik egy életrajzi monográfiánál. A Fraknói-biográfia hiányát azonban nem pótolhatják. A kötet függelékei sorában az első helyet foglalja el Fraknóinak a centenárium alkalmából Nemes Gábor által összeállított életmű-bibliográfiája. A félezernél is több tételt számláló listát egykorú sajtószemle követi. A harmadik függeléket a karikatúráktól a festményeken át a szobrokig terjedő képi ábrázolások, majd a fényképek válogatása tölti ki. A Függelékek után az Életút/Kronológia fogja össze a pálya fontosabb adatait, mozzanatait, sok esetben már éppen az emlékkönyv eredményei alapján. A Könyvészet hozza a vatikáni magyar történeti szaksorozatok köteteinek teljes, illetve válogatott címleírását, a lexikográfia, életrajzi irodalom és a nekrológok felsorolását. Az Index Sági György kitartó alaposságát dicséri.
L’Archivio della Nunziatura Apostolica in Ungheria (1920-1939) (Collectanea Vaticana Hungariae I/23 = Collectanea Archivi Vaticani 128), Budapest-Cittá del Vaticano 2024. 438 p.
Az olasznyelvű kötet, amely a vatikáni levéltár publikált nunciatúrai inventáriumai (CAV 42. 64. 82. 97. 112. 124. 125.) sorába illeszkedik, nemzetközi szinten is jelentős vállalkozás. A két világháború közötti vatikáni diplomáciai fondok közül a Budapesti Apostoli Nunciatúrának a vatikáni levéltárban őrzött iratanyagát dolgozza fel részletező, analitikus inventárium formájában, mindben követve a hasonló jellegű vatikáni levéltári kiadványok metódusát.
Az archivisztikai jellegű anyagfeltárás 1920–1939 közötti időszakból a szentszéki–magyar kapcsolatokat érintő legfontosabb témaköröket érinti, kül- és belpolitikai, illetve egyháztörténeti szempontból. Például Trianon hatását az egyházszervezetre, a katolicizmus szerepét és jelentőségét a magyar kultúra megőrzésére az elcsatolt területeken, a főkegyúri jog, püspökkinevezések alakulását a király nélküli királyságban, a modernkori katolikus kialakulásának folyamatát és különféle jelenségeit. Az analitikus inventárium az egyes egyházmegyék, szerzetesrendek, intézmények történetéhez, egyházi és világi személyek curriculumához is értékes adalékokkal szolgál.
Az immár nem áttekintő, hanem analitikus inventárium jelentőségét egyrészt az adja, hogy minden korábbinál jobban megkönnyíti az Archivio Segreto Vaticanóba érkező kutatók feladatát, hiszen így előre, illetve helyben – a Sala Leonina szabadpolcáról leemelve – azonnal tudnak tájékozódni a busták tartalmáról, és ezáltal célirányosan keresni az anyagban. Másrészt kiadásával hozzájárul ahhoz, hogy a két világháború közötti szentszéki–magyar kapcsolatok, a pápai diplomácia közép-európai korabeli szerepe kellő árnyaltsággal, és minden korábbinál nagyobb pontossággal legyen megismerhető és feldolgozható, mind hazai, még inkább pedig immár nemzetközi szinten is. A Fraknói Kutatócsoport, a Moravcsik Gyula Intézet és a Vatikáni Apostoli Levéltár közös kiadásának előkészítésében vatikáni részről Mons. Sergio Pagano püspök-prefektus, Francesco Lippa, valamint Marco Grilli és Luca Carboni vett részt.
A kötet használatát Sági György összeállításában alapos hely- és névmutató segíti. A Moravcsik Intézet részéről Tuhári Attila működött közre a latin szövegek lektorálásában.
PÉTER TUSOR, Libro delle ordinazioni del Pontificio Collegio Germanico-Ungarico. Ordinazioni degli Alunni dai Paesi della Sacra Corona d’Ungheria (1599–1713) (CVH II/11), Budapest–Róma 2024. 275 p.
A kétnyelvű kötet címe magyarul: A római Német–Magyar Kollégium szentelési anyakönyve. A magyarországi hallgatók szentelési bejegyzései (1599–1713). Középpontjában a Német–Magyar Kollégium szentelési anyakönyve áll („Liber, in quo scribuntur Alumni Collegÿ Germanici et Vngarici, qui praemisso examine et approbatione aliquo initiantur Ordine”).
A Bevezetés I. fejezete összefoglaló képet ad a Kollégium történetéről. A patinás, 1552-ben még csupán Német Kollégiumként alapított, és 1580-tól Német–Magyar Kollégiumként működő intézmény mind a pozitivista, mind pedig a modern történetírás által jól kutatott. Mindenek előtt Andreas Steinhuber, Endre Veress, Peter Schmidt és István Bitskey munkáinak köszönhetően a kora újkorra nézve a hallgatók proszopográfiája, az intézmény működése és hatása a német és magyar művelődés és egyháztörténetre kiválóan ismert. A Kollégiumot a „régi kontinens” missziós szemináriumának tekinthetjük, amely a maga belső multikulturalitásával és multietnicitásával, valamint természetszerű szupranacionális jellegével sokban hozzájárult a Trentói Zsinat európai egyház- és klérusképnek a kiformálódásához.
A II. fejezet a szentelési anyakönyvet elemzi. A III. fejezet a forrásközlés szempontjairól nyújt tájékoztatást. A kötet korpusza kivonatos formában a magyar Szent Korona országaiból érkező növendékek szentelési bejegyzéseit közli. A növendékek neve és az egyházi rend szentelés során feladott fokozata (prima tonsura, ordines minores, [sub]diaconatus, sacerdotium) mellett megtalálható a szentelés ideje és helye. Ez legtöbbször a Lateráni-székesegyház, a Kollégium temploma és kápolnája, több más rendszeres és alkalmi helyszínnel. Mindig szerepel a szentelő püspök személye. Utóbbi rendre a római bíboros vikárius állandó helyettesítője, az úgy nevezett vicegerente volt. Amennyiben a vicegerente kivételesen nem volt püspökké szentelve, a bíboros vikárius egyik segédpüspök helyettesítette őt. Szép számmal fordulnak elő alkalmai szentelő főpapok is a Liber Ordinationum lapjain.
Leginkább a szentelési anyakönyv bejegyzéseinek proszopográfiai és biográfiai forrásértéke a jelentős. A máshonnan csak elvétve kinyerhető papszentelési adatok par excellence kiemelt információi egy történeti életpályának. Egyúttal a segítik tudatosítani az inkább köz- és művelődéstörténeti szerepük kapcsán a történeti emlékezetben megőrzött szereplők konfesszionális karakterét a felekezetszerveződés korából, akár a német, akár a magyar növendékek esetében. Utóbbiak között ott találjuk Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek utódai: Lósy Imre (1637–1642), Lippay György (1642–1666) és Szelepchény György (1666–1685) és számos egyéb főpap adatait. Közülük például Bosnyák István, Szegedy Ferenc, Pálffy Tamás, Gubasóczy János és Jaklin Balázs bécsi udvari magyar kancellárok neve említhető. Valamint a magyar nemzeti történeti tudatban kiemelkedő helyen álló Telekessy Istváné, aki egri püspökként egyedül állt II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek a spanyol örökösödési háború erőterében folytatott Habsburg-ellenes rendi küzdelme mellé (1703–1711). A hivatalos egyházi emlékezetben kiemelt helyet elfoglaló, a három kassai vértanú egyikeként 1905-ben boldoggá, majd 1995-ben szentté avatott Kőrösi Márk esztergomi kanonoknak a tonzúra 1612. évi felvételétől kezdve az 1615. áprilisi papszentelésig bezárólag az összes szentelési adata megismerhetővé válik a kötet lapjain.
GIULIO MERLANI, Papato e politica internazionale nel Seicento. Il nunzio Francesco Buonvisi alla corte di Leopoldo I d’Asburgo imperatore e re d’Ungheria (CVH I/22), Budapest–Roma 2023.
(Pápaság és nemzetközi politika a 17. században Francesco Buonvisi nuncius I. Lipót császár és magyar király udvarában)
Az olasz nyelvű monográfia a luccai származású pápai diplomata, Francesco Buonvisi 1678-ig végzett külpolitikai tevékenységére összpontosít, különös tekintettel a császári és királyi udvarban tartott nunciatúrájának első részére. Buonvisi bécsi hivatala a kölni (1670–1672) és varsói (1672–1675) korábbi missziói összefüggésében kerül bemutatásra. Megismerhetővé válik, hogy az általa végrehajtott akciókkal hogyan képviselte a Szentszék 1648 utáni elvárásait és stratégiáját. Buonvisi mind Kölnben, mind Varsóban kitűnt diplomáciai készségével és politikai érzékével, amely nem mindennapi pragmatizmusával együtt a császári és királyi udvar tekintélyes nunciatúrájának élére vezette. Bécsi nunciusi kinevezésekor X. Kelemen pápa azzal bízta meg nunciusát, hogy segítse a Habsburg–Bourbon megbékítésére irányuló pápai erőfeszítéseket, és rávegye a császárt, hogy erőit keletre irányítsa az oszmánok ellen, lehetőleg a lengyelekkel együtt. Amikor pedig XI. Ince trónralépését követően a pápai politika nemzetközi szinten tett korábbi erőfeszítéseit elismerés koronázta, Francesco Buonvisi különösen értékes és hatékony szereplőnek bizonyult a Szentszék számára. Ezt a perspektívát erősíti meg és árnyalja Buonvisi diplomáciai tevékenységének jelen monográfia keretében elvégzett elemzése, mely a luccai prelátus működését más európai udvarokban tevékenykedő kollégáival összevetve mutatja be. Megvalósulását elsősorban a Vatikáni Apostoli Levéltárban őrzött levéltári forrásanyag alapos tanulmányozása tette lehetővé. A kutatás alapja a pápai Államtitkárság és a bécsi nunciatúra között folytatott diplomáciai levelezés összehasonlító vizsgálata a többi, mindenekelőtt a madridi, párizsi, velencei és varsói pápai követség, illetve a béketárgyalásokra küldött rendkívüli nunciusok irataival (Segreteria di Stato, Nunziatura di Germania, di Spagna, di Francia, di Venezia, di Polonia; Nunziatura delle Paci). E vatikáni forrásokat az Archivio di Stato di Lucca dokumentumai gazdagítják, ahol a Buonvisi-család magánlevéltárát őrzik. A kötet jórészt kiadatlan történeti források vizsgálatának köszönhetően teljesebb és pontosabb ismereteket nyújt Francesco Buonvisi alakjáról az európai diplomáciában, illetve más nunciusok tényleges szerepéről Róma nagypolitikai stratégiáinak formálásában. Egyúttal a nunciatúrák prizmáján keresztül, az államtitkársági iránymutatások s a kuriális működési módszerek bemutatása révén leírást nyújt a pápaság újradefiniálása és újjászületése összetett folyamatának céljairól s hatásairól a tizenhetedik század második felében. Mindazon római törekvésekről, melyek az 1680–1690-es években Magyarország szinte teljes területének felszabadításához vezettek a másfél évszázados oszmán uralom alól. A vatikáni–magyar történeti sorozat I/22. kötete a fiatal szerző Giulio Merlani első monográfiája. Az alapjául szolgáló doktori disszertációt 2020. februárban védte meg római La Sapienzán.
Magyarország és a római Szentszék III. Exquisitae lucubrationes Cornelio Szovák amicabiliter dicatae (CVH I/21; Előadások a Fraknói Nyári Akadémián 5–16), szerk. TUSOR PÉTER–KANÁSZ VIKTOR, Budapest–Róma 2022. 468 p. + 4 melléklet (1 p. műnyomó képmell., 3 térkép)
Előzményeihez (CVH I/8 és CVH I/15) hasonlóan a tanulmánykötet mintadó közleményekben, előtanulmányokban mutatja be a vatikáni magyar történeti kutatások aktuális irányait. Történik mindez, miként korábban is, nem csupán a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport tagjainak, hanem egy szélesebb szakmai kör bevonásával, meghatározóan a magyar tudományszervezés egyéb kutatócsoporti, részben pedig kutatóintézeti tagjainak részvételével. Konferenciaelőzményül a Piliscsabán megrendezett VIII. Fraknói Nyári Akadémia szolgál.
A nyitó tanulmány, Bácsatyai Dániel írása az Aranybulla kiadásának 800. évfordulóján a vatikáni kutatások erőterében vázolja fel végre az oklevél keletkezésének valós történeti kontextusát. III. Honorius pápa 1222. december 9-én kelt bullájának Barcelonában őrzött eredetije eddig tökéletesen elkerülte a vonatkozó kutatás figyelmét, gondos elemzése pedig teljesen új adatokat, szempontokat és összefüggéseket világít meg. Fedeles Tamás egy eddig elhanyagolt, Camera Apostolica-kötet magyar vonatkozású bejegyzéseit publikálja és dolgozza fel a 14. század végéről. Nemes Gábor 1476-ból közöl és helyez történeti kontextusba újonnan feltárt pápai brévéket. IV. Sixtustól. A pázmányos Vestigia Kutatócsoport, személy szerint Kuffart Hajnalka érdeme a mindeddig legkorábbi, 1503-ból származó magyar kánoni kivizsgálási jegyzőkönyv feltárása. Ezt követi a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport két impozáns kontribúciója. C. Tóth Nobert az esztergomi Szent Péter-oltár kegyurasága miatt a Sacra Romana Rotán 1514–1515-ben lefolytatott peres eljárást mutatja be és közli rotulusát. Lakatos Bálint vatikáni és ausztriai anyaggyűjtésének köszönhetően állította össze a neves humanista, Balbi Jeromos pozsonyi prépost gurki püspöki kinevezési iratait (1522–1523). Tanulmánya több helyen pontosítja, kiegészíti Balbi biográfiáját.
A kora újkort bevezető tanulmányban Kanász Viktor Girolamo Martinengo bécsi, valamint Ludovico Beccadelli velencei apostoli nuncius Rómába küldött jelentéseinek magyar vonatkozásait vizsgálja az 1550 és 1554 évek között. Igazolja, hogy a pápaság számára komplex és megbízható információk álltak rendelkezésre a Magyar Királyságról a 16. század derekán. Kruppa Tamás az 1598-ban a prágai császári udvarba érkezett új pápai nuncius, Filippo Spinelli Erdéllyel kapcsolatos diplomáciai erőfeszítéseit kíséri nyomon 1600-ig. Kimutatja, hogy a római tervezgetések során az uralmon lévő pápai dinasztia, az Aldobrandini-ház esetleges fejedelemségének gondolata is felvetődött. Tusor Péter Pázmány Péter esztergomi érsek ellen Verbanovich Gáspár zágrábi kanonok által 1625 őszén Rómába küldött feljelentést vizsgálja, s helyezi a hazai katolikus felekezetszerveződés, az egri egyházmegyetörténet és a 17. század horvát–magyar kapcsolatai koordinátáira. Mihalik Béla a TTI-ből az egri főpásztorsága okán elhíresült Telekessy Mihály győri kanonok csanádi püspöki kinevezését veszi közelebbről szemügyre, felhasználva a római eljárásban aktív Fabrizio Agostini apát, bíboros protektori ágens Firenzében őrzött leveleit. Szintén a római ágensi jelentések különleges forrásértékére szemléletes példa Oláh P. Róbert írása, aki Bartolomeo Pinto Poloni Győrben őrzött tudósításai alapján, bécsi kontrollforrásokat felhasználva mutatja be az 1769. évi pápaválasztó konklávét.
Mons. Tóth Tamás közleménye a konferencia-előzmény piliscsabai helyszíne okán a székesfehérvári egyházmegye 1777-es, első kánoni kivizsgálási jegyzőkönyvét ismerteti. Nagy Katalin, a Moravcsik-intézet munkatársa, ugyanezen intézet és a Fraknói Kutatócsoport vatikáni levéltári kutatási rezidense Fraknói Vilmos első, 1881. tavaszi és kora nyári kutatási kérvényeit közli az Archivio Apostolico Vaticano prefektusi levéltárából. Különleges információértékük, hogy cáfolhatatlanul bizonyítják, miszerint Fraknói és társai célja kezdettől fogva a magyar vonatkozású vatikáni források feltárása és publikálása volt, és nem egy ennél (is) nagyobb szabású vállalkozás.
A 20. századot három közlemény képviseli. Véghseő Tamás Nyíregyházáról a pápai Államtitkárság Történeti Levéltára néhány dokumentuma segítségével mutatja az 1912-es hajdúdorogi egyházmegyealapítás korai emlékezettörténetét a román gondolkodásban, illetve az 1940-es második bécsi döntés kapcsán támadó félelmeket a magyar görögkatolikus püspökség eredeti határainak visszaállításától. Ugyanezen lelőhelyről származik Alvary Gascoigne budapesti angol rendkívüli követ két jelentése Grősz József kalocsai érsekkel folytatott 1945. évi tárgyalásairól. A Sági György által feldolgozott dokumentumok Nagy-Britanniának a Vatikánhoz akkreditált rendkívüli követe útján jutottak el a pápai Államtitkárságra. Legvégül Rétfalvi Balázs közli és elemzi Tomek Vince piarista generális érdekes és tanulságos beszámolóját egyházi iskolák 1948. júniusi államosítása után tett magyarországi látogatásáról. A dokumentum lelőhelye a piarista rend római központi levéltára (Archivio Generale delle Scuole Pie).
A Magyarország és a római Szentszék tanulmányok jelen, immáron III. kötetének címbéli ajánlása Szovák Kornélnak szól. 2022. december 24-én tölti be 60. évét, az augusztusi Fraknói-akadémia – melynek egyik kurátora volt – tanulmánykötetében ezért köszönti most őt. Szovák tanár úr jelen volt a CVH alapításánál, szerepet vállalt az első kötet megjelenésében, tanulmányaival, tanácsaival részt vállalt és vállal a sorozat előrehaladásában. Legújabban pedig a Moravcsik Intézet alapító igazgatójaként megszervezte annak Hungarica-osztályát, ami a Fraknói Kutatócsoport mellett a módszeres vatikáni forráskutatás másik hazai pólusának szerepét tölti be. A kötet alcíme mindennek állít emléket.
Lósy, Lippay, Szelepchény. Három mikrobiográfia a kora újkorból (Vatikáni kivizsgálási jegyzőkönyvek közlésével, 1625–1666) (CVH I/19), Budapest–Róma 2022. 436 p. + 4 műnyomó melléklet (3 kép, 1 térkép)
A kötet a kánoni kivizsgálási jegyzőkönyvek Pázmány Péterével (1616–1637) megkezdett teljes szövegű közlését (CVH II/6) folytatja, de már csak a personalia-anyagot hozza. Ezúttal Pázmány három utóda: Lósy Imre (1637–1642), Lippay György (1642–1666) és Szelepchény Györgyre (1666–1685) vatikáni személyi anyagát tartalmazza. A választást az esztergomi érsekeknek a kora újkor folyamán a magyar egyház-, köz-, társadalom- és művelődéstörténetben játszott meghatározó szerepe indokolja. A Pázmány-processzus publikálásának paradigmájából kiindulva a vizsgálat azt mutatja be, hogy minél szélesebb forrásbázisra támaszkodva hazai (Kárpát-medencei) és bécsi, valamint az itáliai (vatikáni) történeti dokumentumok milyen irányból és milyen szinten teszik lehetővé egy főpapi életút megismerését. Másként fogalmazva: a vatikáni források, jelesül a kánoni kivizsgálási jegyzőkönyvek milyen különleges, máshol fel nem lelhető információkat nyújtanak e célból. Mindezt pedig jelen munka nem összehasonlító elemzések, példák útján, hanem a teljes életutat biográfia-, pontosabban mikrobiográfiaszerűen, kritikai, kiváltképpen forráskritikai igénnyel áttekintve szemlélteti.
A kötetbeni meghatározás szerint a „mikrobiográfia” tanulmányformában megírt biográfia, amely olyan történelmi szereplőről veszi tárgyát, akinek életpályája – történeti szerepe, jelentősége és fennmaradt iratanyaga okán – (nagy)monografikus formában dolgozható és dolgozandó fel távlatosan. A már lehetőleg teljes forrásanyag (jelen esetben 34 itthoni, felvidéki s erdélyi, horvát, cseh, osztrák olasz és vatikáni lelőhely összesen 95 állaga), illetve szakirodalom (mintegy 420 tételes könyvészet) számbavételével és áttekintésével ugyanakkor csupán a curriculum, illetve az egyházkormányzati és -politikai szempontjából fontosabb/érdekesebb adatok, problémák tisztázására és a lényeges kérdések összegző, helyenként jelzésszerű megválaszolására kerül sor benne.
A kutatás fontos tézise, hogy Lósy, Lippay György, Szelepchény bár címerében még nincs ott a világi rangelsőségüket, feudális autonómiájukat jelképező hercegi korona, törekvéseikben, igényeikben, egyházi és politikai tényleges praxisukban viszont már igen. Sőt a Pázmány-i törekvéseken nyugvó valós hatalmuk és tényleges befolyásuk az országos politikára jóval nagyobb, mint utódaikét a következő három évszázadból.
Péter Tusor: Microbiographical Studies of Archbishops of Esztergom from the 17th Century (Imre Lósy, György Lippay, György Szelepchény). Budapest–Rome 2022. (CVH Separatum ex class. II, tom. 19.)
Gábor Nemes: The Register of the Papal Documents Surviving within the Kingdom of Hungary (1417–1526). Budapest–Rome 2022. (CVH Separatum ex class. II, tom. 10.)
Repertorium Pontificiorum Documentorum in Regnis Sacrae Coronae Hungariae existentium (1417–1526) (CVH II/10), összeállította és a bevezetést írta NEMES GÁBOR, Budapest–Róma 2022. xxv + 342 p. + mellékletek (4 kép és 1 térkép)
A kötet a történelmi Magyarország területén fennmaradt, 1417 és 1526 között kelt pápai oklevelek repertóriumát tartalmazza. A munka szervesen illeszkedik a Franco Bartoloni által útjára indított Index Actorum Romanorum Pontificum ab Innocentio III in ad Martinum V electum című rangos sorozat célkitűzéseihez. A szerző a gyűjtés során számba vett minden kéziratos fennmaradási formát, így az eredetik mellett az átírásban, másolatban, sőt fogalmazványban fennmaradtakat, továbbá a nyomtatott búcsúcédulákat is. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Diplomatikai Levéltára (DL) és Diplomatikai Fényképgyűjtemény (DF) mellett az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban őrzött Hevenesi, Kaprinai és Pray gyűjtemények, továbbá online adatbázisok is a gyűjtés alapját képezték. A kutatás során összegyűjtött kéziratokat és kiadásokat felhasználva minden egyes oklevélszövegről egy adategyüttes állt össze, amely az oklevél keltezési adatait, az oklevél kontextusának kezdő szavait, azaz incipitjét, a kiadó pápa nevét, a címzést, az oklevél szövegét megőrző kéziratokat és az egyes kiadásait tartalmazza.
Az 1417 és 1526 közötti több mint száz évből a Kárpát-medence levéltáraiban fennmaradt 1064 példányból 672 oklevélszöveget sikerült kigyűjteni. Ezek több mint fele, 344 maradt fenn eredetiben. A kötet bevezetője – amely a végén angolul is olvasható – a feldolgozott oklevélállomány elemzésével, értékelésével és az iratok fennmaradásának és megőrződésének problematikájával foglalkozik.
A repertóriumot több mutató is követi: először személy- és helynévmutató, majd a DL és DF számok, valamint az azzal nem rendelkező kéziratok konspektusa, ezután pedig az incipitek abc rendű indexe olvasható.
A kötetben szereplő eredeti oklevelek vizsgálata segítségével elkészült a kúriai hivatalnokok repertóriuma is. A munka ezzel a passaui egyetem neves diplomatika és paleográfia professzora, Thomas Frenz által évtizedek óta elkezdett, a pápai kúriai hivatalokban dolgozó személyek prozopográfiai és biográfiai gyűjtéséhez is kíván kapcsolódni.
